3p
Hét hatóság háromszáz ellenőre tartott ötnapos razziát a Ganz-telepen. Veszélyes műszaki cikkeket, romlott élelmiszereket és százmillió forintot meghaladó értékű hamis márkajelzésű ruhát foglaltak le.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerint a legutóbbi átfogó ellenőrzés-sorozatot a korábban feltárt jogsértések súlya és volumene, valamint a karácsonyra szánt áruk kiskereskedelmi terítésének megkezdése indokolta.

Az akcióban a budapesti Kormányhivatal munkavédelmi és munkaügyi szakhatóságán túl részt vett a rendőrség is. Hozzájuk csatlakoztak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevetési járőrei, akik folyamatosan ellenőrizték a ki- és belépő forgalmat, valamint a szállítmányok papírjait. Öt nap alatt csaknem ezer személyt igazoltattak és hétszáz gépjárművet vizsgáltak át.

Az egyik ellenőrzésen a NAV járőrei 100 millió forintot meghaladó értékű, világmárkák hamis márkajelzésű utánzataira bukkantak. Az iparjogvédelmi jogok megsértése miatt az árukészletet a helyszínen lefoglalták, így megakadályozták a vásárlók megtévesztését és a márkatulajdonosok, valamint a szabályosan forgalmazók érdekeinek sérelmét. Az ügyben büntetőeljárás indul.

Romlott élelmiszerből se volt hiány

A kereskedők döntő többsége a helyszínen nem tudta igazolni a legális beszerzést, így ők további vizsgálatra számíthatnak. A revizorok az ellenőrzések mintegy kétharmadában állapították meg, hogy a telepen dolgozókat bejelentés nélkül foglakoztatják, vagy maga a munkáltató is adószám nélkül, feketén végzi tevékenységét. Az ellenőrzéseken több, adótartozást felhalmozó kereskedő is fennakadt, a végrehajtók összesen 7,5 millió forint értékben készpénzt, árut és gépjárműveket foglaltak le.

A Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága a helyszínen mintegy fél tonna lejárt szavatosságú, esetenként már bűzlő élelmiszert és több mint ezer romlott tojást semmisített meg, két esetben pedig húsipari termék hűtés nélküli szállítása miatt szabott ki bírságot.

És mást is találtak még

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség munkatársai több mint húszféle, súlyos veszélyt jelentő termékre – főleg hosszabbítókra, rádiókra, akkumulátoros zseblámpákra, hajvágó készletre – bukkantak, melyek lefoglalásával hozzávetőleg 600 vásárlót óvtak meg az esetleges fizikai sérülésektől és vagyoni károktól. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal ellenőrei a külföldiek tartózkodási jogosultságát, munkavégzésük feltételeit, illetve a cégek bejelentési kötelezettségének teljesítését vizsgálták.

A több mint negyven idegenrendészeti ellenőrzést követően tizenhét fő tartózkodási jogosultságának felülvizsgálatára indítottak eljárást, az elmaradt munkáltatói bejelentések miatt pedig mintegy 2 millió forint közrendvédelmi bírság kiszabása várható.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG