A jegybank tájékoztatása szerint a levélben, amelyről másolatot kapott Nyikos László, a költségvetési bizottság elnöke is Simor András ismertette: a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény értelmében az MNB feladataival kapcsolatos jogszabály tervezetekről ki kell kérni az MNB, illetve az Európai Unió működéséről szóló Szerződés alapján az Európai Központi Bank véleményét. Ez azonban a pénzügyi tranzakciós illetékről az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottsága által benyújtott módosító javaslattal kapcsolatban ezidáig nem történt meg.
A költségvetési bizottság csütörtökön benyújtott módosító javaslata egyebek mellett az illeték személyi hatályát - meghatározott kivételektől eltekintve - kiterjesztené a kincstári körben végzett fizetési műveletekre, továbbá részben bevonná az illetékfizetési körbe a Magyar Nemzeti Bankot is. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pedig ugyancsak csütörtökön bejelentette: a foglalkoztatást segítő, 300 milliárd forintos program egyik lába, hogy kiterjesztik az MNB pénzügyi műveleteire a tranzakciós illetéket; ezzel 100 milliárd forintot biztosítanak a programhoz, és ugyanennyit tesznek hozzá a Magyar Államkincstár keretében végrehajtott pénzügyi műveletekre kiterjesztett egyezrelékes pénzügyi tranzakciósilleték-bevételből.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




