4p
Nagyon erőteljes áremelkedés következett ma a világ tőzsdéin. Az FBI-nak és a bóvliból való harmadszori kikerülésnek hála szépen emelkedtek a magyar részvények is, a BUX index új történelmi csúcsra repült. Ám a növekedés most elmaradt az európai átlagtól és a forint is gyengült kissé. Az olaj nem tudja, merre menjen, az arany nagyot esett.
(Fotó: Budapesti Értéktőzsde)

Kikerültünk a bóvliból pénteken, a harmadik nagy hitelminősítő is felminősítette a magyar államadósságot a befektetésre ajánlott szintre. Az állampapírpiacon a magyar referenciahozamok azonban nem változtak vagy kissé még emelkedtek is, a forint pedig kissé gyengült, harminc fillérrel feljebb, 305,80-on jegyezték este az eurót. A hír vélhetően már korábban beépült az árba, volt elemző, aki 80 százalékos valószínűséget adott annak, hogy ez bekövetkezik.

A BUX 1,1 százalékkal, 336 ponttal ment fel, ezzel végre történelmi rekordot döntött 30 353,45 ponton, az előző, 2007 júliusi csúcs mintegy 200 ponttal lejjebb volt. Ezúttal ugyan nem teljesítette túl a nagyobb európai tőzsdéket, de egyrészt megtette ezt már a napokban többször is. Másrészt pedig a lengyel, cseh, román tőzsdéket igen, azok csak 0,2-0,6 százalékkal mentek fel.

A legnagyobb mértékben a mostanában kiválóan teljesítő Magyar Telekom drágult, a részvény három százalékkal 484 forintra ment fel. Az OTP 1,3 százalékkal 7970-re, a Mol 0,6 százalékkal 18 940-re, a Richter 0,8 százalékkal 6027-re drágult. Ezzel éves maximumán van az OTP, a Mol és a Telekom egyaránt. A Mpl a múlt heti gyorsjelentése után a stratégiájáról is részletesen beszámolt.

Nyugat-Európában a Stoxx 600 index 1,5 százalékkal emelkedett, a német DAX és a francia CAC 1,9, a brit FTSE 100 pedig 1,7 százalékkal ment fel. Ezt mindenki azzal magyarázza, hogy a hétvégén az FBI szövetségi rendőrség feje kijelentette, nem találtak törvénysértésre utaló nyomot Hillary Clinton e-mailjeinél. Ezzel a jelölt esélyei ismét nőttek, amit a tőkepiacok nagy örömmel vettek.

Sok napos szünet után erősödött a dollár, az amerikai tőzsdeindexek pedig egyre feljebb és feljebb hágnak. Este hat után az S&P 500 2,1, a Nasdaq 2,4, a Dow Jones 1,9 százalékos pluszban volt. A félelem-indexnek is nevezett VIX volatilitás-mutató 18 százalékot zuhant. A Donald Trump Mexikó-ellenes kijelentései miatt érdekes mexikói peso két százalékkal erősödött.

Az Equilor blogja szerint szerdán piaczárás után jelent a Magyar Telekom, az elemzők elsősorban arra fognak figyelni, hogy lesz-e változás a Magyar Telekom korábban már közölt és a második negyedév után megerősített 2016-os célkitűzéseiben. A célkitűzés megemelése ugyanis pozitívan hatna a részvény árfolyamára. Pénteken, piacnyitás előtt pedig az OTP teszi közzé harmadik negyedéves számait.

Az Equilor szerint itt is érdemes lesz majd figyelni a menedzsment célkitűzésére, mely szerint 2017-ben 15 százalék felett lesz a bank saját tőke arányos megtérülése (ROE). Szokás szerint felmerülnek majd a kelet-európai akvizíciós lehetőségek, illetve ezek hiányában egy esetleges osztalékemelés

Jelentősen javulhatott a Magyar Telekom nyeresége a KBC Equitas szerint, a főbb sorokon szép növekedést érhetett el. Bár ebben az egyszeri tételek eltűnésének is van hatása, alapvetően pozitív irányba mutatnak a folyamatok és az éves célokat is megemelheti a menedzsment – írja az elemzés. A cég célára változatlanul 510 forint.

Forintgyengülésre felkészülni Erste Befektetési Zrt. technikai elemzése szerint. Hiába a Moody’s kedvező döntése nem erősödik a forint – írják. Pedig erős hetet tudhat maga mögött, hiszen 310 közeléből egészen 305-ig zuhant az EUR/HUF. Ebben már a Moody’s felminősítésével kapcsolatos spekulációk is szerepet játszhattak, így aztán magának a döntésnek már nem volt forint erősítő hatása. A 305-ös szint egy erős támasz, ahonnan valószínűleg megfordul az eddigi csökkenő trend és forint gyengülés veszi kezdetét – véli a nagy brókercég.

Az olaj egész nap pluszban volt, a nap végére azonban meginogni látszott, a Brent legalábbis be-bebukott mínuszba. Este hat után a WTI 0,8 százalékos pluszban 44,40-en járt, a Brent 0,2 százalékkal 45,70-re ment fel. Az aranynak és az ezüstnek nem tett jót az optimizmus, mindkettő két százalékkal esett.

A KBC Equitas kissé ünneprontó az Alteoval kapcsolatban, amelynek most zárult a részvénykibocsátása. Végül 1,4 milliárd forintnyi új tőkét sikerült bevonnia a társaságnak, ez szerintük csalódást keltő lehet a kezdeti tervekhez képest. Ráadásul a kisbefektetők csak 106 ezer részvényt jegyeztek, így nagy valószínűséggel továbbra is alacsony lesz a forgalom a papír piacán.

„A likviditási kockázat mellett pedig több tényező is rizikófaktor lehet, így a jelenlegi, 4700-4800 forint körüli szinteken érdemes lehet inkább kivárni” - írják.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG