4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Igen, valóban azt kérdezzük, hogy egy euró miért nem 3 forint 10 fillér, de úgy, hogy az árakkal és bérekkel, és mindennel, ami ki van fejezve forintban, ugyanez történne. Vagyis minden arány ugyanígy maradna, csak épp levágnánk két nullát a közel 70 éves léte alatt jócskán elinflált forintból.

Csúszik az euró

És hogy miért lenne ez indokolt? Egyszerűen azért, mert túl nagyok a számok, nominálisan nagyok az árak, öt számjegy van legnagyobb bankjegyeinken, százezrekben, esetleg milliókban mérjük jövedelmünket, miközben valutánk legkisebb egysége semmit nem ér, már érmeként sem létezik, és a létező legolcsóbb termék, a CBA kiflije is 15 egységet kóstál belőle.

Eddig azt lehetett mondani, hogy most már kár hozzányúlni, úgyis euró lesz belőle. De ez egyre tolódik, sőt… Amíg az idei nyári görög válság után nem bizonyosodik be, hogy mégiscsak az euró a legjobb megoldás, addig valószínűleg nem is merül fel a kérdés. A még a mienknél is nagyobb számokat használó olasz lírát, és a mostani forinthoz hasonló spanyol pesetát, portugál escudót és görög drachmát felváltotta az euró.

Mások is infláltak, majd vágtak

Ezek a valuták ugyanúgy inflálódtak el, mint a forint: az egykor gyenge gazdaságú országok nagy infláció mellett küszöbölték ki az egyensúlytalanságokat, mondhatni elinflálták a pénzt. De nem csak náluk és nálunk volt infláció: a lengyel zloty, a román lej, a bolgár leva, a jugoszláv dinár, a szovjet, majd orosz rubel és a török líra mind elinflálódtak, mindegyikben hatalmas címletű bankjegyek jelentek meg.

Végül, amikor sikerült megfékezni az inflációt, mindegyikből levágtak annyi 0-t, hogy egy normálisnak nevezhető valuta jöjjön létre. Ma Európában csak egy, a miénknél is nagyobb számokkal működő valuta van: a belorusz rubel. Nem egy elegáns helyezés.

Az ideális valuta

De mi is a normális valuta? Hát az euró és a dollár, vághatnánk rá, na meg az angol font és a svájci frank, tehetnénk hozzá, és joggal. Ezek egymáshoz hasonlóak (az euró és a dollár majdnem paritásban vannak), és kiválóan működnek, kényelmes velük fizetni, használni őket, nincsenek bennük óriási számok.

De vajon a gyakorlatban mitől pont így jók ezek a valuták? A válasz egyszerű: eleve úgy tervezték a modern kori pénzforgalmat, hogy ne legyenek benne túl nagy számok, sőt, éppen ezért váltópénzük is van. Egy egységük sokszor már érdemi értéket képvisel, egész sok árucikk megvehető érte (nem véletlenül vannak 1 eurós, 1 dolláros, 1 fontos boltok, ahol több ezer árucikk van, mind ugyanazon az alacsony áron).

Mivel a valuta egy egysége is érdemi érték, ezért legtöbb áru-, és szolgáltatás ára az egy, vagy két számjegyű tartományban van (1 és 100 között), ami egyszerűvé és kényelmessé teszi az árak áttekintését. A három számjegy, vagyis 100 és 1000 között, már komoly értéket képvisel, ilyen nagyságrendű bankjegyre már szükség sincs. A dollárban a százas a legnagyobb, a fontban az 50-es (és még ezeket is alig használják), az euróban is csak azért van 100-asnál nagyobb, hogy a világvaluta funkció olcsóbb legyen, vagyis a külső országokban tartott euró készpénz-hegyek kinyomtatása olcsóbb legyen.

Ilyen volt, és ilyen lehetne

Természetesen a forint is így indult, hasonló módon határozták meg egy egységét 1946-ban. Az érmék a 2 fillérestől az 5 forintosig terjedtek, a bankjegyek 10-től 100 forintig, és ez így tökéletesen megfelelő volt. Aztán jött az infláció, ami a forint teljes létezése alatt kb. 200-szoros volt, ennek megfelelően a legkisebb érme és a legnagyobb bankjegy 250, ill. 200-szorosa lett az eredetinek. Mára óriásik lettek a számok: már a havi minimálbér is 6 számjegyű (és nem azért, mert magas; euróban nagyon is keveset ér).

Nézzük meg végül, milyen lenne a két nullával korrigált forint. Török lírában 3,28, lejből 4,42, zlotyból 4,25 egy euró, tehát ezekhez a valutákhoz lenne hasonlatos a mi valutánk is. Kicsit ezer forint fölött lenne a minimálbér, 3,20-3,50 közt lenne a benzin, százezerért már lakást lehetne venni még most az őrületben is, és egymillió forint olyan nagy pénz lenne, hogy az már tényleg csak a milliomosok tulajdonát képezné.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17030 17030 17580 -3,79% 0 0 8 603 633 855 HUF 2024-04-16 17:13:25
MOL 2968 2968 3056 -2,62% 0 0 2 705 978 872 HUF 2024-04-16 17:06:03
MTELEKOM 916 906 928 -0,43% 0 0 511 170 553 HUF 2024-04-16 17:05:58
RICHTER 9035 8790 9360 -3,21% 0 0 4 385 623 600 HUF 2024-04-16 17:08:26
OPUS 390 388 396 -1,52% 0 0 40 874 756 HUF 2024-04-16 17:08:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kiveri a verejték, ha rápillant erre a forintárfolyamra
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 18:19
Rossz hírünk van: egyre közelebb a 400-as szint.   
Részvény / Deviza / Áru 395 felett az euró, csúnya idők jönnek az energiaárakra
Eidenpenz József | 2024. április 16. 12:19
Amerika után Európában is nagy esések vannak a tőzsdéken, a forint is tovább gyengül. Emelkedett viszont az arany ára, és nagyot ugrott a földgáz. Ha Izrael visszacsap, az a földgáz és kőolaj piacára is fatális következményekkel járhat. Ráadásul ez a hét egyébként is eléggé sűrűnek ígérkezik a tőkepiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Leégett a koppenhágai tőzsde épülete (frissítve)
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 11:44
A tőzsdének helyet adó ingatlan a dán főváros egyik legrégebbi épülete. 
Részvény / Deviza / Áru Még rosszabbul áll a forint
Privátbankár.hu | 2024. április 16. 06:46
A dollár áttört egy újabb szintet.
Részvény / Deviza / Áru Trump cégében dollármilliárdok égtek el, de a hívek még kitartanak
Király Béla | 2024. április 16. 05:42
Teljesen irreális várakozásokat támasztottak a befektetők Donald Trump három hete tőzsdére lépett cége kapcsán. Így valahol a józan ész diadalának tekinthető az a gigantikus veszteség, amit a befektetők elszenvedtek.
Részvény / Deviza / Áru Óriási baj lehet abból, ha az olajár elszáll
Eidenpenz József | 2024. április 15. 18:45
Az árupiacokon az élénkülés jelei látszanak, ami azonban nagy veszélyeket hordoz. Ha nagyon megdrágulnának az energiahordozók és az ipari fémek, az az infláció visszatérését és a gazdaságok lassulását okozhatja, végső soron pedig általános válsághoz vezethet. Különösen a kőolaj kényes kérdés, az ugyanis a többi nyersanyag árfolyamát is erősen befolyásolja.
Részvény / Deviza / Áru Ez fájni fog! Ne nézze meg a forint árfolyamát!
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 18:09
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Menetelt az OTP
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 17:27
A kedvező nemzetközi hangulatban emelkedett a budapesti tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru 394-nél az euró, az európai autógyártás a tét
Eidenpenz József | 2024. április 15. 12:41
A pénteki csúnya eséseket kiheverte a részvénypiac és főleg pluszokat láthatunk, az olaj meglepő módon esik, a forint viszont tovább gyengül. A német-kínai tárgyalások legfőbb tétje az autógyártás jövője. Megemelték a Waberer’s célárát, vegyes eladási számokat tett közzé az AutoWallis.
Részvény / Deviza / Áru Törölgetheti a homlokát, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. április 15. 07:59
Így indítja a hetet a forint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG