2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Nagyszabású razziát tartott hét hatóság a fővárosi Ganz-telepen. A bírságok összege több millió forintot tesz ki, néhány esetben még büntetőfeljelentést is tettek az ellenőrök.

Kétszáz ember ellenőriztek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleménye szerint az akciót megelőzően a Készenléti Rendőrség a telep összes be- és kijáratát lezárta, csaknem száz gépjárművet és kétszáz személyt ellenőrzött, több esetben pedig közlekedési szabálysértés miatt intézkedett.

A NAV-osok a forgalmazott termékek eredetét kérték számon a kereskedőktől, akik közül egy sem tudta azt a helyszínen igazolni, így a szakemberek  50 millió forint értékű ruházati terméket (főleg cipőket, fehérneműt, női felsőruházatot) vettek leltárba. Két cégnek sem online pénztárgépe, sem annak beszerzésére vonatkozó megrendelése nem volt.

Mindemellett mintegy hétezer „NHL” (National Hockey League – a világ legnagyobb profi jégkorong ligája) feliratú, hamis márkajelzéssel ellátott baseball sapkát, továbbá hamisított autóalkatrészeket találtak és foglaltak le, amelyek együttes értéke meghaladta a 3,5 millió forintot.

A vendéglátósok is fennakadtak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal a telepen működő vendéglátóhelyeknél többek között alapvető higiéniai gondok és szabálytalan tárolás miatt járt el, valamint lefoglaltak és megsemmisítettek mintegy 4,5 mázsa készételt és ételalapanyagot.

Ha ez még nem lett volna elég, a NAV közleménye szerint a Nemzeti Munkaügyi Hivatal munkaidő-beosztási és nyilvántartási hiányosságokat tárt fel, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság Közép-Pesti Katasztrófavédelmi Kirendeltségének munkatársai pedig több esetben a tűzvédelmi előírások megszegését állapították meg.

Az akcióban részt vettek a Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Kereskedelmi, valamint Építési Osztályának szakemberei, valamint a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal munkatársai is.

A bírságok kiszabása folyamatban van, együttes összegük várhatóan több millió forintra fog rúgni, továbbá az iparjogvédelmi jogok megsértése miatt büntetőeljárás is indul - közölte az adóhatóság.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG