7p
2015. január 1-jétől szinte minden útdíjköteles gépjárműre és több esetben a kisebbekre is ki kell váltani az EKAER-számot – hívja fel a hazai szállítmányozók figyelmét a MAZARS legfrissebb összeállítása. A vezető adótanácsadó vállalat szerint a „körhinta” áfacsalások visszaszorítására létrehozott Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer extrém mértékű adminisztrációs terhet ró a szállításintenzív területeken működő cégekre, miközben új, kreatív eszközökkel nem csak a fuvarozási szektorban támogatja a NAV ellenőrzési és behajtási tevékenységét.

Heteken belül óriási papírmunka szakad a cégek nyakába

A közelmúltban elfogadott 2015-ös adócsomag egyik legnagyobb felkészülést igénylő, ugyanakkor legellentmondásosabb újdonsága az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKAER) bevezetése – derül ki a MAZARS legfrissebb összefoglalójából. A rendszer célja, hogy visszaszorítsa az úgynevezett „körhinta” áfacsalásokat, azaz az adócsalások speciális műfaját, amelyekben a termékek a valóságban nem mozognak, csak „papíron”.

A törvény értelmében 2015. január 1-jétől az adózónak érvényes EKAER-számmal kell rendelkeznie minden egyes útdíjköteles – azaz 3,5 tonnánál nagyobb tömegű – gépjárművel végzett, közúti fuvarozással járó, az EU más tagállamából történő termék beszerzése (egyéb célú behozatala) vagy az EU más tagállamába irányuló termék értékesítése (egyéb célú kivitele), illetve belföldi forgalomban – nem végfelhasználó részére – történő első adóköteles termék értékesítése esetén. Az új szabályozás a logisztikai piac szereplőit és a fuvarozókat érinti a legérzékenyebben, de minden szállításintenzív területen – például az autóiparban – működő vállalkozás nagymértékű adminisztrációs pluszterhekre és megnövekedett ellenőrzési kitettségre számíthat.

„Az EKAER extrém mértékű adminisztrációs terhet ró az érintettekre, hiszen korábban soha nem látott részletességgel kell majd dokumentálniuk minden egyes útdíjköteles járművel végrehajtott fuvart” – mutat rá Nyári Zsolt, a MAZARS szenior adómenedzsere.

Nem teherautóval szállítasz? Akkor is kell EKAER-szám

Nyári Zsolt hozzátette: az úgynevezett kockázatos élelmiszereknél és egyéb kockázatos termékeknél akkor is kötelező az EKAER-szám beszerzése, ha a közúti fuvarozás nem útdíjköteles gépjárművel, hanem például személyautóval történik, és a fuvarozott termékek tömege vagy adó nélküli ellenértéke a kockázatos élelmiszerek esetében meghaladja a 200 kg-ot vagy a 250 ezer forintot, az egyéb kockázatos termékeknél az 500 kg-ot vagy az 1 millió forintot. A Kormányportálon már elérhető rendelettervezet szerint kockázatos élelmiszer kategóriába esik például a hús, a tej, a liszt, az étolaj, a cukor, és kockázatos terméknek számítanak például a takarmányfélék, a homok, a sóder, a műtrágya, a tűzifa, illetve számos ruházati termék. (EKAER-számra légi, vízi és vasúti fuvarozás esetén nincs szükség.)

Kinek mit jelent?

Hogy lehet erre felkészülni?

Az EKAER rendszer bevezetése néhány héten belül megtörténik, a bírságok mértéke akkora, hogy simán megrengethet egy vállalatot, a részletszabályok mégis hiányoznak. Hogy lehet erre akkor mégis felkészülni? Egyebek mellett erről is kérdeztük Hegedüs Sándort, az RSM DTM partnerét - részletek >>

A közösségen belüli termék beszerzésekor a címzett köteles a fuvar megkezdéséig bejelenteni a feladó, illetve a címzett nevét és adóazonosítóját, a be- és a kirakodás címét, a termékek adatait (általános megnevezés, VTSZ, veszélyességi bárca, cikkszám), a fuvarozás célját, az ellenértéket vagy értéket, valamint a fuvarozáshoz használt gépjármű forgalmi rendszámát. A célba érkezéskor a címzett (átvevő) köteles bejelenteni a megérkezés időpontját. A közösségen belüli termék értékesítésekor sem egyszerű az eljárás: a feladó (felrakodó) köteles a felrakodás megkezdéséig bejelenteni az összes fenti adatot, sőt a felrakodás kezdési időpontját is.

Első belföldi – nem végfogyasztó – felé irányuló termék értékesítésekor a feladó ugyancsak köteles bejelenteni a fenti adatokat a felrakodás megkezdéséig. Megérkezéskor pedig a címzettnek (átvevőnek) kell bejelentenie a megérkezés időpontját.

A bejelentésre kötelezettnek a kapott EKAER-számot a fuvarozás (felrakodás) megkezdése előtt a fuvarozás végzője (szervezője) rendelkezésére kell bocsátania, azaz a fuvarozás időtartama alatt a gépjármű vezetője már rendelkezik az adott fuvarhoz tartozó EKAER azonosító számmal (számokkal).

Ahány állomás, annyi szám kell

Fontos tudni, hogy az EKAER-szám 15 napig érvényes, és a fuvarhoz kapcsolódó kötelezően bejelentendő adatok alapján a törvény a fuvart az adott indulóállomás és az adott célállomás közti termékmozgatásként definiálja. Ebből következően címzett-feladó páronként külön-külön EKAER-számra lehet szükség akkor, amikor egy gépjármű rakománya különböző címzetteknek küldött termékeket tartalmaz, vagy ha egy értékesítéshez több fuvarozási esemény kapcsolódik.

„Az EKAER különösen a gyűjtőfuvarozást végző cégeknek okoz majd adminisztrációs többletterhet, ugyanis az összes állomás közötti útra külön EKAER-számot kell kérni. De ugyanilyen problémákkal szembesülhetnek azok a logisztikai cégek, amelyek többféle járművet vettek igénybe a fuvarozáshoz” – hívja fel a figyelmet Nyári Zsolt.

Még nincs vége: kockázati biztosíték is kell

Kockázatos élelmiszerek és termékek fuvarozásakor az EKAER-szám kiállításának további feltétele, hogy az adózó kockázati biztosítékot nyújtson. Ennek összege a termékek összértékének 15%-a, rendelkezésre bocsátása pedig letéti számlára történő befizetéssel vagy az állami adóhatóság által nyilvántartásba vett garanciával teljesíthető. Ugyanakkor mentesül a biztosítékadási kötelezettség alól – néhány speciális eseten kívül – az az adózó is, aki szerepel a minősített vagy a köztartozásmentes adózói adatbázisban.

A törvény hatálya alá esőknek a biztosítékot első alkalommal az új szabályozás hatályba lépését követő 30. napon – tehát várhatóan 2015. január 31-én – kell rendelkezésre bocsátaniuk az addig az EKAER rendszerben rögzített adatok alapján. A biztosíték nyújtását követően az adóhatóság minden hónap végén felülvizsgálja az adózó állami adóhatóságnál vezetett adófolyószámlája nettó egyenlegének előjelét, és nettó adótartozáskor a biztosíték összegét az adóhatóság a tartozással szemben elszámolhatja (ilyenkor a biztosíték összegét az adózónak ki kell egészítenie az előírt szintre).

„Ez utóbbi azt jelenti, hogy a kötelező biztosítéknyújtás intézménye az adótartozások behajtására is egy új és rendkívül praktikus lehetőséget teremt az adóhatóság számára” – magyarázza Nyári Zsolt, a MAZARS szenior adómenedzsere.

Szigorúan ellenőrzött alakok

Bár korábban is volt lehetősége az adóhatóságnak arra, hogy a kereskedelmi mennyiségű áru szállítását végző személyt nyilatkozattételre kötelezze arról, hogy mely áfaalany számára végzi a fuvarozási tevékenységet, újdonság, hogy e nyilatkozat alapján az adóhatóságnak lehetősége lesz a termék fuvarozásában érintett címzettet, feladót és fuvarozót is nyilatkozattételre kötelezni a termékekről, a szállítóeszközről, az átvételi és kirakodási címről, valamint az EKAER-számról.

A termékfuvarozással összefüggő adócsalások felderítése érdekében az EKAER adattartalmán túl valamennyi szereplő nyilatkozatát is egybevetheti az ellenőrzés során összegyűjtött tényekkel.

A bírság óriási is lehet

Ha a fuvarellenőrzéskor megtagadja a nyilatkozattételt az arra kötelezett, vagy az adott nyilatkozatok között az adóhatóság ellentmondásokat tár fel, hatósági zárat alkalmazhat, ami lehet csomagzár vagy raktérzár (kivétel: élő állatok, gyorsan romló élelmiszerek). Az EKAER-szám hiánya vagy elégtelen nyilatkozat esetén (például nem mindegyik ténylegesen fuvarozott termékhez rendelhető az igényelt EKAER-szám) a be nem jelentett termék a törvény alapján igazolatlan eredetűnek minősülhet, az ezzel összefüggésben kiszabható mulasztási bírság pedig a termék értékének 40%-áig terjedhet. Ennek biztosítékaként a fuvarozott termék arányos része lefoglalható – rendelkezik a törvény.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG