2p
A szakértő szerint a politikai tűrőképesség végéhez közelít az Unió a menekültválság miatt.
Káncz Csaba

Merkelnek mennie kell

A Privátbankár külügyi szakértője, Káncz Csaba Európa jövőjéről beszélt az ATV műsorában: úgy véli, nagyon kiélezte az európai törésvonalakat a menekültáradat. Ausztria, de főleg Németország magára maradt eddigi egyedüli véleményével és intézkedéseivel a menekültekkel kapcsolatban. A CDU-ban is komor a hangulat, egyre többen vélekednek úgy, hogy Merkelnek le kell mondania, mivel a probléma részévé vált, és nincs meg benne az a fajta rugalmasság, ami a megoldáshoz kell. Egy új fejezet kell, egy új emberrel.

Megszűnhet Schengen?

Mára reálissá vált a schengeni határ megszűnésének veszélye. Ha ez bekövetkezik, akkor évi 28 milliárd euró vesztesége lenne az Uniónak. De ami ennél is égetőbb probléma, az Görögország szerepe. Ugyanis a legideálisabb az lenne, ha már a görög határoknál kezelni lehetne a menekültek helyzetét, de mivel az ország eddig passzivitást mutatott az ügyben, ezért megszűnt a bizalom a görög fellépéssel kapcsolatban. Célszerű lenne őket likvidálni az EU-ból - mondta Káncz Csaba.

Amire oda kell még figyelni

Káncz Csaba arra is felhívja a figyelmet, hogy politikai válságról beszélhetünk Koszovóban és Boszniában is, a menekültek fő útvonalán. Viszont a jordániai és a libanoni menekülttáborokhoz is másképp kell hozzáállni, mivel jelenleg 1000 forint jut egy menekült napi ellátására, és ez az összeg még csökkenhet a jövőben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG