2p
19 százalékkal lettek olcsóbbak a gabonafélék egy év alatt a Magro.hu mezőgazdasági piactéren. Legjobban a kukorica ára zuhant.

A  magyar gabonafélék együttes ármozgását kifejező Magro Gabonaindex (MGX) egy év alatt 10059 pontról 8190 pontra esett. A nagy zuhanásban mindegyik gabonaféle érintett volt, de leginkább a kukorica ára esett, összesen 21 százalékot.

Decemberben átlagosan 38 706 forinton forgott tonnája. A másik, árában nagyot eső növény az árpa volt, ami mintegy 16 százalékkal lett olcsóbb egy év alatt.

A tavalyi év utolsó hónapjában 39 693 forint volt a termelői átlagára. A búzapiac sokkal kisebb ármozgásokkal vészelte át az elmúlt évet és mindössze 0,5 százalékkal lett olcsóbb. Ez azt eredményezte, hogy a malmi búzáért átlagosan 49.050 forintot, a takarmánybúzáért 43.6050 forintot adtak tonnánként decemberben.

Tengernyi tengeri

A kukorica ára ugyan 2014 első negyedében növekvő pályára állt, de júniustól drasztikusan csökkent, ahogy egyre biztosabban megbecsülhető lett a várható termés mennyisége. Mint ismert, nagyon sok kukorica termett Magyarországon és globálisan is 2014-ben. Az időjárás szinte a vegetációs időszak teljes hosszában nagyon kedvezően alakult az országban. Nyáron sem volt nagy a hőség, ráadásul sok csapadék hullott. Az áresés így az erős kínálati piacnak volt a következménye. A legutolsó adatok szerint csaknem 9,2 millió tonna termett hazánkban, ami történelmi rekord. Eddig csak 2005-ben takarítottak be ezt megközelítő mennyiséget.

Mi a helyzet a búzával?

Búzából, ezzel szemben, csak jó átlagos eredmény született, mert ami optimális a kukoricának, nem feltétlenül előnyös a búzának. A betakarított 5,2 millió tonna nagy része pont a sok nyári csapadéknak köszönhetően csak gyenge takarmány minőségű lett. A búza ára tavaly az aratásig erősödött, majd jelentősen csökkent és most az új évben indult el egy drágulási folyamat. A továbbiakban a viszonylag alacsony árak miatt mindegyik gabonaféle esetében egy lassú drágulási folyamatra van a legnagyobb esély. Az első félév végére a malmi búza 54 ezer forint, a takarmánybúza pedig 48 ezer forint lehet. A kukorica ára ugyanakkor elérheti a 45 ezer forintot is a mostani piaci várakozások alapján.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A franciák és a lengyelek még szigorúbbak lennének az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 06:31
Franciaország és Lengyelország kedden az Ukrajnából származó élelmiszerek behozatalának szigorúbb visszaszorítását szorgalmazta, hogy megakadályozzák az EU mezőgazdasági piacainak destabilizációját és a dühös gazdák további felháborodását.
Agrár Újabb fordulat a bolti kasszáknál, a pénztárosok legyőzik a riválisaikat
Buksza blog | 2024. március 19. 10:39
Várhatóan Európában is vissza fognak szorulni az önkiszolgáló pénztárak, ahogy az az Egyesült Államokban már elkezdődött. A magyarázat ugyanis univerzális: nagy a lopási és a félreszkennelési veszteség.
Agrár Valami mázsaszámra bűzlik Prágában
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 13:02
Cseh gazdák trágyát szórtak kormányzati épületek elé Prágában csütörtökön, felújítva korábbi tiltakozásukat a cseh főváros utcáin.
Agrár Bortragédia Spanyolországban, 2,5 millió eurónyi italt tettek tönkre
Privátbankár.hu | 2024. február 20. 06:39
Öt tartály tartalma ment kárba, bosszú is állhat a háttérben.
Agrár Traktorok borították fel a menetrendet Prágában
Privátbankár.hu | 2024. február 19. 12:47
Fennakadásokat okozott a prágai közlekedésben hétfő reggel az a több száz traktor és más mezőgazdasági gép, amelyekkel a cseh gazdák vonultak be a mezőgazdasági minisztérium épületéhez, hogy felhívják a figyelmet az agrárium problémáira.
Agrár Csúcson az MBH AgrárTrend Index
Szirmai S. Péter | 2024. február 13. 18:42
Nyugodtabb évre számíthat 2024-ben a hazai agrobiznisz. Mintegy 2700 milliárd forintos pályázati forrás érkezik, kisebb az infláció, a jobb tervezhetőség javítja az agrárkilátásokat. Ez derül ki a kedden bemutatott MBH AgrárTrend Indexből.
Agrár Kevesebb pénzből is több profitot csinált a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 15:25
A PepsiCo Inc., a világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója csökkenő bevételről és növekvő profitról számolt be pénteken közzétett negyedik negyedéves pénzügyi jelentésben.
Agrár Blokádot építettek a lengyel gazdák
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 13:30
Eltorlaszolták az összes lengyel-ukrán határátkelőt.
Agrár Kezdhetünk aggódni: az egekbe szállhat a csoki és a kakaó ára
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 12:05
Egy év alatt megduplázódott a kakaóbab ára, és nem úgy tűnik, hogy itt a vége az áremelkedésnek.
Agrár Kemény félév előtt állnak az ukránok, egyre több orosznak nem tetszik a háború
Privátbankár.hu | 2024. február 6. 07:44
Az év első felében várhatóan folytatódni fog az ukrán hadsereg lőszerhiánya, mivel időre van szükség a nyugati és az ukrán fegyvergyártás felfuttatására. A második félévben enyhülhet a probléma.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG