4p
A munkáltatók különféle módon ellenőrizhetik munkavállalóikat, azonban nem mindegy hogyan építik ki az ellenőrzés rendszerét, illetve milyen módon jutnak információhoz velük kapcsolatban. Nem árt tisztában lenni azzal, hogy a dolgozó magánéletére nem terjedhet ki az ellenőrzés, tilos korlátlan ideig tárolni a felvételeket, illetve milyen esetekben kell az elektronikus megfigyelőrendszer működtetését bejelenteni az adatvédelmi nyilvántartásba.

Hogyan lehet ellenőrizni?

A Munka Törvénykönyve (Mt.) alapján a munkáltató ellenőrizheti a munkavállalót a munkaviszonnyal összefüggő magatartása körében, de ez, illetve az alkalmazott eszközök, módszerek nem járhatnak az emberi méltóság megsértésével, a munkavállaló magánéletére pedig nem terjedhetnek ki. 

A munkáltató köteles előzetesen tájékoztatni a munkavállalót azon technikai eszközök alkalmazásáról, amelyek az ellenőrzésére szolgálnak. Tekintettel arra, hogy az Mt. felhatalmazza a munkáltatót az ellenőrzésre, a munkáltatói ellenőrzéshez kötődő adatkezeléshez nem feltétlen szükséges a munkavállaló hozzájárulása. Fontos azonban tudni, hogy az Mt. konkrét, részletes rendelkezést nem tartalmaz, az ilyen előírásokat a munkáltatónak kell megfogalmaznia. 

A vonatkozó jogszabályokat értelmezve a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság kiadott egy ajánlást, amely alapján a gyakorlatban jól körülhatárolható milyen feltételeknek kell megfelelnie a munkahelyi ellenőrzésnek.

Kemény bírság is lehet belőle

Gyakori probléma, hogy a munkáltató nem megfelelően építi ki a belső elektronikus ellenőrzési rendszert, adott esetben a kamerával történő megfigyelést is beleértve, ami akár milliós bírság kiszabásához is vezethet - mondja Kovács Zoltán Balázs, a Szecskay Ügyvédi Iroda partnere.

A bírság mellett az adatvédelmi hatóság elnöke elrendelheti az adott ügyben hozott határozat névvel történő közzétételét, így a nyilvánosság is megismerheti a törvénysértő adatkezelőt.

A jogszerű munkahelyi ellenőrzés feltételei
• Ha az a munkaviszony rendeltetésével közvetlenül összefüggő okból feltétlenül szükséges.

• Az adatkezelésről előzetesen írásban tájékoztatták az érintett munkavállalókat.

• A célhoz kötöttség és a tisztességes adatkezelés elvei alapján csak legitim cél elérése érdekében kerülhet sor az adatkezelésre és csak a cél eléréséhez szükséges mértékben és ideig tarthat az adatkezelés. Főszabályként három munkanapig tárolhatók a felvételek. Amennyiben a munkáltató ennél hosszabb ideig kívánja őrizni a felvételt, akkor ezt megfelelően igazolnia kell. Pl. ha a kamerával olyan helyiséget figyelnek meg, ahol veszélyes anyagot tárolnak, akkor indokolt lehet a felvétel 30 napig történő megőrzése.

• A munkáltató köteles az ellenőrzésről egy érthetően és kellő részletességgel megfogalmazott belső szabályzatot készíteni. A szabályzatban kell lefektetni azon szabályokat, amelyek mentén a munkavégzés céljára kapott email, valamint Internet használata ellenőrizhető. Elő kell írni, hogy a munkahelyi email és Internet kizárólag munkavégzés céljára használható és a szabályzatban előírtak betartása a munkáltató által ellenőrizhető.

• A munkáltató köteles arról gondoskodni, hogy a felvételek visszanézésére csak szűk személyi kör legyen jogosult, méghozzá azon személyek, akik a felvétellel kapcsolatban a munkáltató szervezetén belül döntési jogkörrel rendelkeznek.

Kamerás megfigyelés

Számos esetben felmerül, hogy a munkahelyen milyen feltételekkel lehetséges kamerát elhelyezni. Ilyen esetben is meg kell vizsgálni a célhoz kötöttség elvét, azaz, hogy legitim-e a cél, aminek az elérése érdekében a munkáltató alkalmazni kívánja az elektronikus megfigyelést? Továbbá, hogy a munkáltató legitim érdekét nem írja-e adott esetben felül munkavállalói érdek.

Jogellenes olyan elektronikus megfigyelőrendszert alkalmazni, amely a munkavállalók munkahelyi viselkedését kívánja befolyásolni, továbbá nem lehet jogszerűen kiépíteni a rendszert öltözőkben, orvosi szobában, mosdókban, mivel az ilyen helyiségek megfigyelése sértené az emberi méltóságot – mondja Kovács Zoltán Balázs.

A szakértő szerint azonban olyan időpontban, amikor senki nem tartózkodhat jogszerűen a munkahelyen, valamennyi helyiség megfigyelhető. A célhoz kötöttség elvére tekintettel lényeges, hogy a kamera látószöge kizárólag arra a területre irányuljon, amit a megfigyelés céljának eléréséhez szükséges. Az adott kamera elhelyezésének céljáról előzetesen pontos tájékoztatást kell adni az érintett személyek részére.

Az adatvédelmi hatóság álláspontja szerint amennyiben a kamerarendszer nem kizárólag munkavállalók megfigyelésére alkalmas, hanem pl. a munkáltatóhoz látogató személyek megfigyelésére is, akkor az adatkezelés bejelentési kötelezettség alá esik - figyelmeztet a Szecskay Ügyvédi Iroda.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG