Lefele korrigált mutatók
A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai - akik eddig 4,00 százalékos MNB-kamatmélypontot vártak 2013-ra - új prognózisukban azzal indokolták felülvizsgálatukat, hogy a várakozásoknál jobb első negyedévi magyar GDP-növekedési adatok nyomán valószínűleg a forint az eddig feltételezettnél erősebb árfolyampályára kerül, emellett az infláció az idén és jövőre is valószínűleg jóval a 3 százalékos célszint alatt marad.
A JP Morgan londoni elemzői az általuk eddig várt 305 forint/eurós idei év végi árfolyambecslést 290 forintra módosították hétfői előrejelzésükben.
A ház eddigi alapeseti előrejelzésében az szerepelt, hogy az MNB a jelenlegi 4,75 százalékról szeptemberig 4,00 százalékra csökkenti alapkamatát, és e kamatszint az idei év végéig nem változik.
A JP Morgan londoni elemzőinek új prognózisa azzal számol, hogy a jegybanki alapkamat szeptemberre 3,50 százalék lesz, és decemberre 3,25 százalékig csökken.
A ház által jósolt 3,25 százalékos idei MNB-kamatmélypont jelenleg a legalacsonyabb prognózis a City elemzői közösségén belül.
Az eddigi legalacsonyabb kamatmélypont-előrejelzést a Barclays tartotta érvényben. A befektetési bankcsoport elemzői azt várják, hogy az MNB októberre 3,50 százalékig csökkenti alapkamatát, és ezután valószínűleg szünetet tart, felmérve az enyhítési ciklus kezdete előtti alapkamat megfelezésének piaci hatásait.
A JP Morgan londoni közgazdászai MNB-kamatprognózisuk hétfői felülvizsgálatához fűzött elemzésükben felidézték, hogy az általuk addig jósolt 0,2 százalékos visszaesésről 0,5 százalékos növekedésre javították idei évre szóló magyarországi GDP-előrejelzésüket a vártnál erősebb idei első negyedévi hivatalos GDP-becslés közzététele után.
Túlteljesített a magyar ipar
A cég elemzői hangsúlyozták, hogy a közép-európai gazdaságok közül Magyarországon volt a legerőteljesebb a szekvenciális összevetésű GDP-növekedés, köszönhetően részben az autóipari beruházásokból eredő felhajtóerőnek, amelynek révén a magyarországi ipari termelés túlteljesítő volt a térségben.
A JP Morgan közgazdászai szerint mindez kedvező hatást gyakorolhat a forintárfolyamra, mivel sok befektető eddig elsősorban éppen a gyenge reálgazdasági teljesítményre tekintettel tartotta portfólióiban alulsúlyozott pozícióban a forinteszközöket.
Meglesz a Varga-csomag hatása
Az erőteljesebb gazdasági növekedés valószínűleg enyhíti a hivatalos államháztartási célok teljesíthetőségével és a magyar adósságdinamikával kapcsolatos aggodalmakat is. Annak az esélye, hogy az idei magyar GDP-növekedés meghaladhatja az EU becslésében szereplő 0,2 százalékos ütemet, valamint az elmúlt időszakban bejelentett költségvetési kiigazító lépések együtt már növelhetik a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás idei megszüntetésének esélyét - vélekedtek hétfői elemzésükben a JP Morgan londoni elemzői.
Más nagy londoni házak is hasonló következtetésre jutottak legutóbbi helyzetértékeléseikben.
A Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai a magyarországi makro- és monetáris fejleményekről befektetőknek minap összeállított átfogó elemzésükben annak a véleményüknek adtak hangot, hogy a vártnál jobb első negyedéves GDP-adatok és a nemrég bejelentett költségvetési intézkedések nyomán 50 százalék fölé emelkedett a túlzottdeficit-eljárás idei megszüntetésének esélye.
Nem is kell félni Matolcsytól?
A JP Morgan londoni elemzőinek hétfői értékelése szerint az MNB monetáris politikája megfontoltabb, mint amilyentől sok befektető tartott. A magyar jegybank eddig nem folyamodott "semmiféle nem helyénvaló, unortodox eszközhöz", és kitart a fokozatosság gyakorlata mellett a havi 0,25 százalékpontos kamatcsökkentések folytatásával. Az MNB által áprilisban bejelentett új növekedésösztönző finanszírozási program erősen célzott jellegű, és várhatóan elősegíti a gazdaság devizaadósság-kitettségének csökkenését, miközben a devizatartalék megfelelési mutatója is jórészt stabil marad - vélekedtek hétfői elemzésükben a JP Morgan londoni közgazdászai.
A ház elemzői szerint az alapkamatból és a jelenlegi éves inflációs rátából számolt 3 százalék körüli reálkamat még mindig magas.
A JP Morgan szakértői közölték: jelenlegi előrejelzésük az, hogy az idei év végén 2,3 százalék lesz az éves inflációs ütem. A cég most felülvizsgált, 3,25 százalékos MNB-kamatmélypontot valószínűsítő prognózisa ennek alapján 1,00 százalék körüli szintre csökkenő pozitív reálkamatot jelentene, ez azonban nagyrészt megfelelne a 2012 végén mért reálkamatnak - áll az elemzésben.
A JP Morgan londoni elemzői szerint mindezek alapján lehetőség látszik arra, hogy a hitelminősítők kevésbé negatív megítélést adjanak Magyarországról. A magyar adósosztályzatok javításáról valószínűleg korai lenne még beszélni, de javultak annak az esélyei, hogy legalább egy hitelminősítő az idén leveszi a magyar adósbesorolására érvényben tartott negatív kilátást - vélekedtek hétfői értékelésükben a JP Morgan londoni közgazdászai.
A nagy nemzetközi hitelminősítők közül a Standard & Poor's márciusban rontotta negatívra az addigi stabilról a magyar adósosztályzat kilátását, és a Moody's Investors Service is negatív kilátással tartja nyilván a magyar államadósságot.
Mi lesz a privát vagyonokkal?
Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
7 perce
-
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
körülbelül 1 órája
-
Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
10 órája
-
Most az Egyesült Államoknak szúrt oda Oroszország
11 órája
-
Külföldre készül Orbán Viktor, hivatalos látogatást tesz
11 órája
-
Nézze csak: itt az aranytojás, amiből milliókat szórnak ki a fociláz idején
12 órája
-
Megnyugodhatunk: így adják most az eurót
12 órája
- Még egy érdekes, 10 milliárdos szerződés került elő Hankó Balázs fiókjából
- Hivatalos útra készül külföldre Orbán Viktor
- Ennyiért válthat most eurót
- Putyin ezt nem fogja jól viselni: egy újabb ország választhatja „az európai utat”
- Reagált a volt igazságügyi miniszter a súlyos vádakra
- Folytatódhat Magyar Péter felkérdezése a parlamentben hétfő délután?
- Lázár János egyik legfájóbb intézkedését törölte el Vitézy Dávid
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Eddig tartott a jó világ a benzinkutakon? 2026. június 2. 11:51
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Napelemben egyre inkább nagyhatalom vagyunk.
Most az Egyesült Államoknak szúrt oda Oroszország
Szergej Lavrov Marco Rubiot bírálta.
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
-
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon
05:29
-
A nemfizetés lett a magyar kkv-k egyik legnagyobb üzleti kockázata
16:54
-
Devizába menekíti a pénzét a lakosság
15:48
-
Milliárdokat szerez vissza a magyaroknak a GVH
15:01
-
Azonnal lépett a Wizz Air az iráni rakétatámadások után
14:24
-
A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait
15:41
-
Alig jelent meg a rendelet – máris tiltakozik a szakma
15:23
-
Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten
11:56
-
Tűz egy zalakarosi szálloda alagsorában
11:30
-
Event Touch: a rendezvényszakma munkaerőmegtartási kihívásai
09:14
-
Aszfaltozás, terelések és reggeli lezárások: újabb szakaszához érkezett a 25-ös főút egri felújítása
15:41
-
Mecser Tamás lett az új országos rendőrfőkapitány
13:58
-
Miniszteri biztost nevez ki a kormány a gyermekbántalmazási ügyek kivizsgálására
13:33
-
Névtelen levélben fakadtak ki az egri strand bérlői: romló állapotokról, kivételezésről és félelemről írnak
09:21
-
97. Ünnepi Könyvhét, bábelőadás, kiállítás a Bródy heti kínálatában
08:14
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
-
Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
2026. június 8. 13:45
-
Mit művelt a forint hétfő reggel? Mutatjuk
2026. június 8. 06:39
-
Kiderült, ki vezetheti a Magyar Nemzeti Bank ügyeit vizsgáló bizottságot
2026. június 8. 15:10
-
Így lehet még olcsóbban eurót váltani
2026. június 8. 08:36
-
Ez várja a benzinkúton kedden
2026. június 8. 10:58





