1p
80 milliárddal kevesebb folyhat be idén a tranzakciós illetékből, de nem valószínű, hogy a kulcsot megemelik. Varga Mihály bemutatta "bestseller-gyanús" konvergenciariportját: tartósan, de lassabban növekedhet az ország. Úgy tűnik, idén nem lesz megszorítócsomag - túl nagy volt ugyanis a tavalyi.

Varga Mihály korábban azt közölte, az uniós pénzügyminiszterek dublini tanácskozása arról győzte meg, Magyarország kikerülhet a túlzottdeficit-eljárás alól. Hazánk a 2004-es uniós csatlakozás óta nem volt erre képes. Az aktualizált konvergenciaprogramot ma a nemzetgazdasági tárca épületének ún. Pénztár-termében mutatta be az új nemzetgazdasági miniszter.

A konvergenciaprogramot tegnap eljuttattuk Brüsszelbe, 72 oldal, "bestseller-gyanús" - kezdte Varga a sajtótájékoztatót.

Idén van elég tartalékunk - Varga Mihály a sajtótájékoztatón.



A növekedésre koncentrálnak

Egy 2013-2016 közötti kitekintést tartalmaz, az idei évre növekvő gazdaságot vár, 3% alatti hiánnyal, és ehhez nem lesz szükség kiegészítő intézkedésekre - foglalta össze a 2013-as évre vonatkozó fontosabb adatokat a miniszter.

Az elmúlt 3 év után szerinte három területen értek el áttörő eredményt: az államadósság csökken, a hiány csökken, a foglalkoztatásban meg tudták állítani a munkanélküliség növekedését. Amin még dolgozni kell, az a versenyképesség javítása és ezzel együtt a gazdasági növekedés - ez utóbbira koncentrál a program.

A növekedés beindul, Varga szerint ez 4 okra vezethető vissza. 0,4%-kal javíthatja a GDP-t az egyedi tételek korrekciója, idén jobb lehet a mezőgazdaság kibocsátása például. A kormány az export élénkülésére számít, mivel a külpiacaink kezdenek magukhoz térni. Az államháztartásban kedvező folyamatok indultak el, a 2%-os hiány azt mutatja, hogy a gazdaság eljutott abba az állapotba, amikor ki tud kerülni a túlzottdeficit-eljárásból, egyensúlyi állapotban van. A negyedik tétel a hitelbővítő programok, így az MFB és az Eximbank mellett a nemrég bejelentett jegybanki program.

Lassabban, de tartósan növekedhet Magyarország

Tavaly ősszel 0,9%-os növekedést vártak, most 0,7%-os növekedéssel számolnak - a negatív korrekcióra azért volt szükség, mert tavaly erősebb volt az európai recesszió. Enyhébb lehet tehát a gazdasági bővülése, de teljesülni fog, 2016-ig pedig 2,5%-os növekedést érhetünk el. Az NGM lassabb, de tartósabb gazdasági felfutással számol a következő 3 évben. Továbbra is 2,7%-os hiánnyal számolnak 2013-ra és jövőre is, 2015-ben 2,2, majd 1,3%-os deficit lesz.
Államadósság tekintetében minimális volt a korrekció, 78,1%-os aránnyal számolnak év végére, mely 73,5%-ra csökken 3 év múlva. Tartós, csökkenő pályával számolnak, ez amúgy összhangban van az alkotmányba foglalt adósságszabállyal.

3,1-os inflációt várnak a korábbi 2,5% helyett, az óvatosabb becslés oka az Európában észlelhető deflációs hullám. Korábban 283 forintos euróval számoltak, most 293,1 forintos euróval - de nincs árfolyamcélja az NGM-nek.  A munkanélküliségi ráta 10,7%-ra csökkenhet az idén, vagyis a helyzet javulhat, de még így is két számjegyű marad a mutató. Az egyensúlyban pedig 6-7 százalékos többletre számít az NGM. A CDS-felárunk csökken, a kamatszint a mostaninál is alacsonyabb lehet.

Tranzakciós illeték: túljártunk a kormány eszén

A költségvetés középtávú pályája



2013-ra nem számolnak drasztikus változásokkal, de számoltak a kockázatokkal, melyek módosíthatják az államháztartási kereteket, a tavalyi őszi pótlólagos intézkedések elegendőek voltak a hiány teljesítéséhez. Varga úgy fogalmazott, hogy a tavalyi brüsszeli előrejelezések miatt "túlvágatták" a hiányt Magyarországgal, többek között ennek lett az eredménye a 2%-os hiány (a kormány tavaly év végére 2,5, majd 2,7% deficittel számolt, a Bizottság azonban ennél többel kalkulált, így tavaly októberben az akkori nemzetgazdasági miniszter, Matolcsy György két kiigazító csomagot is kénytelen volt bejelenteni.


Kockázatok:

  • tranzakciós illeték: kevesebb bevétel folyt be, az első három hónap alatt ez látszik, tárgyalni fognak erről a Bankszövetséggel. Az elmaradás 80 milliárd forint lehet. Varga szerint ez egy nehezen tervezhető tétel volt, de a piac nagyon gyorsan alkalmazkodott, számlák és utalások összevonásával - emiatt is lett kevesebb eddig a bevétel. Varga szerint nem valószínű, hogy megemelik az adókulcsot, a kieső részt a tartalékok terhére pótolhatják.
  • az Európai Bizottság nem hagyta jóvá a sertéságazatban a fordított áfát (negatív kockázat)
  • az új adónemeket (kata, kiva) kevesebben választották, ez azonban az államháztartás szempontjából pozitív kockázat, hiszen több bevételt eredményez
  • a közszférában bér és nyugdíj nem folyósítható, ennek lesz pozitív hatása
  • IMF-tárgyalások: "ez a szál elvékonyodott, de nem szakadt el" - a kedvezőbb kamatpálya tudja ellensúlyozni a megállapodástól várt 100 milliárdos megtakarítást, mondta Varga.
  • lakásépítési támogatásra is kevesebbet kell kötni
  • fegyelmezettebben gazdálkodnak az önkormányzatok (2012-ben javították az egyenleget, ez egyfajta "trendforduló, hiszen 2010 épp miattuk szaladt el a hiány)

Ne sopánkodjunk, hogy nincs eurónk

Mindezek alapján azzal számolunk, hogy a tavaly képzett tartalék (a GDP 1,3-1,4%-a) a kockázatok után csökkenhet, de még mindig marad a GDP 0,6%-ának megfelelő tartalék, ami elegendő lesz a további kockázatok kezelésére - jelentette be a miniszter. Varga Mihály szerint az e-útdíjrendszer és a pénztárgépek online bekötése még az idén megvalósul, vélhetően az év felénél, így nem számolnak azzal, hogy az esetleges késlekedés nagyobb kockázatot jelentene a költségvetésnek.

A konvergenciajelentés egyik célja, hogy Magyarország minél hamarabb bevezesse az eurót, a Bizottság ezért számoltatja be a tagállamokat. Varga Mihály szerint, ami a "hátrányunk, az most az előnyünk", a hétvégi informális Ecofin-csúcson többen mondták, Magyarország most ne sopánkodjon, hogy nincsen eurója - mondta a miniszter, aki szerint a kérdés az évtized végén lehet reális.

Varga Mihály egyértelműen arra számít, hogy kikerülünk a deficiteljárás alól, a szégyenpadon ücsörgő uniós tagállamok közül a legjobb számokat mi produkáljuk, 2 maastrichti kritériumot is teljesítünk (infláció, hiány) jelenleg.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG