2p
Fazekas Sándor szerint a brüsszeli bürokraták újabb felháborító provokációja az Európai Bíróság ítélete, amelyben Magyarország pálinkaügyekben elfoglalt álláspontját bírálják.

Ellentétes az uniós joggal

Az Európai Unió bíróság csütörtöki ítéletében kimondta, nem összeegyeztethető az uniós joggal, hogy Magyarország lehetővé tette, hogy évente legfeljebb 50 liter gyümölcspárlatot saját felhasználásra jövedékiadó-mentesen lehessen főzni, főzetni. Részletek >>>

A vidékfejlesztési miniszter szerint a magyar pálinka hungarikum és a kormány megtalálja a jogi megoldást, hogy megvédje a pálinkafőzés értékes hagyományát és a magyar pálinka továbbra is szabadon főzhető legyen.

Az akácba is belekötöttek

Nem ez az első eset, amikor az unió bele akar szólni abba, hogy Magyarországon mondjuk milyen fák nőnek, vagy milyen nemzeti italra vagyunk mi büszkék - mondta a miniszter, aki felháborítónak tartja és visszautasítja hogy az unió olyan jogokat formáljon magának, amelyeknek nincsen alapjuk.

Meggyőződése, hogy a magyar pálinka elleni támadással az unió egyes bürokratái a most kezdődő uniós választási kampányt, illetve a választásokat akarják befolyásolni.

Nemzeti kincs

Fazekas Sándor kiemelte: a magyar pálinka a világon egyedülálló kincs, nagyon jó minőségű pálinkák vannak Magyarországon, amelyekre vigyázni kell, és minden lehetséges jogi eszközzel, illetve termelési támogatással védeni kell.

A magyar életformának is része a pálinka, sikertörténet, ezért is fontos, hogy megvédjük - mondta a miniszter.

Nem lepődtek meg

Kérdésre válaszolva elmondta: az európai bírósági döntés nem érte váratlanul a kormányt, a részletes ítélet és indoklás ismeretében a Vidékfejlesztési Minisztérium az adóügyeket is felügyelő nemzetgazdasági tárcával közösen fog kidolgozni egy jogi megoldást.

"Biztos vagyok abban, hogy egy precíz jogi munkával át lehet hidalni a különbségeket" - fogalmazott a miniszter, hozzátéve, hogy az unióban talán a szlovén pálinkafőzési szabályozás áll a legközelebb a magyarhoz.

Tárgyalásokat kezd az NGM

A bíróság döntése után kormány megkezdi a tárgyalásokat a Bizottsággal és  mindent elkövet azért, hogy a pálinkafőzés hagyományai az Unió engedte kereteken belül tovább élhessenek hazánkban - reagált a Privátbankár.hu-hoz eljuttatott közleményben a Nemzetgazdasági Minisztérium.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG