A NAV tájékoztatása szerint abban az esetben, ha bevallásában a magánszemély adót igényel vissza, akkor mindenképpen jobban jár, ha már a határidő előtt eleget tesz beadási kötelezettségének. A visszautalás ugyanis a beérkezéstől számított 30 napon belül indul – ha a bevallás hibátlan.
Amennyiben a bevallás befizetési kötelezettséget tartalmaz, akkor is érdemes a határnapot megelőzni, hiszen postai vagy személyes benyújtás esetén elkerülhető az ilyenkor tapasztalható hosszas várakozás. Az adót abban az esetben is május 21-ig kell megfizetni, ha a bevallás benyújtása korábban megtörténik. Az adóhatóság a bevallás kitöltésének megkönnyítésére mindenképpen javasolja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomtatványkitöltő programjának használatát.
A bevallás benyújtásának több módja van. A kitöltő program használatával elkészített bevallás benyújtható elektronikus úton a www.magyarorszag.hu honlapon keresztül. Ennek feltétele az ügyfélkapus regisztráció, mely elvégezhető a NAV kijelölt ügyfélszolgálatain, az okmányirodákban, a személyi adat- és lakcímnyilvántartó központi szervénél, illetve külföldön a konzuli képviseleteken.
A NAV nyomtatványkitöltő programjával elkészített és kinyomtatott, illetve a hagyományos nyomdai úton előállított, a bevallási egységcsomagban megkapott személyijövedelemadó-bevallást, postán is fel lehet adni, illetve személyesen is át lehet adni a NAV ügyfélszolgálatain. A NAV felhívta rá a figyelmet, hogy egyik esetben se felejtsék el aláírni az adófizetők a bevallást.
Mivel május 20-a vasárnapra esik, ezért a magánszemélyek idén május 21-én éjfélig nyújthatják be 1153 számú személyijövedelemadó-bevallásokat. A NAV szerint azonban nem célszerű a beadást az utolsó napokra halasztani, ha a bevallás befizetési kötelezettséget, visszautalást tartalmaz.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A vezető részvények vegyesen teljesítettek eddig a tőzsdén
27 perce
-
Vége a kövér profitnak? Itt a sokkoló adat, ami földhöz vágta az aranyat, ezüstöt
körülbelül 1 órája
-
Csaknem megduplázódott a globális chipértékesítés áprilisban
körülbelül 1 órája
-
Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
2 órája
-
Itt az első vb-botrány: Trump országa nem engedte beutazni az afrikai sztárbírót
2 órája
-
Putyin brutális dróncsapásokat küldött az ukrán városokra
3 órája
-
Így indult a nap a budapesti tőzsdén
3 órája
Mfor.hu Top24
- Több vezetőt menesztettek, egymilliárd forintos alapot hoz létre a kormány a gyermekvédelemben
- Lavrovnak nem tetszik az Egyesült Államok viselkedése
- Hivatalos útra készül külföldre Orbán Viktor
- Megvan, hogy ki lesz a közmédia miniszteri biztosa
- Magyar Péter felmentette a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét
- Valami nagyon nincs rendben a kínai autópiacon
- Ezt lehet tudni eddig a nyugdíjas SZÉP-kártyáról
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- A nap képe: ezt üzente kezével Emmanuel Macron Magyar Péterről 2026. június 3. 17:05
Havi top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
Friss
Részvény / Deviza / Áru
A vezető részvények vegyesen teljesítettek eddig a tőzsdén
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
27 perce
Nemzetközi
Csaknem megduplázódott a globális chipértékesítés áprilisban
Már a tizennegyedik egymást követő hónapban nőttek a globális félvezető-eladások havi szinten.
körülbelül 1 órája
Makro / Külgazdaság
Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
A védett ár természetesen még marad.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Aki mindig válaszol, nem mindig van jelen
10:51
-
Szakmai együttműködés az egri könyvtár és a bábszínház között
09:55
-
Ütközés után cserbenhagyta, megállás nélkül továbbhajtott
09:22
-
Reagált a strand vezetése a bérlők vádjaira: elismerik a problémákat, de szerintük nincs általános válsághelyzet
08:00
-
185 millió forint közpénz ment el játékmotorokra, Heves megyében sem fukarkodott a Fidesz
07:08
legolvasottabb
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
top 24
-
Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
2026. június 8. 13:45
-
Kiderült, ki vezetheti a Magyar Nemzeti Bank ügyeit vizsgáló bizottságot
2026. június 8. 15:10
-
Külföldre készül Orbán Viktor, hivatalos látogatást tesz
2026. június 8. 19:25
-
Megnyugodhatunk: így adják most az eurót
2026. június 8. 18:35
-
Nem akármilyen egyetértésben szavazta meg a parlament a képviselői fizetések csökkentését
2026. június 8. 17:10





