5p
Az arany és a frank piacára nézve is izgalmas lesz a mai svájci népszavazás. Felmerül a kérdés, hogy miért népszavazáson döntenek egy monetáris konzekvenciákkal járó, gyakorlatilag szakmainak nevezhető ügyről a svájciak? És persze az sem mindegy, hogy milyen következményei lehetnek, ha a többség rábólint a tervekre.

Ettől lenne több aranyuk

Az elmúlt hónapokban szinte minden svájci jegybanki (SNB) vezető kifejtette véleményét arról, hogy ez az intézkedés csökkentené az SNB mozgásterét és stabilitási problémákat is felvet. Az SNB 2000-ben még az eszközök 40 százalékát tartotta aranyban, a legutolsó adatok szerint 7,65 százalékon áll a mutató. Amennyiben az igenek győznek a népszavazáson, úgy a jegybanknak három eszköze van arra, hogy 20 százalékra növelje az aranytartalék mértékét:

  • USD-t és/vagy EUR-t értékesít CHF-ért cserébe, ami csökkentené a svájci frank pénzkínálatát (de egyben erősítené a CHF-et, ami most nem kívánatos);
  • USD-t és/vagy EUR-t értékesít és aranyat vesz, amíg a 20 százalékos arányt eléri;
  • CHF nyomtatásba kezd és ebből vásárol aranyat, amíg a 20 százalékos arányt eléri.

Az Equilor elemzésében rámutatott, az utolsó két forgatókönyv esetében az aranyvásárlás mértéke 5 éves időhorizonton a jelenlegi árak függvényében összesen kb. 1600-1800 tonnát, azaz kb. 51-58 millió unciát jelentene. A szavazás az arany árfolyama mellett az EUR/CHF-árfolyamot is befolyásolja majd. Ha a jegybank továbbra is fenn kívánja tartani az 1,20-as árfolyamhatárt, minden bizonnyal verbális intervencióval és franknyomtatással igyekszik majd elérni a gyengébb árfolyamot.

EUR/CHF 2011-ben megfékezték a svájci frankot - bármi áron megvédik az 1,20-at.

A referendum értelmében azonban a jegybanki mérlegfőösszeg növekedésével a jegybank köteles lesz újra aranyat vásárolni, hogy fenntartsa a kívánt 20 százalékos arányt, mindez tehát önmagát gerjesztő folyamatot indítana el. Az eredmény ebben az esetben a svájci frank árfolyamának erősödésével járna, amely tovább mélyítheti a károsnak tartott deflációs folyamatot.

Ha az IGEN-ek lesznek többségben, mi lesz a frankkal?

A piaci konszenzus szerint, ha az igenek győznek, a jegybank két irányban menedzseli majd a CHF mozgását: túl gyenge frank esetén a dollár és eurótartalékait használná arany vásárlására, más esetekben svájci frank nyomtatással gyengítené az árfolyamot és ebből vásárolna aranyat. Az egyetlen következmény, amivel meg kell küzdenie, az a jegybanki mérleg hirtelen megnövekedése. Ezzel a gonddal az EKB-nak és a Fed-nek is meg kell küzdenie, de van egy különbség.

Az igen szavazás következményeképp a jegybanki mérlegfőösszeg felduzzadásával egy időben a jegybank eredménye tovább romlana, itt még nincs eltérés a világ nagy jegybankjaitól. Az eredmény romlása azonban a szokásos helyi gyakorlatot nem tenné lehetővé: jelenleg a kantonok közszolgáltatásait ebből a forrásból finanszírozzák, azaz az igen győzelme esetén a kantonok bevételei jelentős mértékben csökkennének.

Keresleti és kínálati oldal

A teljes aranykészlet a világon eléri a 170 ezer tonnát, a népszavazás inkább hangulati alapon befolyásolja majd pozitívan az aranypiacot. A svájci népszavazás eredményeiről és lehetséges kimeneteleiről néhány nappal ezelőtt már írtunk >>>

Az igenek győzelme esetén a svájci jegybank aranykereslete a teljes globális kereslet 7-8 százalékra rúghat. Két további vevőt érdemes figyelni a közeljövőben – hívja fel a figyelmet az Equilor.

Oroszország folyamatosan növeli aranytartalékait, jelenleg a teljes arany és devizatartalék 10 százalékát teszi ki az arany, ami még mindig nagyon alacsony pl. Németország kb. 67 százalékos vagy az Egyesült Államok 72 százalékos arányához képest. Másrészt Mario Draghi, az EKB elnöke is úgy nyilatkozott, hogy az EKB aranyat is vásárolhat egy további, monetáris lazítási program keretében.

Ám a svájci kamatdöntés és a jegybanki aranyvásárlások 2014-ben nem tudták ellensúlyozni a csökkenő globális keresletet: mivel a befektetési céllal történt beszerzések, a technológiai szektor, valamint az ékszeripar adatai is gyengülő trendet mutatnak. A World Gold Council (WGC) szerint 2014 a harmadik negyedévben a globális kereslet tonnában mérve 2 százalékkal, dollárban mérve 6 százalékkal maradt el a tavalyi év első kilenc havi adatától.

Mindeközben a WGC kimutatása szerint az aranykínálat 2014 harmadik negyedévében 7 százalékkal 1,047 tonnára esett vissza. Ez elsősorban a meglévő bányák átlagos aranytartalmának csökkenésével magyarázható, az éves új lelőhely feltárások mutatója évtizedek óta csökken.

1990 és 2007 között évente átlagosan 5 aranybányát tártak fel, azonban 2000 után évente csak átlagosan három jelentősebb lelőhelyre bukkantak. A kitermelő vállalatok a magas költségszinttel rendelkező bányákban csökkentik a kibányászott arany mennyiségét, ezért a kitermelés most elsősorban az alacsony költségszintű, de bizonytalan helyzetű fejlődő országokban jelentős; emiatt a kínálat folyamatossága is kérdéses.

A jegybankok aranypolitikájának változásával – különösen, ha más államok is követnék Svájc és Oroszország példáját – egy új egyensúlyi helyzet kell, hogy kialakuljon.

Ha a NEM-ek győznek

A vasárnapi svájci népszavazás rövid és hosszú távú változásokat indíthat el az arany piacán - írja az Equilor. Az igenek győzelme esetén ismét emelkedésbe válthat az arany árfolyama (még akkor is, ha egyébként öt év áll a jegybank rendelkezésére, hogy eleget tegyen aranyvásárlási kötelezettségének).

Amennyiben a lakosság elutasítja az indítványt, úgy további lemorzsolódásra számítunk az arany vonatkozásában (főként azért, mert a nemesfém különösen inflációs környezetben és államok csődveszélye kapcsán ralizik, jelenleg egyik eseménysorozat sincs napirenden Európában).

A svájci frank erősödésének kérdésében megosztottak az elemzők: a svájci jegybank a stabilitás megőrzése érdekében több előrevetített eszközt is (negatív betéti ráta, nyíltpiaci intervenciók növelése) bevethet, hogy az EUR/CHF árfolyamát ne engedje az 1,20-as szint alá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Deviza / Áru Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG