Hirdetés
A nemzetközi tőzsdei üzemanyagár-jegyzések alakulása alapján a Mol Nyrt. hétfőn várhatóan ismét emeli néhány forinttal a benzin és a gázolaj árát
Hirdetés
A Mol két hete emelte az üzemanyagok árát, míg ezen a héten nem változtatott rajtuk. Ha azonban a jegyzésárakat nézzük, az elmúlt héten a szakértők szerint nem 6 forintos, hanem legalább kétszer ekkor emelést kellett volna végrehajtania, s e héten is emelnie kellett volna pár forinttal.A benzin és a gázolaj a mostani 324, illetve 300 forintos átlagára tehát alacsonyabb annál, mint amit a piac diktálna. S ez még akkor is így van, ha a magyar fogyasztóknak ezek az árak már sok esetben megfizethetetlenül magasak.
A történelmi csúcson lévő benzinár kialakulásában azonban nemcsak a kőolaj és a késztermékek jegyzésárai játszanak szerepet, hanem az is, hogy a forint az elmúlt hetekben gyengült a dollárhoz viszonyítva, s nem utolsósorban az, hogy Magyarországon emelték az üzemanyagok jövedéki adóját. Az év elején a jövedéki adó a gázolaj esetében literenként 97,35 forintra nőtt, míg a benziné 120 forintra. A magyar áfa a régióban a legmagasabbak közé tartozik, s uniós szinten is élvonalbeli.
S bár a benzin átlagára 2008 nyarán volt már majdnem ilyen magas, akkor 317 forint volt literenként, most mégis jobban megérzik a vásárlók a növekedést. Egyrészt válságos időkben emelkedik az ár, másrészt csökken a háztartások reáljövedelme, s magas az adótartalom is.
| A hét kérdése: Ön mi alapján dönt a választásokon? Szavazzon! |
Hegedűs Miklós, a GKI Energiakutató Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: várakozásai szerint inkább a mostani árszint körül ingadozik majd éves szinten a magyar üzemanyagár. Ebbe azonban belefér az is, hogy például a nyáron néhány hétre 350 forint körüli átlagár alakul ki a nagyobb kereslet, a turizmus fellendülése miatt. Hozzátette: nagyon nehéz megítélni, mi történik a piacon, hiszen a kőolaj és a késztermékek ára kiszámíthatatlanul változik. Elég például egy francia finomítói sztrájk vagy egy természeti csapás, illetve két olajtermelő ország közötti helyi konfliktus kialakulása, s az árak máris emelkednek.
További bizonytalansági tényező a dollár árfolyamának alakulása, miközben a fejlett világ lassú kilábalása a válságból, illetve az itteni háztartások reáljövedelmének visszaesése a csökkenő vagy stagnáló kereslet révén inkább csillapítja az áremelkedést.
Az üzemanyagok európai árszínvonalát tekintve Magyarország továbbra is a középmezőnybe tartozik. A környező országok közül Szlovákiában és Ausztriában kis eltéréssel hasonlóak az árak, míg Romániában és Horvátországban alacsonyabbak. A legnagyobb árelőnnyel Ukrajna rendelkezik, ott egy tankolás 5-6 ezer forinttal is kevesebbe kerül, ám az árak alakulásában nagy része vannak annak is, hogy melyik ország milyen költségvetési és adópolitikát folytat. A legfrissebb adatok alapján Magyarországon például a gázolaj adók nélküli ára az unió 27 tagállamát figyelembe véve a 11. legmagasabb.Az árban az adótartalom jelenik meg a legmagasabb arányban, ez jelenleg a benzin árának közel 60 százalékát, míg a dízelnél az 55 százalékát teszi ki. A jövedéki adó január 1-jei emelése áfával együtt 14 forinttal növelte a benzin fogyasztói árát és 9 forinttal a dízelét. A világpiaci termékjegyzés-ár, ami a globális kereslet és kínálat alakulását tükrözi és aminek alakulását a Mol az áraiban követi, jelenleg 30-35 százalékot képvisel az üzemanyagok fogyasztói árában. Mivel az árakat dollárban jegyzik, változatlan forint/dollár árfolyam mellett a mai termékár 10 százalékos emelkedése 4-4,5 százalékos emelkedést okoz a fogyasztói árban.
Mindebből következően az árfolyam ingadozása is jelentős hatással van az árra. Az elmúlt időszak piaci folyamatai bebizonyították, hogy a világpiaci árak, valamint a forint árfolyama rövid távon is nagymértékű változásokat okoznak. Emiatt pedig nagyon nehéz megjósolni, hogy hol lehet a maximum az üzemanyagok fogyasztói árában.
Hegedűs Miklós szerint az igazi problémát azonban az jelenti, hogy a magyar fogyasztók teljes költésének 5-6 százalékát már az üzemanyag vásárlás teszi ki, ami nagyon magas arány.
Ezen a héten nem lesz benzináremelés
Meg sem állunk a 340 forintos benzinig?
Az APEH kiszámolta, mennyiért tankolunk márciusban
Kiborítóan drága lesz a benzin szerdától
Szarvasi szivató: még drágább a benzined
Derűre ború: ezúttal drágul a benzin
MTI
Hirdetés
Címlapon
Az euró 297 forint is volt, de visszajött, a BUX és az OTP nem
2012. május 16., 17:35
Izgalmaktól nem volt mentes a szerdai tőzsdenap sem, hatalmas kilengések, esések és megnyugvás váltogatták egymást. Az euró lezuhant a dollárhoz képest, majd magához tért, nagyjából ezt követte a forint is. A részvénypiacok nagyot estek reggel, majd a nyugat-európai indexek magukhoz tértek, a BUX viszont nem. Az OTP négy százalék feletti mínuszban is járt.
Τα λέμε!
- Tömegével veszik ki pénzüket a görögök, bankpánik, bankcsőd fenyeget
- Itt a G terv: így oldható meg, hogy tényleg kiváljon Görögország az euróövezetből
- A görög euró halálát a magyar gazdaság is keményen meg fogja érezni
- Megállapodás: szigorúbb feltételeknek kell megfelelnie az EU bankjainak
- A magyar GDP-adat után éleződhet a vita: növekedés vagy szigor?
- Az euróövezet saját magát tépi darabokra, a britek vészterveket készítenek
Legfrissebb híreink
- Közös javaslatot nyújtottak be a mobilszolgáltatók a távközlési adóról
- Csak szűk körben kell értéknövekedési ingatlanadót fizetni?
- Az euró 297 forint is volt, de visszajött, a BUX és az OTP nem
- Hogyan rendszerezzük munkafolyamatainkat?
- Nem jön Magyarországra a széles nyomtávú vasút?
- Új, államilag támogatott hitelek a kkv-knak
- Elvették iratait, fogva tartják, csalás áldozatává vált, eladták vagy prostitúcióra kényszerítették?
- Borsos postaköltsége lesz az USA-ból érkező iPad-nek
- A görög euró halálát a magyar gazdaság is keményen meg fogja érezni
- Olimpiai fémekbe fektető és mindenevő alapok indulnak
- Erzsébet-utalvány: az EU-nak nem tetszik az állami monopólium
- Áremelkedésben uniós elsők vagyunk
- Az euróövezet saját magát tépi darabokra, a britek vészterveket készítenek
- Tömegével veszik ki pénzüket a görögök, bankpánik, bankcsőd fenyeget
- Tovább spannolja a befektetőket a Facebook
Hírlevél
Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:
- Leesett a kamionról? Több ezer gagyi kést, fűkaszát találtak
- Tömegével veszik ki pénzüket a görögök, bankpánik, bankcsőd fenyeget
- Elvették iratait, fogva tartják, csalás áldozatává vált, eladták vagy prostitúcióra kényszerítették?
- A görög euró halálát a magyar gazdaság is keményen meg fogja érezni
- Szakad az OTP és a forint
- Új, államilag támogatott hitelek a kkv-knak
- Dolgozó nőket akar az Audi Hungária
- Az euró 297 forint is volt, de visszajött, a BUX és az OTP nem
- Csak szűk körben kell értéknövekedési ingatlanadót fizetni?
Hirdetés
Még több adó
Utánajártunk...
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Az ingatlanokat is megadóztathatják
- A bevándorlók menthetik meg a magyar nyugdíjrendszert? (videóval)
- Meddig lehet lehúzni az embereket? - vélemények az új adókról (videó)
- Svihák spekulánsokról beszélt Orbán Viktor a tranzakciós adóval kapcsolatban
- Vámosi-Nagy: az egykulcsos szja nem hozza a várt eredményeket
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- Bedőlt a nemzetközi bútorcég magyar leányvállalata
- Brutális terhet kaphatnak a közmű és - energiacégek, jön a három új adó
- Orbán Viktor lecserélte Fellegi Tamást
- Az Orbán-kormány elleni legnagyobb tüntetés lehet a csütörtöki
Hirdetés
Állásajánlatok
- A szomszédok már recesszióban
- Megszüntetik a két Aberdeen-ingatlanalapot a német sógor miatt
- Különadók: a NAV mindent tud majd rólunk, miközben az állam üzletel
- Zuhan a forint: 297 az euró!
- Nem kell külön díjat fizetni, ha sárga csekken érkezik a közműszámla
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Leesett a kamionról? Több ezer gagyi kést, fűkaszát találtak
- Tömegével veszik ki pénzüket a görögök, bankpánik, bankcsőd fenyeget
- A görög euró halálát a magyar gazdaság is keményen meg fogja érezni
- Rossz GDP-adat: romlanak a költségvetési kilátások
Legfrissebb
- Közös javaslatot nyújtottak be a mobilszolgáltatók a távközlési adóról
- Csak szűk körben kell értéknövekedési ingatlanadót fizetni?
- Az euró 297 forint is volt, de visszajött, a BUX és az OTP nem
- Hogyan rendszerezzük munkafolyamatainkat?
- Nem jön Magyarországra a széles nyomtávú vasút?
- Új, államilag támogatott hitelek a kkv-knak
- Elvették iratait, fogva tartják, csalás áldozatává vált, eladták vagy prostitúcióra kényszerítették?
- Borsos postaköltsége lesz az USA-ból érkező iPad-nek
- A görög euró halálát a magyar gazdaság is keményen meg fogja érezni
- Olimpiai fémekbe fektető és mindenevő alapok indulnak
Τα λέμε!
- Tömegével veszik ki pénzüket a görögök, bankpánik, bankcsőd fenyeget
- Itt a G terv: így oldható meg, hogy tényleg kiváljon Görögország az euróövezetből
- A görög euró halálát a magyar gazdaság is keményen meg fogja érezni
- Megállapodás: szigorúbb feltételeknek kell megfelelnie az EU bankjainak
- A magyar GDP-adat után éleződhet a vita: növekedés vagy szigor?
- Az euróövezet saját magát tépi darabokra, a britek vészterveket készítenek




