Hirdetés
Hirdetés

Illetékmentes öröklés - túl a félreértéseken

2010. július 09., 14:28

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a sajtó többször is helytelenül értelmezte a július elsején életbe lépett új szabályokat

Hirdetés
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a sajtó többször is helytelenül értelmezte a július elsején életbe lépett új szabályokat

Az elmúlt napokban, több esetben tévesen értelmezte a sajtó a családon belüli öröklési és ajándékozási illeték szabályozását. A Nemzetgazdasági Minisztérium ezért szükségesnek látta pontosítani az eddig megjelent információkat - olvasható a szaktárca szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
 
 „A kormány tervei szerint a javaslatok elfogadása után visszamenőleges hatállyal július elsejétől valóban megszűnhet az öröklési és ajándékozási illeték egyenes ági, vér szerinti rokonok és örökbefogadott gyermekek esetében.” – nyilatkozta az adó- és illetékváltozásokról Nagy Anna kormányszóvivő a július 1-jei Kormányszóvivői tájékoztatón. 

 A fééreértést az egyenes ági és vér szerinti fogalmak téves használata okozta - hangsúlyozza a minisztérium. Több médium ugyanis a közlemény szerint a következőképpen fogalmazott: „Megszűnt az öröklési és ajándékozási illeték vér szerinti rokonok, valamint örökbefogadott gyermekek esetében.”.
 
Ugyanakkor a törvény szerint ez az illetékmentesség csak az egyenes ági rokonokra vonatkozik (lefelé a vér szerinti vagy örökbefogadott gyermek, az unoka, a dédunoka, stb. felfelé a szülő, a nagyszülő, a dédszülő, stb.). Ezzel szemben a vér szerinti rokonság tágabb értelmezést jelent az egyenes ági mellett az oldalági rokonokat is magában foglalja (így például vér szerinti rokon a testvér, az unokatestvér is). A két fogalom tehát nem egyenértékű - írja a Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye.
 
A házastárs jogaival kapcsolatban szintén számos megalapozatlan információ látott napvilágot - véli a szaktárca. Emiatt hangsúlyozzák: az adócsomag illetékszabályait úgy készítette elő a kormány, hogy senki ne járjon rosszabbul, mint eddig. Így öröklés esetén a házastárs, a mostoha- és nevelt gyermek és a mostoha- és nevelőszülő továbbra is öröklési illeték-mentesen jut hozzá az örökrészéhez 20 millió forintos határig (illetéket csak az ezt meghaladó örökrész után kell fizetni). Az illetéktörvénynek ezt a tovább élő szabályát a kormány nem kívánja megváltoztatni.

A változás tehát az, hogy július 1-től az egyenes ági rokonok ennél is kedvezőbb helyzetbe kerülnek, hiszen összegtől függetlenül illetékmentességben részesülnek - olvasható a minisztérium szerkesztőségünknek elküldött közleményében.

Privátbankár

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hirdetés

Címlapon

Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok

2012. február 09., 18:00
Megegyeztek a görögök, mégis lefagytak a piacok

A görög pártoknak sikerült megállapodniuk az utolsó pillanatban az újabb megszorító csomag részleteiről, szabaddá téve az utat az újabb, 130 milliárd eurós mentőcsomag elől. Az IMF és a görög kormányfő így új alapon folyatják a tárgyalásokat. Kemény megszorítások jönnek. A tőzsdék a jó hír ellenére stagnálnak és az euró is csak átmenetileg pattant fel.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook