Pierre Moscovici a Wall Street Journal című amerikai üzleti lapnak Hongkongban azt mondta: a francia kormány szívesen látja a kínai befektetőket, s ez elmozdulás a korábbi, olykor elutasító állásponthoz képest. Mindamellett a stratégiai fontosságú cégeket a kormány mindeképpen francia tulajdonban akarja tartani.
A pénzügyminiszter kitért arra is: a látogatással meg akarták győzni partnereiket arról, hogy Franciaország megbízható gazdaságpolitikát folytat, a pénzügyi stabilitás megvalósítása elérhető közelségbe került, bár a gazdasági növekedés beindulása egyelőre még várat magára.
A látogatás során írtak alá egy megállapodást arról, hogy Kína 4 milliárd euró értékben 60 Airbus repülőgépet vásárol. Tárgyaltak arról is, hogy előkészítenek egy devizacsere-megállapodást, és ösztönzik a két ország közötti kereskedelmi forgalom és idegenforgalom fellendítését.
A kivitel 5,9 százalékkal ugrott meg.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




