1p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Egyelőre nincs szükség a költségvetés kiigazítására, hiszen csak két hónap telt el az évből - mondta Varga Mihály, a nemzetgazdasági miniszteri pozíció várományosa, aki a növekedésre helyezi a hangsúlyt és kitért a kkv-k lehetőségeire.

Az M1 Az este című műsorában pénteken úgy fogalmazott: elég furcsa lenne, ha a kormány már most hozzányúlna a költségvetési számokhoz, és "ezt nem is indokolja semmi". Három hónap múlva kell majd értékelni a költségvetés helyzetét - tette hozzá.

Van remény, hogy intézkedés nélkül kikerüljünk az eljárás alól

Ha az Európai Unió komolyan gondolja a téli előrejelzésében foglalt, 3 százalék feletti hiányszámot, akkor szükség lehet arra, hogy a kormány előkészítsen olyan javaslatokat, amelyekkel elő lehet állni, hogy az ország biztosan kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól. "Van egy enyhe reménysugár" azonban, hogy a brüsszeli bizottság számai nem véglegesek, és ha kedvező elmozdulás van az elkövetkező hónapokban, akkor Magyarország akár intézkedés nélkül is kikerülhet az eljárás alól.

Varga Mihály


A közgazdász arról tájékoztatott, hogy Olli Rehn, az Európai Bizottság alelnöke és pénzügyi biztosa márciusban hivatalos látogatást tesz Budapesten. Varga Mihály első miniszteri útja azonban nem Brüsszelbe, hanem Berlinbe vezet majd - közölte -, hiszen Németország a magyar gazdaság legfontosabb partnere.

A növekedés beindítása Varga Mihály célja

Varga Mihály megismételte a délutáni parlamenti bizottsági meghallgatáson elmondottakat, amely szerint a 2010-ben kitűzött gazdaságpolitikai célok, így az államháztartási hiány és az államadósság csökkentése, illetve a foglalkoztatás bővítése mellé egyet, a növekedés beindítását emeli majd be miniszterként.

A növekedés elősegítése tekintetében vannak olyan dolgok, amelyek a kormányon múlnak, és vannak olyanok amelyek nem. Utóbbiak között említette az időjárásfüggő mezőgazdasági ágazatot, illetve a külpiaci környezetnek kitett kiviteli szektort.

Uniós források felhasználása és a hitelezés beindítása segítheti a kkv-kat

A kormány a meglévő hazai és Európai Uniós források hatékony felhasználásával tudja segíteni a növekedést - mondta, hangsúlyozva, hogy e tekintetben nagy lehetősége a kormánynak csak a következő hétéves, 2014 és 2020 közötti uniós költségvetésben lesz. Varga Mihály leszögezte: abban hisz, hogy a hazai tulajdonú vállalatok és a kis- és középvállalatok kapjanak több lehetőséget az uniós források felhasználásában.

A pénzintézeti szektor egy komoly segítője lehet a növekedésnek, ha nő a vállalati hitelezés, és arra fog törekedni, hogy olyan megállapodást kössön a pénzintézetekkel, ami a hitelezés növeléséért cserébe adna bizonyos engedményeket, könnyítést a pénzintézeteknek. Úgy fogalmazott: a bankokkal való tavaszi tárgyalások során napirenden lehet a lakásépítési támogatások átvizsgálása, ahogy a devizahitelek ügye is.

Változni fog a szemlélet é a gazdaságfilozófia

Arra a kérdésre, hogy miben fog változni a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szemlélete, elmondta: ha két ember ugyanazt csinálja, az sem lehet ugyanaz, de talán "a habitusom más, és a gazdaságfilozófiában is mást gondol az ember". Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a lényeg a kormányprogram és annak végrehajtása lesz.

A köztársasági elnök tárca nélküli miniszternek nevezi ki Varga Mihályt 2012 májusában (fotó:kormany.hu)


Varga Mihály az interjúban világossá tette, hogy egyes korábbi médiaértesülésekkel ellentétben nem válik ketté az NGM. Az "időpazarlás lenne, ha azzal kezdeném el", hogy hogyan lehet kettéválasztani egy minisztériumot - fogalmazott, megjegyezve, hogy "szerencsére a miniszterelnök sem látta ennek értelmét".

A jegybank és kormány közötti partneri együttműködésre számít

A jegybankkal való stratégiai együttműködést illetően Varga Mihály leszögezte: "Abban biztos vagyok, hogy jobb lesz mint a mostani", és nem "üzengetés lesz, hanem egy partneri együttműködés". "Ha a jegybank is ugyanazokért a célokért dolgozik mint a kormány, akkor a kormányzati gazdaságpolitika és a jegybanki monetáris politika nagyon jó összhangba tud kerülni" - fogalmazott, hozzátéve, hogy erre volt példa a 2001-2002-es időszak, amikor a magyar gazdaság 6 százalék felett tudott növekedni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kihúz-e minket a csávából Nagy Márton új elképzelése?
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 11:29
A Klasszis Média Lapcsoport állandó szerzője, Bod Péter Ákos volt jegybankelnök, egyetemi tanár, közgazdász a nemzetgazdasági miniszter által jegyzett versenyképességi stratégiát elemzi.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Medgyessy Pétertől - hétfőn, a Klasszis Klubban
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 15:13
Ehhez nem kell mást tennie, mint ingyenesen regisztrálni az április 22-én, hétfőn 15:30 órakor kezdődő eseményre.
Makro / Külgazdaság Kalapozásba fogott az ukrán kormány Washingtonban
Mester Nándor | 2024. április 18. 15:01
A Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tavaszi ülését használja fel az ukrán vezetés, hogy megszerezze a gazdaság stabilizálásához szükséges pénzt vagy annak egy részét. Közben amerikai befektetőkkel is tárgyal az újjáépítési projektekről.
Makro / Külgazdaság Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 14:29
Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
Makro / Külgazdaság Fizethetjük majd a gigantikus kamatokat
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 12:33
A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal nagyobb összegben, 50 milliárd forintért értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket, emelkedő átlaghozam mellett csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ.
Makro / Külgazdaság A háborúnak van egy eddig nem látott veszélye is
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:57
Környezeti károkat okozhatnak a rossz kondíciójú, biztosítással nem rendelkező, homályos orosz tulajdoni hátterű árnyékflotta tankerei.
Makro / Külgazdaság Szeretne új autót? Itt vannak az európai piac statisztikái!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 11:28
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unióban az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA honlapjára csütörtökön fölkerült adatok szerint.
Makro / Külgazdaság Újabb inflációs adatok érkeztek, nézze csak!
Privátbankár.hu | 2024. április 18. 10:38
Az OECD-országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt az éves infláció, míg az élelmiszer- és energiaárak nélkül számított maginfláció 6,4 százalékra csökkent.
Makro / Külgazdaság Itt van V. Naszályi Márta válasza a Várnegyed fideszes kerületi lapjára
Kormos Olga | 2024. április 18. 08:11
Budapest I. kerületében már jóval az önkormányzati választások kampányhajrája előtt dúlt a harc. A Várnegyed irányításáért már most négyen jelezték indulásukat, miközben V. Naszályi Márta, a Budavári Önkormányzat polgármestere úgy döntött: a kormánypárt kezébe került kerületi lap ellenében saját hírlevelet indít, és feljelenti Sára Botond főispánt. Sorozatunkban a június 9-i önkormányzati választások legérdekesebbnek ígérkező összecsapásait mutatjuk be.
Makro / Külgazdaság Vigyázat! Hatalmas benzinár-emelés közeleg
Privátbankár.hu | 2024. április 17. 10:17
A 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó 7 forinttal kerül többe péntektől, a gázolaj ára viszont 6 forinttal csökken, így utóbbi lesz már olcsóbb.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG