2p
A miniszterelnök szerint akár kétszer ennyire is képes a gazdaság középtávon.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter (j) és Baranyay László, az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnöke refinanszírozási szerződést ír alá tornatermek, uszodák, sportpályák és óvodák építéséről az EIB budapesti irodájának hivatalos megnyitóünnepségén a Magyar Tudományos Akadémia épületében 2016. június 13-án. A háttérben Orbán Viktor miniszterelnök (k), Werner Hoyer, az Európai Beruházási Bank (EIB) elnöke (b) és Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kultúráért, oktatásért, ifjúságért és sportért felelős biztosa (j). MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Magyarországnál kevés jobb partnere lehet az Európai Beruházási Banknak (EIB), mert az ország nemcsak mondja, hogy érdekelt Európa sikerében, hanem tesz is érte - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az EIB budapesti irodájának hivatalos megnyitó ünnepségén, hétfőn.

A Magyar Tudományos Akadémián tartott ünnepségen a kormányfő beszédében kiemelte: Magyarország 2010 óta olyan gazdaságpolitikát folytat, amelynek a növekedés áll a középpontjában, gazdasági növekedése most és középtávon is jóval az EU átlaga felett alakul.

Üzenik Brüsszelnek

Úgy vélte, az elért eredmények joggal töltenek el minket büszkeséggel, de amit eddig elvégeztünk, az csak a fele annak, amit az ország elérhet. Magyarország képes lehet arra, hogy mostani gazdasági teljesítményét megduplázza, és ez nemcsak lehetőség, hanem kényszer is, középtávon ezt kell elérni - hangsúlyozta.

Orbán Viktor üdvözölte, hogy az eseményen mintegy 30 milliárd forint értékben refinanszírozási szerződéseket írtak alá tornatermek, uszodák, sportpályák és óvodák építéséről.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG