3p
Augusztusban a mezőgazdasági termelői árak 3,3 százalékkal mérséklődtek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ezen belül a növényi termékek ára 4,9, az élő állatok és állati termékeké 0,8 százalékkal csökkent.

2014 augusztusában a gabonafélék ára 1,1 százalékkal csökkent 2013 augusztusához mérten. A búza ára a betakarítást követően ugyan csökkent az előző hónaphoz képest, de az árszintje 7,7 százalékkal a tavaly augusztusi felett volt. A kukorica ára 5,4, az árpáé 4,2 százalékkal csökkent - közölte a Privátbankárral a Központi Statisztikai Hivatal.


Olcsóbb lett a zöldség és a gyümölcs

Az ipari növények ára 9,2, a burgonyáé 19,8 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál. A zöldségfélék ára 5,3 százalékkal mérséklődött 2013 augusztusához képest. A termékcsoporton belül a zöldpaprikának, görögdinnyének és csemegekukoricának van a legnagyobb a súlya ebben az időszakban. A zöldpaprika ára 9,8 százalékkal nőtt, a másik két terméké viszont 9,8 illetve 12,1 százalékkal csökkent.

A gyümölcsfélék ára 6,4 százalékkal maradt el az előző év azonos havitól. A termékcsoporton belül ebben az időszakban legnagyobb arányú az őszibarack és a szilva értékesítése volt.  Az őszibarack ára 3,8 százalékkal nőtt, a szilváé pedig 13,3 százalékkal csökkent. Az alma ára 40 százalékkal csökkent a tavaly augusztusihoz képest, de igazán jelentős súlya szeptember-októberben lesz.

Az állattartók sem örülnek

Az élőállatok termelői árszintje 2,3 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A vágósertés termelői ára 1,3 százalékkal mérséklődött. A felvásárlási ár augusztusban 413 forint/kilogramm volt, ami 7 forinttal kevesebb a júliusinál. A baromfi ára összességében 6 százalékkal maradt el a 2013. augusztusitól.

Idén augusztusban az állati termékek ára 3 százalékkal volt magasabb az előző év havihoz képest. A tojás ára 3,7, a tej termelői ára 2,6 százalékkal nőtt. A tej felvásárlási ára a 2014. februári (114 forint/liter) csúcs óta folyamatosan csökkent, jelenleg 102 forint/liter.

Első nyolc hónapban

Idén január és augusztus között a mezőgazdasági termelői árak 8,7 százalékkal csökkentek 2013 azonos időszakához képest. A növényi termékek ára 13,7 százalékkal visszaesett, míg az élő állatok és állati termékeké 0,4 százalékkal emelkedett. 

2014 első nyolc hónapjában a gabonafélék ára 14,2, az ipari növényeké 17,5, a burgonyáé 13,3 százalékkal csökkent.A zöldségfélék ára 3,6 százalékkal mérséklődött, ezen belül a már betakarított csemegekukoricáé és görögdinnyéé mintegy 10 százalékkal csökkent. A paradicsom ára 2 százalékkal nőtt, de az ipari paradicsomot még nem kezdték el értékesíteni.

A gyümölcsfélék ára 16 százalékkal maradt el a 2013. január-augusztusitól. Az őszibarack és a sárgabarack ára 9,1, illetve 25 százalékkal nőtt; a meggyé és a málnáé 48, illetve 20 százalékkal csökkent. Az ipari alma és a borszőlő betakarítása már elkezdődött, esetükben 43, illetve 13 százalékkal csökkentek az árak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A franciák és a lengyelek még szigorúbbak lennének az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 06:31
Franciaország és Lengyelország kedden az Ukrajnából származó élelmiszerek behozatalának szigorúbb visszaszorítását szorgalmazta, hogy megakadályozzák az EU mezőgazdasági piacainak destabilizációját és a dühös gazdák további felháborodását.
Agrár Újabb fordulat a bolti kasszáknál, a pénztárosok legyőzik a riválisaikat
Buksza blog | 2024. március 19. 10:39
Várhatóan Európában is vissza fognak szorulni az önkiszolgáló pénztárak, ahogy az az Egyesült Államokban már elkezdődött. A magyarázat ugyanis univerzális: nagy a lopási és a félreszkennelési veszteség.
Agrár Valami mázsaszámra bűzlik Prágában
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 13:02
Cseh gazdák trágyát szórtak kormányzati épületek elé Prágában csütörtökön, felújítva korábbi tiltakozásukat a cseh főváros utcáin.
Agrár Bortragédia Spanyolországban, 2,5 millió eurónyi italt tettek tönkre
Privátbankár.hu | 2024. február 20. 06:39
Öt tartály tartalma ment kárba, bosszú is állhat a háttérben.
Agrár Traktorok borították fel a menetrendet Prágában
Privátbankár.hu | 2024. február 19. 12:47
Fennakadásokat okozott a prágai közlekedésben hétfő reggel az a több száz traktor és más mezőgazdasági gép, amelyekkel a cseh gazdák vonultak be a mezőgazdasági minisztérium épületéhez, hogy felhívják a figyelmet az agrárium problémáira.
Agrár Csúcson az MBH AgrárTrend Index
Szirmai S. Péter | 2024. február 13. 18:42
Nyugodtabb évre számíthat 2024-ben a hazai agrobiznisz. Mintegy 2700 milliárd forintos pályázati forrás érkezik, kisebb az infláció, a jobb tervezhetőség javítja az agrárkilátásokat. Ez derül ki a kedden bemutatott MBH AgrárTrend Indexből.
Agrár Kevesebb pénzből is több profitot csinált a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 15:25
A PepsiCo Inc., a világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója csökkenő bevételről és növekvő profitról számolt be pénteken közzétett negyedik negyedéves pénzügyi jelentésben.
Agrár Blokádot építettek a lengyel gazdák
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 13:30
Eltorlaszolták az összes lengyel-ukrán határátkelőt.
Agrár Kezdhetünk aggódni: az egekbe szállhat a csoki és a kakaó ára
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 12:05
Egy év alatt megduplázódott a kakaóbab ára, és nem úgy tűnik, hogy itt a vége az áremelkedésnek.
Agrár Kemény félév előtt állnak az ukránok, egyre több orosznak nem tetszik a háború
Privátbankár.hu | 2024. február 6. 07:44
Az év első felében várhatóan folytatódni fog az ukrán hadsereg lőszerhiánya, mivel időre van szükség a nyugati és az ukrán fegyvergyártás felfuttatására. A második félévben enyhülhet a probléma.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG