4p
Könnyen előfordulhat, hogy a mai pozsonyi uniós csúcson elvetik a kötelező menekültkvótára tett bizottsági javaslatot. Budapest szerint a Nyugat-Balkán biztonságpolitikai stabilitása már hosszú ideig nem tartható fenn. A közös EU-s hadsereg lehet a Brexit után megroggyant európai házban az összetartó habarcs.
Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozik a magyar sajtónak az EU-csúcs előtt a pozsonyi várban az érkezéskor 2016. szeptember 16-án. Az uniós tagországok vezetői nem hivatalos találkozón vesznek részt a szlovák fővárosban. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

A mai pozsonyi informális EU-csúcson a kontinentális vezetők tovább folytatják vitájukat arról, hogyan nézzen ki az EU a Brexit-sokk után. A vezető amerikai üzleti lap arra számít, hogy a diskurzus majd olyan területekre összpontosít, amelyek elfedik a súlyos megosztottságot az unió jövője ügyében.

Az alapkérdés az, hogy több vagy kevesebb integráció szükséges-e a britek távozása után, ám ehelyett várhatóan olyan témákat vesznek napirendre, mint a terror elleni összefogás, a határbiztonság és a nagyvonalúbb beruházási politika.

Mi lesz a kötelező menekült-kvótákkal?

Pozsonyban a Visegrádi Négyek azért lobbiznak, hogy a Brexitet követő zavart kihasználva megakadályozzanak mindenfajta megállapodást a migránsok és menekültek ügyében és egyben megerősítsék a nemzeti kormányok jogkörét Brüsszellel szemben - magyarul az Európai Tanács szerepét az Európai Bizottsággal szemben.

Juncker szerdai évértékelő beszédének legfontosabb része a magyar belpolitika szempontjából az volt, amikor a menekültekkel szembeni szolidaritás kapcsán kiemelte, hogy senkit nem lehet kötelezni erre a szolidaritásra - vagyis szándéka szerint nem lesz kötelező kvóta. Kiemelendő, hogy nemrég Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke is erre utalt. Könnyen előfordulhat tehát, hogy a mai pozsonyi uniós csúcson elvetik a kötelező kvótára tett bizottsági javaslatot. Vagyis a hazai népszavazás egy olyan intézkedés ellen irányulhat október 2-án, amelyet senki nem akar meghozni.

A hazai kormányzat álláspontja szerint komoly belső és külső (Szíria, Líbia, Ukrajna) kihívások érik az EU integrációt és ezek felszínre hozták a hiányosságokat. Az EU gyakorlatilag cselekvőképtelen külpolitikai téren, még a saját szomszédságában is, nemhogy a Közel-Keleten. Ezzel összhangban egyébként Elmar Brok, az EP külügyi bizottságának vezetője a héten az Unió katonai képességeinek növelésére szólított föl, amely akár egy szír intervenciót is lehetővé tesz.

Budapest álláspontjai

Budapest véleménye szerint a Nyugat-Balkán viszonylagos biztonságpolitikai stabilitása már sokáig nem tartható fenn. Fel kell gyorsítani ezért a csatlakozási tárgyalásokat, különben EU-ellenes erők hatolnak be a térségbe. Budapest álláspontja szerint az EU-nak komoly felelőssége van az ukrajnai politikai válság kialakulásában.

Káncz Csaba

A kormány szerint a Minszk-II megállapodást mindkét félnek végre kell hajtani, Kijevnek is érdeke, hogy kiegyezzen Moszkvával. A hazai kormányzat pozíciója szerint Brüsszelnek meg kell adni a vízummentességet az ukránoknak.

A Bizottság véleménye szerint egy közös európai katonai főhadiszállást kell létrehozni, és a tagállamok részt vállalnának a közös katonaság felállításából. Junckerék az év végéig hivatalosan egy európai védelmi alap felállítását fogják javasolni a kutatás-fejlesztés érdekében. Ez összevág Budapest álláspontjával, miszerint az EU katonai képességeit meg kell teremteni és a külső határokat meg kell védeni, hogy az EU integráció eredményét meg tudjuk tartani.

Azt már fanyarul tehetjük hozzá, hogy miközben a hazai erőforrásokat az MNB alapítványain keresztül megkérdőjelezhető célokra számolatlanul osztogatják, és miközben egyes vállalkozások nyereségének adótartalma nem a költségvetésbe hanem stadionokba és futball klubokhoz vándorol, aközben a Magyar Honvédség szállító és harci helikopterei kirepülték erőforrás tartalékaikat, a szárazföldi alakulatok eszközparkja pedig döntően a Szovjetunióban kifejlesztett és gyártott eszközökből áll.  Ezt lehetne szégyennek is nevezni, ha ez a roncshalmaz nem lenne elképesztően veszélyes a nemzeti védelmi képességeinkre nézve ebben a felbolydult nemzetközi politikai helyzetben.

A délieket fojtogatják a költségvetési szabályok

A déli tagállamok már szorosan egyeztették álláspontjukat és azért fognak lobbizni Pozsonyban, hogy lazítsák föl az EMU költségvetési szabályait. Szeptember 9-én Athénban koordinálta álláspontját a pozsonyi csúcs előtt Franciaország, Olaszország, Görögország, Spanyolország, Portugália, Ciprus és Málta. Párizs „gazdasági növekedési programot” követelt, míg Róma egy 50 milliárd eurós befektetési alapot.

Káncz Csaba jegyzete

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG