Lesz mozgástér a költségvetésben?
A miniszterelnök szerint mindenki látja, hogy a magyar gazdaság sokkal jobban teljesít, mint korábban - Európai összevetésben meglepően jó képet mutatunk: 5 olyan ország van, amely a pénzügyi válság előtti szintre tudta emelni a foglalkoztatás szintjét, ebből az egyik Magyarország - mondta az MR1 180 perc című műsorában.
Nyilvánvaló, hogy az Unió is meg fogja változtatni az álláspontját a következő félévben: nekünk rossz gazdasági évet jósoltak, miközben Magyarország jól teljesít; a gazdaság növekedése jóval nagyobb lesz, mint amit sokan vártak, akár meg is haladhatja a kormány előrejelzését.
Orbán Viktor szerint ez azt jelenti, hogy van a költségvetésben mozgástér, de ez alapján csak a második negyedév adatainak, eredményeinek függvényében hoz új döntéseket a kormány. Az interjúból mindazonáltal nem derült ki, hogy milyen gazdaságpolitikai lépésekre készül a kormány.
Lesz NHP 2?
A korábban magasan tartott alapkamatot okolja Orbán Viktor azért, mert túl drágák voltak a banki hitelek a kkv-k számára. Az előző jegybanki vezetéssel nem lehetett dűlőre jutni egy, a mostani Növekedési Hitel Programhoz hasonló tervvel. Minden visszajelzés szerint az igény a hitelre tömeges; ha a program jól vizsgázik, lehet majd folytatni is - ezt azonban legkorábban augusztusban tudjuk meg.
A Pentagon feketelistájára idén eddig 15 kínai válallat került föl.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




