2p
"Óriási kockázatot" jelent az euróövezet több tagországában tervezett pénzügyi tranzakciós adó, amely még a pénzügyi stabilitást is veszélyeztetheti - mondta a hétfői Financial Timesban megjelent nyilatkozatában a francia jegybank kormányzója.

35 milliárd eurót keresnek

A tranzakciós adó bevezetésének lehetőségét José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke vetette fel. Az illeték kivetésének célja az lenne, hogy a pénzügyi szektor is kivegye a részét a válság miatt a gazdaságokra nehezedő terhekből. Egyes tagállamok ellenállása azonban kizárja az új tranzakciós adó uniós szintű meghonosítását, ezért 11 eurótagország úgynevezett megerősített együttműködés keretében kezdett hozzá az illeték bevezetésének előkészítéséhez.

Tobin-adó

A pénzügyi tranzakciók ilyen jellegű megadóztatásának névadója James Tobin amerikai közgazdász, aki már az 1970-es évek elején felvetette ennek az illetékfajtának a bevezetését.

Az adó bevezetése azt jelentené, hogy az érintett országok pénzintézetei közötti összes tranzakciót 0,1 százalékos, a származékos ügyleteket pedig 0,01 százalékos adó terhelné, akkor is, ha csak az egyik pénzintézet honos olyan országban, amelyik alkalmazza a tranzakciós adót. Ebből becslések szerint 35 milliárd euró folyhatna be a tagállamok kasszájába.

Kerülőutakra vonul a tőke?

Christian Noyer a Financial Timesnak adott interjúban kijelentette: a bizottsági javaslat azzal az óriási kockázattal jár, hogy az adónemet alkalmazó tagországokban csökken a gazdasági teljesítmény, növekszik a kormányzati és a vállalati szektor tőkeköltsége, a kereskedelmi tevékenység jelentős részét a piaci szereplők elviszik ezekből az országokból, és így csökken a piacok likviditása is. Noyer, aki az euróövezeti jegybank (EKB) irányítótestületének is tagja, hozzátette: a jegybankok szempontjából a repópiacok "teljes kiszáradásának" kockázata a fő aggodalomforrás, mivel ez azt jelentené, hogy a monetáris politika transzmissziós funkciója komoly mértékben gyengül, és a pénzügyi stabilitás kockázata sem lenne elhanyagolható.

A Financial Times azt írja: jóllehet az előző francia kormányok az EU-szintű pénzügyi tranzakciós illeték legfőbb szószólói között voltak, a jelenlegi szocialista kormány - a pénzügyi szektor nyomására - az utóbbi hónapokban igyekszik enyhíteni a brüsszeli tervezetet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG