2p
A hét elején még hűvös idő várható, néhol talajmenti fagyokkal, de a hét második felében elkezdődik a felmelegedés és hétvégére visszatérhet a jó idő.

Ma a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütés várható. Napközben elszórtan, éjszaka főként a Dunántúlon néhol várható záporeső. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik, csak éjszakára mérséklődik az ország nagy részén a légmozgás. A hőmérséklet délután 13 és 17, késő este 9 és 13 fok között alakul.

Talajmenti fagy

A változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütés várható kedden. Elszórtan valószínű záporeső. Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 6 fok között alakul, de a fagyzugos helyeken -1, -2 fok is lehet. Talajmenti fagy elsősorban keleten másutt is kialakulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 18 fok között valószínű.

Forrás: Időkép.hu

Szerdán a többórás napsütés mellett gomolyfelhős lesz az ég, helyenként eső, zápor is kialakulhat. A nyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul, néhol még gyenge talajmenti fagy is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 20 fok között valószínű - írja a met.hu.

Hétvégére visszatér a jó idő

A hét második felétől már melegedés veszi kezdetét, pénteken sokfelé 23-24 fok is lehet. A több-kevesebb napsütés mellett csütörtökön és pénteken szórványosan fordulhat elő zápor, helyenként zivatar. Időnként élénk lesz a szél - jósolja az Időkép.hu.

Szombaton gomolyfelhős, napos idő valószínű néhol záporral, egy-egy zivatarral. A változó irányú szél mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul. Vasárnap napos idő várható kevés gomolyfelhővel, csapadék esélye is kicsi. A déli szél megélénkül, helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul.

Címkék: Agrár

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A franciák és a lengyelek még szigorúbbak lennének az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 06:31
Franciaország és Lengyelország kedden az Ukrajnából származó élelmiszerek behozatalának szigorúbb visszaszorítását szorgalmazta, hogy megakadályozzák az EU mezőgazdasági piacainak destabilizációját és a dühös gazdák további felháborodását.
Agrár Újabb fordulat a bolti kasszáknál, a pénztárosok legyőzik a riválisaikat
Buksza blog | 2024. március 19. 10:39
Várhatóan Európában is vissza fognak szorulni az önkiszolgáló pénztárak, ahogy az az Egyesült Államokban már elkezdődött. A magyarázat ugyanis univerzális: nagy a lopási és a félreszkennelési veszteség.
Agrár Valami mázsaszámra bűzlik Prágában
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 13:02
Cseh gazdák trágyát szórtak kormányzati épületek elé Prágában csütörtökön, felújítva korábbi tiltakozásukat a cseh főváros utcáin.
Agrár Bortragédia Spanyolországban, 2,5 millió eurónyi italt tettek tönkre
Privátbankár.hu | 2024. február 20. 06:39
Öt tartály tartalma ment kárba, bosszú is állhat a háttérben.
Agrár Traktorok borították fel a menetrendet Prágában
Privátbankár.hu | 2024. február 19. 12:47
Fennakadásokat okozott a prágai közlekedésben hétfő reggel az a több száz traktor és más mezőgazdasági gép, amelyekkel a cseh gazdák vonultak be a mezőgazdasági minisztérium épületéhez, hogy felhívják a figyelmet az agrárium problémáira.
Agrár Csúcson az MBH AgrárTrend Index
Szirmai S. Péter | 2024. február 13. 18:42
Nyugodtabb évre számíthat 2024-ben a hazai agrobiznisz. Mintegy 2700 milliárd forintos pályázati forrás érkezik, kisebb az infláció, a jobb tervezhetőség javítja az agrárkilátásokat. Ez derül ki a kedden bemutatott MBH AgrárTrend Indexből.
Agrár Kevesebb pénzből is több profitot csinált a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 15:25
A PepsiCo Inc., a világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója csökkenő bevételről és növekvő profitról számolt be pénteken közzétett negyedik negyedéves pénzügyi jelentésben.
Agrár Blokádot építettek a lengyel gazdák
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 13:30
Eltorlaszolták az összes lengyel-ukrán határátkelőt.
Agrár Kezdhetünk aggódni: az egekbe szállhat a csoki és a kakaó ára
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 12:05
Egy év alatt megduplázódott a kakaóbab ára, és nem úgy tűnik, hogy itt a vége az áremelkedésnek.
Agrár Kemény félév előtt állnak az ukránok, egyre több orosznak nem tetszik a háború
Privátbankár.hu | 2024. február 6. 07:44
Az év első felében várhatóan folytatódni fog az ukrán hadsereg lőszerhiánya, mivel időre van szükség a nyugati és az ukrán fegyvergyártás felfuttatására. A második félévben enyhülhet a probléma.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG