3p
Összességében a várakozásoknak megfelelő volt a zöldség- és a gyümölcstermés tavaly.

Elérte az előzetes becslések szerinti 280 milliárd forintot a zöldség-gyümölcs ágazat kibocsátása 2016-ban – közölte a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. A teljes ágazat eredménye – 5-7 százalékkal meghaladva az előző évit – mintegy 2,766 millió tonna volt, ami átlagosnak tekinthető.

Tavaly csaknem 850 ezer tonna gyümölcs termett – közölte a terméktanács. Bár az alma 510 ezer tonnával közepes évet zárt, az étkezési alma nem érte el az átlagnak számító 30 százalékot sem – főként a jég és fagy miatt keletkezett károk miatt. A várakozásokon felül teljesített ugyanakkor a meggy. A fagykárok miatt az elemzők 65 ezer tonnával számoltak, de végül 85 ezer tonnát takarítottak be a termelők.

Kissé nőttek a termőterületek

Csaknem 3 százalékkal nőtt a gyümölcstermő területek aránya 2015-höz képest. Jelentősen bővült a dió és a bodza területe, kisebb mértékben pedig a kajszié, a meggyé és cseresznyéé. Bővült néhány szabadföldi zöldség termőterülete is – főként csemegekukoricáé, görögdinnyéé, sárgarépáé, petrezselyemé. A többi kultúra területe változatlan vagy kissé csökkent. A betakarított mennyiség nagyjából másfél millió tonna lett.

Hajtatás: A kertészeti termesztésben használt fogalom, amely valamilyen zárt térben, lakásban, télikertben vagy növényházban történő növénytermesztést jelent.

Forrás: www.tuja.hu

A múlt év sokkal kedvezőbb volt a hajtató kertészeknek – a kiegyenlítettebb hőmérséklet és az alacsonyabb hőségnapok száma miatt jobbak voltak a hozamok és a minőség is. A hajtatásban növekedett a káposztafélék és salátafélék termelőterülete, valamint mennyisége is. pár a paprika és a paradicsom területe nem változott, a korszerűsítések miatt tovább nőttek a hozamok. Ezzel a hajtatott termékek mennyisége mintegy 430 ezer tonna volt 2016-ban, 6 százalékkal meghaladva az előző évit – közölte a szervezet.

A zöldségek árai – főleg a korai időszakban – magasabbak voltak, míg a gyümölcsöké elmaradt a várakozásoktól. A tárolt növényfajoknál is alacsonyabb árak alakultak ki, ugyanakkor ezt részben ellensúlyozták a magasabb hozamok.

Több tonna hamis növényvédőt locsolunk szét – megéri?

Nem csak a luxuscikkeket hamisítják előszeretettel a csalók: rémisztően sok hamis növényvédőt, rovarölőt és fertőtlenítőt locsolunk szét az otthonainkban, kertjeinkben és a földeken minden évben. Amellett azonban, hogy ezek a szerek hatalmas kárt okoznak a gazdaságnak, borzalmasan károsak az egészségre. A nem megfelelően bevizsgált vegyszerek ugyanis...További részletek >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A franciák és a lengyelek még szigorúbbak lennének az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 06:31
Franciaország és Lengyelország kedden az Ukrajnából származó élelmiszerek behozatalának szigorúbb visszaszorítását szorgalmazta, hogy megakadályozzák az EU mezőgazdasági piacainak destabilizációját és a dühös gazdák további felháborodását.
Agrár Újabb fordulat a bolti kasszáknál, a pénztárosok legyőzik a riválisaikat
Buksza blog | 2024. március 19. 10:39
Várhatóan Európában is vissza fognak szorulni az önkiszolgáló pénztárak, ahogy az az Egyesült Államokban már elkezdődött. A magyarázat ugyanis univerzális: nagy a lopási és a félreszkennelési veszteség.
Agrár Valami mázsaszámra bűzlik Prágában
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 13:02
Cseh gazdák trágyát szórtak kormányzati épületek elé Prágában csütörtökön, felújítva korábbi tiltakozásukat a cseh főváros utcáin.
Agrár Bortragédia Spanyolországban, 2,5 millió eurónyi italt tettek tönkre
Privátbankár.hu | 2024. február 20. 06:39
Öt tartály tartalma ment kárba, bosszú is állhat a háttérben.
Agrár Traktorok borították fel a menetrendet Prágában
Privátbankár.hu | 2024. február 19. 12:47
Fennakadásokat okozott a prágai közlekedésben hétfő reggel az a több száz traktor és más mezőgazdasági gép, amelyekkel a cseh gazdák vonultak be a mezőgazdasági minisztérium épületéhez, hogy felhívják a figyelmet az agrárium problémáira.
Agrár Csúcson az MBH AgrárTrend Index
Szirmai S. Péter | 2024. február 13. 18:42
Nyugodtabb évre számíthat 2024-ben a hazai agrobiznisz. Mintegy 2700 milliárd forintos pályázati forrás érkezik, kisebb az infláció, a jobb tervezhetőség javítja az agrárkilátásokat. Ez derül ki a kedden bemutatott MBH AgrárTrend Indexből.
Agrár Kevesebb pénzből is több profitot csinált a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 15:25
A PepsiCo Inc., a világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója csökkenő bevételről és növekvő profitról számolt be pénteken közzétett negyedik negyedéves pénzügyi jelentésben.
Agrár Blokádot építettek a lengyel gazdák
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 13:30
Eltorlaszolták az összes lengyel-ukrán határátkelőt.
Agrár Kezdhetünk aggódni: az egekbe szállhat a csoki és a kakaó ára
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 12:05
Egy év alatt megduplázódott a kakaóbab ára, és nem úgy tűnik, hogy itt a vége az áremelkedésnek.
Agrár Kemény félév előtt állnak az ukránok, egyre több orosznak nem tetszik a háború
Privátbankár.hu | 2024. február 6. 07:44
Az év első felében várhatóan folytatódni fog az ukrán hadsereg lőszerhiánya, mivel időre van szükség a nyugati és az ukrán fegyvergyártás felfuttatására. A második félévben enyhülhet a probléma.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG