3p
Az elmúlt hét unalma után most nem lesz panasz, jócskán érkeznek majd a hírek, és ráadásul a fontosabbak is. A jövő héten leginkább az inflációs és államháztartási adatokra figyel a piac, ezen kívül jegybank is közzéteszi legutóbbi kamatdöntő ülésének rövidített jegyzőkönyvét, de emellé még jut néhány érdekesség is.

Hétfőn publikálja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) előzetes adatait az államháztartás központi alrendszerének szeptember végi helyzetéről.

Az államháztartás központi alrendszerének első nyolchavi hiánya a végleges adatok szerint 274,0 milliárd forint volt, ami az egész évre tervezett 761,6 milliárd forintos módosított előirányzat 36 százaléka. Az NGM szerint így a kitűzött 2 százalékos európai uniós módszertan szerinti hiánycél biztonsággal teljesíthető.

Mennyit drágul az élet?

Kedden közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a fogyasztói árak szeptemberi alakulását. Augusztusban a fogyasztói árak 0,1 százalékkal alacsonyabbak voltak mint egy évvel korábban, júliushoz képest pedig átlagosan 0,4 százalékkal mérséklődtek.

Éves összehasonlításban 4. hónapja csökkent az átlagos árszint, az előző hónaphoz mérve négy hónap után másodszor csökkent a fogyasztói árak átlaga. A szezonálisan kiigazított éves maginfláció 1,2 százalék volt augusztusban, ugyanúgy mint egy évvel és egy hónappal ezelőtt is. Elemzők idén 0,5-0,6 százalékos átlagos inflációra számítanak.

Ugyancsak kedden publikálja a KSH a kereskedelmi szálláshelyek augusztusi forgalmának adatait. Júliusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 6,2 százalékkal, míg a belföldi vendégek által eltöltött éjszakáké 9,8 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. Így a teljes forgalom 8,2 százalékkal haladta meg a tavaly júliusit, a júniusi 1,5 százalékos növekedés után.

Hatalmasat ment az ipar

Szerdán közli a statisztikai hivatal az augusztusi ipari termelésre vonatkozó második becslését. Az előzetes adatok szerint az ipari termelés volumene augusztusban 11,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, a munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 3,5 százalékkal emelkedett. Az eltérést a nyers adatokhoz képest az okozza, hogy 2016 augusztusában hárommal több munkanap volt, mint egy évvel korábban.

Szintén szerdán adja közzé a KSH a mezőgazdasági termelői árak augusztusi alakulásának adatait. Júliusban a mezőgazdasági termelői árak 1,2 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek 1,2, illetve az élő állatok és állati termékek 1,1 százalékos árnövekedéséből tevődött össze.

Meglepő lenne, ha nem lenne egyetértés

A Magyar Nemzeti Bank szerdán délután publikálja szeptember 20-i kamatdöntő ülésének rövidített jegyzőkönyvét. Ekkor az elemzői várakozásoknak megfelelően nem változtatott a jegybanki alapkamaton a monetáris tanács, az irányadó ráta változatlanul 0,90 százalék.

A testület a kamatfolyosó feltételeit is változatlanul hagyta, az egynapos hitelkamat 1,15 százalék, az egynapos betéti kamat pedig mínusz 0,05 százalék maradt. A testület arról is döntött, hogy 900 milliárd forintban korlátozza a 3 hónapos betéti eszköz év végi állományát. Ez minimum 200-400 milliárd forint kiszorítását jelenti ebből a jegybanki eszközből. Elemzők szerint a háromhónapos instrumentumra meghirdetett 900 milliárd forintos korlátozás azonban kissé szigorúbb a vártnál.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG