2p
Az első becslésen valamit javított a KSH - az import szépen felpörgött, az autógyáraink a fél világba szállítanak.

Élénkül a belső fogyasztás, felpörög a magyar import: 2015. novemberben a kivitel volumene 8,4, a behozatalé 11,2%-kal haladta meg az előző év azonos hónapjának szintjét.

Mivel az import jobban bővült, a külkereskedelmi többlet csökkent: 22 millió euróval alacsonyabb, mint 2014 novemberében volt, de még így is impozáns, 687 millió eurót tesz ki. (A KSH első becslésében egyébként ennél 14 millió euróval alacsonyabb érték szerepelt.)

Az év első 11 hónapjának kumulált adatai alapján látszik, mennyire magasan jár a külkertöbblet:

Kína, a franciák és a britek viszik az autóinkat

A gépek és szállítóeszközök volumene a kivitelben 11, a behozatalban 9,4%-kal emelkedett. Az autógyártás továbbra is fontos motorja a növekedésnek: az export ezen a téren egynegyedével, az import némileg alacsonyabb ütemben nőtt.

A növekedést elsősorban a különféle alkatrészek behozatala, valamint a kész személygépkocsik – leginkább kínai, egyesült királyságbeli és francia relációkba történő – kiszállításának bővülése eredményezte.

Vesszük az ázsiai mobilokat - fontosabb adatok a KSH jelentéséből

- Több mint 10%-kal nőtt a jelentős részarányú villamos gépek mindkét irányú kereskedelme.

- A híradástechnikai, hangrögzítő és lejátszó készülékek (zömmel ázsiai származású mobiltelefonok) importvolumene az árufőcsoport átlagát meghaladóan bővült.

- A gyógyszerek és gyógyszerészeti termékek exportjának volumenében 10% feletti bővülés volt

- A vas és acél kereskedelme 10%-ot meghaladó mértékben emelkedett mindkét irányban – jelentős világpiaci árcsökkenés mellett

- Az energiahordozók importvolumene 17%-kal, az energiahordozó-import közel felét kitevő kőolaj és kőolajtermék behozatala – a jelentős világpiaci árcsökkenés mellett – negyedével nőtt. A volumenváltozás mögött az orosz és az iraki feladású kőolaj mennyiségének növekedése áll.

- Az élő állat exportvolumene közel harmadával lett több, nagyrészt a szarvasmarhafélék kivitele miatt.

Az EU a mi legjobb partnerünk

A teljes export 79, az import 76%-át bonyolítottuk az EU tagállamaival, az export közel 10, az import 8,7 százalékkal nőtt az uniós országok viszonylatában.

Az EU-n kívüli országokba 2 százalékkal többet exportáltunk, az import 3,7 százalékkal bővült.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin kinyitotta a kiskaput
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 11:33
Oroszország lehetetlenné tette annak az ellenőrző testületnek a működését, amely rajta tartotta a szemét Észak-Koreán. Phenjan így nagyobb esélyt kapott sötét húzásai lebonyolítására.
Makro / Külgazdaság Mégis, mi van most a forinttal?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 10:40
Erősödést ért el a forint a hétfőhöz képest, de azért még van mit ledolgozni. 
Makro / Külgazdaság Németország viheti rosszba a magyar gazdaságot, kritikát kapott a kormány
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 09:29
Utólag úgy látszik, nem volt okos döntés az elmúlt másfél évtizedben az Orbán-kormányok részéről, hogy teljesen kiszolgálták a Magyarországon megtelepedett német autógyártókat.
Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG