4p
A nemzetgazdasági miniszter szerint a magyar folyamatok nem indokolnak ilyen mértékű forintgyengülést. A 4 százalékos növekedés lehetséges, Paks pedig megéri.

A nemzetközi hatások alól Magyarország sem tudja kivonni magát, ugyanakkor a magyar gazdaság nem küzd olyan egyensúlyi problémákkal, amelyek ilyen mértékű forintgyengülést indokoltak volna - mondta Varga Mihály az ATV Szabad szemmel című műsorában.

Az euró árfolyama 2014-ben.
Friss árfolyamok >>

A nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarországot nem lehet összevetni egyes feltörekvő országokkal, például Törökországgal vagy Dél-Afrikával, mivel ezen országokban jelentős külkereskedelmimérleg-hiány van. Ezzel szemben Magyarországon 2013-ban jelentős külkereskedelmi többlet alakult ki, ezenkívül a magyar gazdaság - ellentétben például Törökországgal - nem küzd strukturális problémákkal.

A deficit 3 százalék alatt van, az államadósság mértéke csökken, többletes a külkereskedelmi és a folyó fizetési mérleg - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter.

(Ami az államadósságot illeti: az utóbbi években hol felugrott, hol visszaesett, ám négy-öt év alatt alig változott az értéke. A tavaly szeptemberi 80,2 százalék alig tér el például a 2009 végi 79,8 százaléktól, bár 2 százalékponttal alacsonyabb a 2010 végi adatnál - részletek >>)

Honnan lesz 4 százalékos növekedés?

Orbán Viktor miniszterelnöknek a gazdasági növekedés alakulásáról szóló, néhány nappal ezelőtti nyilatkozatával összefüggésben Varga Mihály teljesen elképzelhetőnek nevezte, hogy 2016-ra 4 százalékra gyorsulhat a magyar gazdasági növekedés. Hozzátette: sok múlik azon, mi történik a külpiacokon, főleg Németországban.

A német gazdaság is meglepő adatot produkált tavaly, év végén, így van remény arra, hogy a "német lokomotív tovább fogja húzni a közép-kelet-európai térséget". Úgy vélte, hogy ezenkívül beérhetnek és segíthetik a gazdasági növekedést azok a változások is, amelyeket a kormány az adó- és járulék-, valamint az önkormányzati rendszerben elkezdett, illetve a munkaerőpiac rugalmasabbá tétele érdekében végrehajtott.

Paksi atom: Varga mindenkit megnyugtat

A paksi bővítéssel kapcsolatban elmondta, hogy a beruházások a magyar állam vagyonát gyarapítják, a kivitelezési szakasz 8000-9000 embernek "ad majd többletmunkát". Számítások szerint az ehhez kapcsolódó hitelfelvétel az államadósságot körülbelül egy százalékponttal növelheti átmenetileg a tízéves periódusban, "de ez nem veszélyezteti azt a célt, hogy a következő években a magyar államadósság mértéke csökkenjen" - tette hozzá.

Varga Mihály jelezte, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium által megtárgyalt, a paksi bővítéssel kapcsolatos hitelszerződést a jövő heti kormányülésen hagyhatja jóvá a kabinet, a következő lépés pedig az lesz, hogy ennek be kell kerülnie a parlament elé. "Ha ez indokolja egy rendkívüli ülés összehívását, akkor én ezt mindenképpen támogatni fogom" - mondta a miniszter.

Arra a kérdésre, hogy nem "szaladhatnak-e el" a bővítés költségei, Varga Mihály elmondta: csak olyan végrehajtott beruházást vagy szállítást lehet kifizetni, amit a magyar fél jóváhagyott, vagyis a magyar államnak erős kontrollszerepe lesz. Hangsúlyozta: az elkészült hatástanulmányok azt prognosztizálták, hogy a paksi beruházás meg fog térülni.

Privátbankár-elemzés: mi kell ahhoz, hogy ne kelljen alkotmányt módosítani?

A tűzzel játszik a kormány: ha csak egy százalékponttal is elmarad a növekedés vagy az infláció a mostani kilátásoktól, akkor jelentős megszorításra lehet szükség annak érdekében, hogy a paksi hitelfelvétel mellett is biztosítható legyen az Alaptörvényben előírt adósságcsökkentés. Máskülönben módosítani kell az alkotmányt. Részletek >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG