Hirdetés
Hirdetés

A sörgyártók bebizonyítják: nagyon rossz ötlet az adóemelés

2012. július 11., 15:48

A sörgyártók konzultációt kezdeményeznek a kormánnyal: feketén-fehéren be tudják bizonyítani, hogy a 10 százalékos jövedékiadó-emelés nem hozza majd a költségvetésnek a várt bevételeket. Nem értik a döntés időzítését - mellesleg Svejk, a derék katona sem sok jót jósol annak a kormánynak, amelyik emeli a sör árát.

Hirdetés

Konzultációt kezdeménynek a sörgyártók a döntéshozókkal annak érdekében, hogy felvázolják a januártól tervezett 10 százalékos jövedéki adó emelés negatív következményeit. „Számokkal is be tudjuk bizonyítani a kormánynak, hogy nem éri majd el a várt jövedéki-és forgalmi adó bevételeket. Az adóemelést ugyanis a gyártók kénytelenek lesznek áthárítani a fogyasztókra. A drágulás pedig a fogyasztás visszaeséséhez vezet” – mondta a Világgazdaságnak Csíkné Kovács Klára.

A Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke a lapnak elmondta: nem értik a kormány időzítését sem, hiszen a hazai sörpiac öt évig tartó mélyrepülése éppen most látszik megfordulni. Tavaly ugyanis már 3,8 százalékkal bővült az értékesítés. Csíkné szerint a jövedéki adó emelése újra „agyonvágná” az iparágat.

Így emelné a jövedéki adót a kormány

"Az a kormány, amelyik emeli a sör árát, rövidesen megbukik."
(Svejk, a derék katona)

A kormány kedden nyújtotta be az egészségügy többletforráshoz juttatása érdekében szükséges törvényjavaslatokat, ezen belül emelik egyes termékek jövedéki adóját. A törvényjavaslat az alkoholok, a dohánygyártmányok és az LPG (autógáz) üzemanyag adómértékének emelését irányozza elő.

Az LPG adómértékét 2013. január 1-től 50 százalékkal, majd 2013. május 1-jétől újabb 50 százalékkal növelnék.

A törvényjavaslat értelmében 15 százalékkal emelkedne az alkoholtermékek jövedéki adómértéke. A sör jövedéki adómértékét 10 százalékkal, a pezsgőét és a köztes alkoholtermékekét szintén 10 százalékkal emelnék.

Két lépcsőben, 2013. január 1-jétől és 2013. május 1-jétől emelkedne a cigaretta és a fogyasztási dohány minimumadója, valamint a cigaretta tételes adója. Emellett kiterjesztenék a chipsadót újabb termékekre is - az érintett gyártók ugyanis a termékek összetételének változtatásával bújtak ki a sarc alól, így az ebből tervezett éves bevétel nem teljesülne.

Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

Egyetem, esküvő vagy ékszer? Ön mire gyűjt a gyerekének?

2013. május 22., 19:30
Egyetem, esküvő vagy ékszer? Ön mire gyűjt a gyerekének?

A családok többsége egyetért abban, hogy még a szülők nyugodt nyugdíjas évei sem annyira fontosak, mint a gyerek boldogulása. Bár sokan vannak, akik egyelőre nem tudják, hogyan biztosítsanak elegendő pénzt, amíg a gyerek önálló nem lesz, a többség ugyanarra spórol, vagy spórolna.

Utánajártunk

  • Kérdéses nyugdíjforintok: ezért veszi el az állam, ami visszajárna az alkotmány szerint

    Kérdéses nyugdíjforintok: ezért veszi el az állam, ami visszajárna az alkotmány szerint

    2013-05-22 06:10:00

    Az egykori nyugdíjpénztári tagok nem kaptak vissza minden pénzt, ami nekik járt volna, az ombudsman szerint ez alkotmányos alapjogot sért. Az NGM máshogy látja.

  • Filléres vita és homályos jövő: mit akar igazából tőlünk Brüsszel?

    Filléres vita és homályos jövő: mit akar igazából tőlünk Brüsszel?

    2013-05-17 06:15:00

    Miközben tizedszázalékokon vitázik a magyar kormány az EU-val, szinte lehetetlen ilyen pontossággal előrejelezni a költségvetés várható hiányát. Az emberben óhatatlanul is felmerül a kérdés: miről is vitatkozunk igazából?

  • Miért nőtt meg a magyar államadósság? És most miért nem csökken?

    Miért nőtt meg a magyar államadósság? És most miért nem csökken?

    2013-05-08 06:15:00

    Az állam az elmúlt években szigorú gazdálkodásra kényszerült, és a nyugdíjpénzeket is magához vette, mégsem esett az adósságráta - miért?

  • Nyelvtanfolyamok fillérekért: ki tanulhat az unió pénzén?

    Nyelvtanfolyamok fillérekért: ki tanulhat az unió pénzén?

    2013-05-15 06:15:00

    Hónapokkal ezelőtt szinte minden nap lehetett találkozni uniós támogatású nyelvtanfolyamok felhívásaival. Utánajártunk, hogyan áll az oktatás.

  • Így ment össze a magyar állam: 3 ezer milliárdot vittek el a megszorítások

    Így ment össze a magyar állam: 3 ezer milliárdot vittek el a megszorítások

    2013-05-06 06:20:00

    Alig több mint fél évtized alatt több mint 3 ezer milliárd forinttal csökkent az állami kiadások reálértéke. Felzárkózunk a versenytársakhoz - de mekkora árat fizetünk érte?

Facebook

Szavazás

Ön tudja táboroztatni gyermekét a nyáron?

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Hirdetés

Hirdetés