4p
Újabb 71,75 millió forint bírságot szabott ki az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa 10 pénzügyi szervezetre, amelyek jogszerűtlen módon emelték meg a fogyasztókat terhelő díjakat és költségeket. 10 intézményt viszont "felmentettek". A márciusban megbüntetett piaci szereplők eddig közel 3,12 milliárd forint jogsértően elvont díjat fizettek vissza mintegy nyolcszázezer ügyfélnek.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az elmúlt időszakban újabb pénzügyi szervezeteknél folytatott le fogyasztóvédelmi vizsgálatot arra vonatkozóan, hogy az érintett piaci szereplők 2012. január 1-je és 2014. április 25-e közt a jogszabályokkal összhangban változtattak-e egyoldalúan konstrukcióik díjain, jutalékain vagy költségein. (A jegybank a jogszerűtlen módosítások miatt 35 pénzügyi szervezetre összesen közel 1,2 milliárd forint bírságot szabott ki 2014 márciusában - részletek >>)

Az MNB a díj- és költségemelkedés témakörében elmúlt időszakban lezárt vizsgálatai során 10 pénzügyi szervezet esetében állapított meg jogsértést – derül ki a jegybank ma publikált határozataiból. A jogsértések ezúttal is a következők voltak:

1) hiányzott a díjmódosításra lehetőséget adó, meghirdetett ok-lista a szerződésben, üzletszabályzatban vagy az általános szerződési feltételekben;

2) a kedvezőtlen szerződésmódosítást annak hatályba lépése előtt kevesebb, mint 2 hónappal hirdették meg;

3) a kedvezőtlen szerződésmódosítás hatályba lépése előtt 2 hónappal nem tájékoztatták a fogyasztókat ingyenes felmondási jogukról;

4) elmulasztották közölni az ügyfelekkel a díjmódosítás okát;

5) az egyoldalú kedvezőtlen szerződésmódosítás új díjfajta bevezetésével történt;

6) korábbi „díjmentes, ingyenes, 0 forintos” tranzakciót tettek fizetendővé, ami szintén új díj bevezetését jelenti;

7) megváltoztatták a díjszámítás módját.

Mindezek nyomán az MNB 10 pénzügyi szervezet számára tiltotta meg a jogsértő magatartás folytatását, összességében 71,75 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki számukra, s közülük 9 szolgáltatót kötelezett a jogsértően elvont díjtöbblet fogyasztóknak történő visszafizetésére is. Egy esetben nem kötelezte az MNB visszafizetésre a szolgáltatót, mivel a vizsgálat időtartama alatt már igazoltan teljesítette a visszafizetést.

Pénzügyi szervezet megnevezése Bírság összege
AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe 47 500 000 Ft
Széchenyi István Hitelszövetkezet 5 500 000 Ft
BNP PARIBAS Magyarországi Fióktelepe 3 500 000 Ft
MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt. 3 000 000 Ft
Szentesi Hitelszövetkezet 3 000 000 Ft
Commerzbank Zrt. 2 500 000 Ft
Magyar Vidék Hitelszövetkezet 2 000 000 Ft
Tiszántúli Első Hitelszövetkezet 1 750 000 Ft
EvoBank Zrt. 1 500 000 Ft
Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. 1 500 000 Ft

Ugyanakkor 10 intézmény esetében a vizsgált időszakban vagy nem történt díjemelés, vagy a díjemelés végrehajtásának módja megfelelt a hatályos jogszabályi előírásoknak.

A következő intézmények esetében nem történt jogsértés:

  • Magyar Cetelem Bank Zrt.
  • Merkantil Váltó és Vagyonbefektető Bank Zrt.
  • Porsche Bank Hungaria Zrt.
  • Sberbank Magyarország Zrt.
  • Banif Plus Bank Zrt.
  • KDB Bank Európa Zrt.
  • Kereskedelmi és Hitelbank Zrt.
  • UniCredit Bank Hungary Zrt.
  • Somogy Takarékszövetkezet
  • Hatvan és Vidéke Takarékszövetkezet

3 milliárdot már visszakaptak az ügyfelek - hatan perelnek

A márciusban megbírságolt pénzügyi szolgáltatóknak 2014. június 15-ig kellett összesíteniük és jelenteniük a jegybank felé, hogy mekkora mértékű jogosulatlanul elvont díjat fizettek vissza jelenlegi és a vizsgálat időszakában velük kapcsolatban álló korábbi ügyfeleiknek.

Az MNB összesítése szerint a visszafizetésre kötelezett 33 pénzügyi szervezet közül 27 pénzügyi szervezet összességében mintegy 3,12 milliárd forintnyi összeget térített vissza közel 800 ezer fogyasztónak. Egy lakossági fogyasztó átlagosan közel 4 ezer forint jogosulatlanul elvont díjat kapott vissza. Hat további pénzügyi szervezet – közöttük jelentős piaci szereplők – esetében ugyanakkor a szolgáltatók által kezdeményezett bírósági eljárás felfüggesztette a díjvisszafizetések végrehajtását - írja az MNB.

    LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

    Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
    Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
    Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


    Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

    Pénzügyi szektor Az OTP Bank húsvéti ajándékot kapott
    Privátbankár.hu | 2024. március 27. 16:35
    Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's.
    Pénzügyi szektor Már biztos, az MBH Bank a Fundamenta többségi tulajdonosa
    Privátbankár.hu | 2024. március 27. 14:48
    A szükséges engedélyek megszerzése után lezárult a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. 76,35 százalékos  tulajdonrészének megvásárlására vonatkozó részvényadásvételi folyamat, amelynek értelmében az MBH Bank vált a társaság többségi tulajdonosává.
    Pénzügyi szektor Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás
    Privátbankár.hu | 2024. március 26. 11:49
    Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás: 190 ezer gyermek 1,8 milliárd forint támogatást kapott - jelentette be keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
    Pénzügyi szektor Hol tart a készpénz és a bankkártyák magyarországi versengése?
    Privátbankár.hu | 2024. március 19. 08:58
    Minden harmadik bankkártyás ügyfél mobillal fizet, a kártyás vásárlások értéke pedig már a duplája a készpénzfelvételekének. A hazai kibocsátású bankkártyák száma meghaladta a tízmilliót, miközben egyre kisebb a hitelkártyák aránya.
    Pénzügyi szektor Megrohamozták az ATM-eket, be kellett fagyasztani a számlákat egy hiba miatt Etiópiában
    Privátbankár.hu | 2024. március 19. 07:15
    Rengeteg pénzt utaltak át máshova a rendszerhibát kihasználó ügyfelek. 
    Pénzügyi szektor MNB-bírságot kapott a nyakába az MFB
    Privátbankár.hu | 2024. március 11. 19:41
    Szabálytalanságokat találtak.
    Pénzügyi szektor Segíti a zöld ingatlanfinanszírozást az MBH Jelzálogbank 
    Privátbankár.hu | 2024. március 11. 14:37
    Csaknem hatmilliárd forinttal.
    Pénzügyi szektor Feladták a leckét Matolcsy Györgyéknek Frankfurtban
    Privátbankár.hu | 2024. március 7. 16:14
    Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásoknak megfelelően ismét változatlanul hagyta a három irányadó eurókamat szintjét.
    Pénzügyi szektor Milliós bírságot osztott ki az MNB egy befektetési szolgáltatóra
    Privátbankár.hu | 2024. március 7. 11:12
    Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, mivel folyamatos felügyelése során megállapította: a társaság nem teljesítette maradéktalanul a korábbi vizsgálatában előírtakat.
    Pénzügyi szektor Zöldebb alapokat kínál az MBH
    Privátbankár.hu | 2024. március 5. 13:01
    Megújult az MBH-s választék. 
    hírlevél
    Ingatlantájoló
    Együttműködő partnerünk: 4iG