2p
Csúcsra jár a beruházási kedv a mezőgazdaságban, a gazdák 83 százaléka tervez fejlesztést az idei évre.

Az agrárium szereplői arra számítanak, hogy tovább javul majd a gazdálkodási környezet, legalábbis erre utal, hogy a Takarék Csoport Agrárhangulati indexe negyed év alatt 9,54-ről 12,89 pontra emelkedett. A jövedelmezőséget tekintve az agrárüzemek döntéshozóinak harmada vár javulást, 16 százalékuk romlásra prognosztizál, míg 51 százalék változatlanságra számít. Ugyanakkor a válaszadók mintegy 83 százaléka tervez beruházást a következő egy évben, ezt közölte a Takarék Csoport a Privátbankár.hu-val.

Forrás: Takarék Csoport

A felmérésben részt vevők több mint fele, 56 százaléka tervez technikai fejlesztést, 45 százaléka az üzemméret növelését, 24 százaléka pedig a termelés technológiai színvonalának fejlesztését fontolgatja. Összességében a válaszadók 76 százaléka gazdálkodása fejlesztésében, 22 százaléka a szinten tartásában, 2 százaléka pedig visszafejlesztésében gondolkodik. Bár a különbség csökkent, de az állattartók beruházási kedve továbbra is magasabb, mint a növénytermesztőké, ami részben a pályázatok motiváló hatására utal.

Fejlesztenének, de miből?

A beruházásban gondolkodó agrárvállalkozások több mint fele tervez önerőt, egyharmaduk támogatást, 48 százaléka pedig hitelt szeretne igénybe venni. Az összes válaszadó közel egynegyede ugyanakkor mindhárom forrásból tervezi a finanszírozást. A támogatás igénylését tervezők aránya még nagyobb az összes megkérdezett körében, a válaszadók 58 százaléka pályázna agrártámogatásra a következő egy évben, míg 39 százalékuk vissza nem térítendő támogatás igénybevételét tervezi.

Forrás: Takarék Csoport

A beruházást tervezők jelentős része új alkalmazottak felvételével is számol, de a foglalkoztatottak megtartására és/vagy létszámbővítésre számítók aránya a teljes mintát tekintve is jelentős. A foglalkoztatottak száma változatlan marad a válaszadók több mint négyötödénél, míg 17 százalékuk növekedést, 2 százalékuk pedig csökkenést vár e téren a következő egy évben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Lehullt a lepel: ezért nálunk drágult a legjobban az élelmiszer az EU-ban
Szirmai S. Péter | 2024. április 9. 14:18
Az Európai Unióban Magyarországon rakódik a legtöbb adóteher az élelmiszerek árára, ezért itthon szinte már minden élelmiszer drága – emlékeztet Éder Tamás, a Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSz) elnöke. Ezért is kevés a nyereség, elmaradtak a fejlesztések, probléma van a magyar élelmiszeripar hatékonyságával, versenyképességével.
Agrár Kisebb lesz az élelmiszer-infláció az Erste szerint
Szirmai S. Péter | 2024. április 3. 19:29
Lecsendesedik az élelmiszer-infláció, de gyorsul a koncentráció. Ezt előlegezték meg szerdán az Erste Elemzői Klubjában, amelyet az élelmiszerárak alakulásáról, inflációs kilátásokról tartottak.
Agrár Nagyot gurított az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági cég
Privátbankár.hu | 2024. április 2. 13:53
Jelentősen megemelkedett az export aránya az árbevételből az UBM Csoportnál. Az orzság egyik legnagyobb agrárcége kivitele további bővítését tervezi.
Agrár A franciák és a lengyelek még szigorúbbak lennének az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 06:31
Franciaország és Lengyelország kedden az Ukrajnából származó élelmiszerek behozatalának szigorúbb visszaszorítását szorgalmazta, hogy megakadályozzák az EU mezőgazdasági piacainak destabilizációját és a dühös gazdák további felháborodását.
Agrár Újabb fordulat a bolti kasszáknál, a pénztárosok legyőzik a riválisaikat
Buksza blog | 2024. március 19. 10:39
Várhatóan Európában is vissza fognak szorulni az önkiszolgáló pénztárak, ahogy az az Egyesült Államokban már elkezdődött. A magyarázat ugyanis univerzális: nagy a lopási és a félreszkennelési veszteség.
Agrár Valami mázsaszámra bűzlik Prágában
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 13:02
Cseh gazdák trágyát szórtak kormányzati épületek elé Prágában csütörtökön, felújítva korábbi tiltakozásukat a cseh főváros utcáin.
Agrár Bortragédia Spanyolországban, 2,5 millió eurónyi italt tettek tönkre
Privátbankár.hu | 2024. február 20. 06:39
Öt tartály tartalma ment kárba, bosszú is állhat a háttérben.
Agrár Traktorok borították fel a menetrendet Prágában
Privátbankár.hu | 2024. február 19. 12:47
Fennakadásokat okozott a prágai közlekedésben hétfő reggel az a több száz traktor és más mezőgazdasági gép, amelyekkel a cseh gazdák vonultak be a mezőgazdasági minisztérium épületéhez, hogy felhívják a figyelmet az agrárium problémáira.
Agrár Csúcson az MBH AgrárTrend Index
Szirmai S. Péter | 2024. február 13. 18:42
Nyugodtabb évre számíthat 2024-ben a hazai agrobiznisz. Mintegy 2700 milliárd forintos pályázati forrás érkezik, kisebb az infláció, a jobb tervezhetőség javítja az agrárkilátásokat. Ez derül ki a kedden bemutatott MBH AgrárTrend Indexből.
Agrár Kevesebb pénzből is több profitot csinált a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 15:25
A PepsiCo Inc., a világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója csökkenő bevételről és növekvő profitról számolt be pénteken közzétett negyedik negyedéves pénzügyi jelentésben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG