4p
Tovább gyarapodott a magyar erdővagyon az elmúlt évben. Akácból egyre többet ültetnek, a fenyő visszaszorul - de egyre nagyobb az őshonos fajok aránya. Akár félmillió köbméter fát is ellophattak egyetlen év alatt.

Tovább gyarapodott a magyar erdővagyon az elmúlt évben: az erdők területe 4535 hektárral 1 millió 938 ezer hektárra növekedett, ami 20,8 százalékos erdősültségnek felel meg. Tavaly nőtt az akác területaránya a fenyők területarányának terhére - derül ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az erdővagyon 2013-as adatait összefoglaló tájékoztatójából.

Még több erdő magánkézben

A tájékoztató szerint a tulajdonosi megoszlásban az utóbbi években minimális a változás, a magántulajdonú erdők aránya emelkedett 0,1 százalékkal 42,8 százalékra, a közösségi tulajdonok csökkenése mellett. Az állami tulajdonú erdőterületek változatlanul 56,2 százalékot tesznek ki.

Egyre több az akácos

A fafajcsoportok közül a legnagyobb területet az akác foglalja el 24,2 százalékkal, és a megelőző évekhez hasonlóan tavaly is folytatódott az akác arányának növekedése és a fenyő arányának csökkenése. Kis mértékben emelkedett még az egyéb kemény lombosok aránya. Az akác térnyerése meghatározóan a magán-erdőgazdálkodásban betöltött kiemelkedő szerepének következménye, hiszen mind az erdőtelepítések, mind az erdőfelújítások során az egyik legkedveltebb fafaj.

Pont az akác?

Az Európai Bizottság tavaly szeptemberben ismertette javaslatát az úgynevezett nem őshonos özönfajok visszaszorítására, amelyek a brüsszeli testület szerint évente 12 milliárd euró értékű kárt okoznak az európai agráriumnak. Magyarországon komoly visszhangot váltott ki, hogy a Bizottság listájára a fehér akác is felkerülhet.  Az akácot és az akácmézet ezután a hungarikumok listájára is felvették.

Az őshonos fafajok aránya 63,1 százalék, az idegen-honos, meghonosodott fafajok (akác, fenyők), illetve a klónozott fajták (nemes nyárak) aránya 30,5 százalékot tesz ki. Az őshonos fafajok aránya az elmúlt évekhez képest tovább nőtt, elsősorban az erdőtelepítéseknek, másodsorban a szerkezetátalakításnak köszönhetően.

Több új fa nő, mint amennyit kivágnak

A tájékoztató szerint az ország élőfakészlete folyamatosan emelkedik, 2014. január 1-jén 369,6 millió köbmétert tett ki, és tíz év alatt több mint 10 százalékkal nőtt. Az 1 hektár területre eső átlagos élőfakészlet hektáronként 198 köbméter. A gyarapodás oka, hogy az erdők évi folyónövedéke nagyobb, mint az élőfakészlet csökkenését okozó tényezők - fakitermelések, erdőkárok - együttes hatása.

A fakitermelések tavaly is az erdőtervekben előírt lehetőségeken belül valósultak meg, a 7875 millió köbméter összes kitermelt fatömeg 1,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az egészségügyi és egyéb termelés fakészlete 384 ezer köbméter, ez az előző évhez képest 44 százalékkal emelkedett. Az összes kitermelt fakészlet több mint 8 százaléka származik az egészségügyi és az egyéb termelésből. Az egészségügyi termelést, elsősorban a Keszthelyi hegységben bekövetkezett erdeifenyő pusztulás valamint a Balaton-felvidéki cseresek pusztulása miatt kellett végrehajtani.

3-500 ezer köbméter fát lophattak el egyetlen év alatt

Az erdészeti hatóság 2013-ban 35,2 ezer köbméter mennyiségű falopást regisztrált, ennek 86 százaléka magántulajdonban lévő, nagyobb arányban gazdálkodó nélküli erdőkben történt. Az összes illegális fakitermelés mértéke a hatóság tudomására nem jutott falopásokkal együtt nagyjából 300-500 ezer köbméterre becsülhető.

Az összefoglalóból kiderül az is, hogy a magyar erdők egészségi állapota az Európában elfogadott felvételi rendszer minősítése alapján összességében jó, a vizsgált fák közel 80 százaléka kedvező állapotú.

Az Országos Erdőkár Nyilvántartási Rendszer részére az erdészeti szakirányítóktól érkezett bejelentések alapján 2013-ban 78 800 hektáron lépett fel erdőkár, a károsodott terület 10 százalékán erősebb, 20 százalékán közepes, míg a fennmaradó területen gyengébb kárt jeleztek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A franciák és a lengyelek még szigorúbbak lennének az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 06:31
Franciaország és Lengyelország kedden az Ukrajnából származó élelmiszerek behozatalának szigorúbb visszaszorítását szorgalmazta, hogy megakadályozzák az EU mezőgazdasági piacainak destabilizációját és a dühös gazdák további felháborodását.
Agrár Újabb fordulat a bolti kasszáknál, a pénztárosok legyőzik a riválisaikat
Buksza blog | 2024. március 19. 10:39
Várhatóan Európában is vissza fognak szorulni az önkiszolgáló pénztárak, ahogy az az Egyesült Államokban már elkezdődött. A magyarázat ugyanis univerzális: nagy a lopási és a félreszkennelési veszteség.
Agrár Valami mázsaszámra bűzlik Prágában
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 13:02
Cseh gazdák trágyát szórtak kormányzati épületek elé Prágában csütörtökön, felújítva korábbi tiltakozásukat a cseh főváros utcáin.
Agrár Bortragédia Spanyolországban, 2,5 millió eurónyi italt tettek tönkre
Privátbankár.hu | 2024. február 20. 06:39
Öt tartály tartalma ment kárba, bosszú is állhat a háttérben.
Agrár Traktorok borították fel a menetrendet Prágában
Privátbankár.hu | 2024. február 19. 12:47
Fennakadásokat okozott a prágai közlekedésben hétfő reggel az a több száz traktor és más mezőgazdasági gép, amelyekkel a cseh gazdák vonultak be a mezőgazdasági minisztérium épületéhez, hogy felhívják a figyelmet az agrárium problémáira.
Agrár Csúcson az MBH AgrárTrend Index
Szirmai S. Péter | 2024. február 13. 18:42
Nyugodtabb évre számíthat 2024-ben a hazai agrobiznisz. Mintegy 2700 milliárd forintos pályázati forrás érkezik, kisebb az infláció, a jobb tervezhetőség javítja az agrárkilátásokat. Ez derül ki a kedden bemutatott MBH AgrárTrend Indexből.
Agrár Kevesebb pénzből is több profitot csinált a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 15:25
A PepsiCo Inc., a világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója csökkenő bevételről és növekvő profitról számolt be pénteken közzétett negyedik negyedéves pénzügyi jelentésben.
Agrár Blokádot építettek a lengyel gazdák
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 13:30
Eltorlaszolták az összes lengyel-ukrán határátkelőt.
Agrár Kezdhetünk aggódni: az egekbe szállhat a csoki és a kakaó ára
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 12:05
Egy év alatt megduplázódott a kakaóbab ára, és nem úgy tűnik, hogy itt a vége az áremelkedésnek.
Agrár Kemény félév előtt állnak az ukránok, egyre több orosznak nem tetszik a háború
Privátbankár.hu | 2024. február 6. 07:44
Az év első felében várhatóan folytatódni fog az ukrán hadsereg lőszerhiánya, mivel időre van szükség a nyugati és az ukrán fegyvergyártás felfuttatására. A második félévben enyhülhet a probléma.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG