3p
Jelentett a Központi Statisztikai Hivatal, ezúttal így alakultak a mezőgazdasági termelői árak.

2017 júniusában a mezőgazdasági termelői árak 2,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit, ami a növényi termékek árának 3,1 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 13 százalékos növekedéséből tevődik össze. A mezőgazdasági ráfordítási árak az első félévben 1,2 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban – közölte a KSH a Privátbankárral.

Az egy évvel ezelőtti adathoz képest a gabonafélék ára 7,2 százalékkal mérséklődött. A gyümölcsök ára 18, az ebben a hónapban jelentős súlyú meggyféléké 27 százalékkal emelkedett.

A zöldségfélék ára 0,8, a vöröshagymáé és a sárgarépáé 14, illetve 17 százalékkal csökkent, a paradicsomé pedig 31 százalékkal nőtt (több mint 20 százalékos volumennövekedés mellett). A burgonya ára 22 százalékkal csökkent.

Meglepően drágult a tej

Az élő állatok termelőiár-szintje 8,7, az állati termékeké 23 százalékkal emelkedett. A vágósertés ára 19 százalékkal nőtt, kilogrammonként 451 forintra, amely az elmúlt évek legmagasabb felvásárlási ára.

A vágócsirke ára 2,8 százalékkal csökkent. Az elmúlt öt hónapban a vágócsirke felvásárlási ára kilogrammonként 250 forint körül stagnált.  A tej ára 32 százalékkal emelkedett.

2017 január–júniusa az előző év azonos időszakához viszonyítva:

A mezőgazdasági termelői árak 2,1 százalékkal növekedtek. Ezen belül a növényi termékek ára 3,0 százalékkal csökkent, az élő állatok és állati termékeké 12 százalékkal emelkedett.

A zöldségfélék ára 4,2 százalékkal csökkent, a gyümölcsöké 9,6 százalékkal nőtt.

A burgonya ára 7,4 százalékkal csökkent.

A vágósertés ára 25, a tej ára 24 százalékkal emelkedett.

A mezőgazdasági termelés ráfordítási árai 1,2 százalékkal mérséklődtek, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 1,6 százalékos csökkenéséből és a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 1,7 százalékos emelkedéséből adódott.

Legnagyobb mértékben a műtrágya- és a takarmányárak csökkentek, előbbi 11, utóbbi 6,2 százalékkal volt alacsonyabb. A műtrágyaárak 2016-ban folyamatosan mérséklődtek, év végére megközelítették a 2010. évi árszintet, azonban 2017 első félévében az árak már folyamatosan emelkedtek.

Drágult a fenntartás is

A növényvédő szerek ára kismértékben, 0,9 százalékkal mérséklődött.

Az energia és kenőanyagok ára 8,4 százalékkal nőtt, amire főként az üzemanyagárak 12 százalékos emelkedése volt hatással.

Az épület- és gépfenntartási költségek 4,8, illetőleg 2,5 százalékkal nőttek, az állatgyógyászati készítmények ára 1,9 százalékkal volt magasabb.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A franciák és a lengyelek még szigorúbbak lennének az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 06:31
Franciaország és Lengyelország kedden az Ukrajnából származó élelmiszerek behozatalának szigorúbb visszaszorítását szorgalmazta, hogy megakadályozzák az EU mezőgazdasági piacainak destabilizációját és a dühös gazdák további felháborodását.
Agrár Újabb fordulat a bolti kasszáknál, a pénztárosok legyőzik a riválisaikat
Buksza blog | 2024. március 19. 10:39
Várhatóan Európában is vissza fognak szorulni az önkiszolgáló pénztárak, ahogy az az Egyesült Államokban már elkezdődött. A magyarázat ugyanis univerzális: nagy a lopási és a félreszkennelési veszteség.
Agrár Valami mázsaszámra bűzlik Prágában
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 13:02
Cseh gazdák trágyát szórtak kormányzati épületek elé Prágában csütörtökön, felújítva korábbi tiltakozásukat a cseh főváros utcáin.
Agrár Bortragédia Spanyolországban, 2,5 millió eurónyi italt tettek tönkre
Privátbankár.hu | 2024. február 20. 06:39
Öt tartály tartalma ment kárba, bosszú is állhat a háttérben.
Agrár Traktorok borították fel a menetrendet Prágában
Privátbankár.hu | 2024. február 19. 12:47
Fennakadásokat okozott a prágai közlekedésben hétfő reggel az a több száz traktor és más mezőgazdasági gép, amelyekkel a cseh gazdák vonultak be a mezőgazdasági minisztérium épületéhez, hogy felhívják a figyelmet az agrárium problémáira.
Agrár Csúcson az MBH AgrárTrend Index
Szirmai S. Péter | 2024. február 13. 18:42
Nyugodtabb évre számíthat 2024-ben a hazai agrobiznisz. Mintegy 2700 milliárd forintos pályázati forrás érkezik, kisebb az infláció, a jobb tervezhetőség javítja az agrárkilátásokat. Ez derül ki a kedden bemutatott MBH AgrárTrend Indexből.
Agrár Kevesebb pénzből is több profitot csinált a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 15:25
A PepsiCo Inc., a világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója csökkenő bevételről és növekvő profitról számolt be pénteken közzétett negyedik negyedéves pénzügyi jelentésben.
Agrár Blokádot építettek a lengyel gazdák
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 13:30
Eltorlaszolták az összes lengyel-ukrán határátkelőt.
Agrár Kezdhetünk aggódni: az egekbe szállhat a csoki és a kakaó ára
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 12:05
Egy év alatt megduplázódott a kakaóbab ára, és nem úgy tűnik, hogy itt a vége az áremelkedésnek.
Agrár Kemény félév előtt állnak az ukránok, egyre több orosznak nem tetszik a háború
Privátbankár.hu | 2024. február 6. 07:44
Az év első felében várhatóan folytatódni fog az ukrán hadsereg lőszerhiánya, mivel időre van szükség a nyugati és az ukrán fegyvergyártás felfuttatására. A második félévben enyhülhet a probléma.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG