4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ezerszám jönnek évről évre az újabb táplálékkiegészítők mesés ígéretekkel, a baj csak az, hogy ezeknek jó, ha a fele nem okoz valamilyen egészségügyi problémát. Persze a vásárlók is észnél lehetnének, hiszen a legtöbb esetben vajmi kevés szüksége van a szervezetünknek az extrában bevitt "tápanyagokra".

Szinte mindenki szedi, tehát óriási biznisz, ebből pedig következik, hogy nagyon sokan próbálnak meg csalni az étrend-kiegészítőkkel. Erre a megállapításra jutott a NÉBIH is a kormányhivatalokkal egy közös kutatás eredménye után, melyből kiderült: a szerek 61 százaléka nem felelt meg az előírásoknak.Az eredményeket a Hungalimentaria 2017 konferencián ismertettek, a Laboratorium.hu pedig összeszedte a fontosabb megállapításokat.

Aki teheti, szedi

Kiderült például, hogy már rég nem a profi sportolók a kizárólagos fogyasztói ezeknek a termékeknek, hanem a szabadidős sportolást űzők közel 70 százaléka is rendszeresen szed táplálékkiegészítőt. A legnépszerűbbek a fehérjék, aminosavak, a kreatin és az ezeket tartalmazó készítmények, valamint a vitaminok, illetve az ásványianyag-tartalmú étrend-kiegészítők tartoznak, ezeket követték a sportitalok és az energiaszeletek, amelyeket azért fogyasztunk, mert abban bízunk, hogy fittebbek, ellenállóbbak és erősebbek leszünk tőlük.

A baj csak az,  hogy sok esetben egy hobbisportoló nem nézi, hogy mit vesz magához, és vakon megbízik a nagyszerű ígéretekkel kecsegtető szereknek, pedig az is megeshet, hogy egyáltalán nincs rá szüksége. Az étrend-kiegészítők használatával felmerülő legfőbb problémák: nem indokolt a szedésük, túladagolják azokat, fogyasztásuk a későbbiekben doppingszerek használatához vezethet, szennyező anyagokat tartalmaznak.

Korábban Dr. Tiszeker Ágnessel, a Magyar Antidopping Csoport elnökével beszélgettünk arról, kell-e tartani egészségügyi kockázatoktól a táplálékkiegészítők esetében, és kell-e egyáltalán szednünk ezeket a kiegyensúlyozott élethez. A videóinterjút itt tudja megnézni.

Sajnos a vizsgált étrend-kiegészítőkön alapuló vizsgálat szerint ezek kétharmada kukába való. Az étrend-kiegészítők vizsgálata során a boltok polcain vásárolt áruk (92 db termék, köztük testtömeg-csökkentők, potencianövelők, vitaminok, halolajok, proteinek) 61%-a valamilyen szempontból nem felelt meg az előírásoknak: ezek 39%-a minőségi-, illetve összetételbeli-, 9%-a élelmiszer-biztonsági-, és 71%-a jelölési problémát mutatott. Az internetes ellenőrzés során rendelt termékek 87%-ánál találtak nem-megfelelőséget.

A legnagyobb aranyban itt is jelölési hiányosságok jelentettek a problémát – beleértve az internetes honlapokon található információkat, de szép számban jelentkeztek élelmiszer-minőségi- és biztonsági hibák, illetve hat termek esetében élelmiszer-hamisítás miatt is szükséges volt az eljárás megindítása - ismertette Szilvássy Blanka az eredményeket.

Mire figyeljünk oda?

Gyanút kelthetnek többek között a túl sokat ígérő üzenetek, a nagyon drága ár különösen kis kiszerelésnél, az OÉTI szám hiánya. A potencianövelők, fogyást segítőanyagok, mellfeszítő és hasonló nagyon nagy mértékben nem feleltek meg az elvárásoknak: 87% jelölés hiba, 26% jelölési hiba és biztonság, sokban gyógyszerhatóanyagokat találtak, ami tiltott, jellemzőek voltak a fordítási hibák is. A számos hiba közül csak egyet kiragadva: volt olyan C-vitamin, amely egyáltalán nem tartalmazott aszkorbinsavat.

A káros mellékhatásokért több faktor is felelős: a hatóanyag vagy kísérőanyag toxicitása, a kölcsönhatás más gyógyszerrel vagy étrend-kiegészítővel, a hamisítás, a szennyeződés és az allergén anyagok, ráadásul a mellékhatások az életkorral, az összetevők számával és az alkalmazás idejével arányban fokozódnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Nekiment a Temunak a legendás márka
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. április 18. 08:42
Régi gondja a legismertebb márkáknak, hogy a hamisítók olyan árukkal bombázzák a vásárlókat, amelyek nagyon hasonlítanak legendás termékeikre, és a végeláthatatlan pereskedés nem segít rajtuk.
Vásárló Példátlan lépésre szánta el magát a magyar Penny tulajdonosa: teljesen új boltot nyitott Berlinben
Buksza blog | 2024. április 17. 10:43
A vegán étkezés egyre inkább „divatba jön”, ha lehet így fogalmazni, amivel igyekeznek lépést tartani az élelmiszergyártók is. Eljött az ideje annak, hogy a kiskereskedők is csatasorba álljanak.
Vásárló Egyértelmű mondás jött a magyar Tesco sorsáról
Buksza blog | 2024. április 16. 07:29
Bár legutóbb a Sparral csapott össze a kormány, de a Tesco is az "örök" felvásárlási célpontok között szerepel. Úgy tűnik, marad ebben a státuszban.
Vásárló Környezetvédelem a társasjáték csomagolásoknál
Márkázott tartalom | 2024. április 11. 09:41
Egyre gyakoribb, hogy a társasjátékok esetében is mind inkább odafigyelnek a csomagolásra. Ezzel előtérbe került az a törekvés, hogy ez az iparág is egyre “zöldebb” legyen. Kérdés persze, hogy a játékok minőségére és sérülékenységére mindez nincs-e negatív hatással?
Vásárló Észrevette? Szép csendben tovább kúszik felfelé a családi nagybevásárlás ára
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2024. április 10. 05:44
Idén szinte minden hónapban drágább lett egy kicsit a nagybevásárlás, nincs ez másképp áprilisban sem - megint feljebb kúsztak az árak az előző hónaphoz képest. Tavaly ilyenkor viszont még drágábban vásárolhattunk, így a bázishatás továbbra is kitart: éves szinten árcsökkenésről számolhatunk be, és pár hónapig ez így is marad még. Míg azonban 2 évvel ezelőtt még a 30 ezer forintos kosárérték is brutálisan drágának tűnt, most a 35 ezer is realitás. Itt a Privátbankár legfrissebb Árkosár-felmérése.
Vásárló Vége lett a marakodásnak, visszatértek a kiebrudalt termékek a carrefouros polcokra
Privátbankár.hu | 2024. április 8. 12:51
Róka fogta csuka, csuka fogta róka helyzetbe kerültek a kiskereskedők és a legismertebb élelmiszer- és italmárkák tulajdonosai azzal, hogy a felek médiapartnerekké is váltak.
Vásárló Új frontot nyitott a Temu
Buksza blog | 2024. április 8. 11:51
A Temu csak másfél éve jelent meg a Kínán kívüli online piacon, ám máris csavar egyet azon a stratégián, hogy nagyon alacsony áraival elszívja a vevőket versenytársaitól.
Vásárló Megbukott a kísérlet a boltok pénztárainál
Buksza blog | 2024. április 8. 08:55
Az áruházláncok folyamatosan keresik a módját annak, hogy összekapcsolják a várlást és a mobilfizetési lehetőségeket, ám úgy tűnik göröngyös útra léptek kísérleteikkel.
Vásárló Hogyan befolyásolja a máj egészsége az epe működését?
Márkázott tartalom | 2024. április 5. 19:01
Az emberi test egy meglehetősen komplex felépítésű rendszer, melynek a működését még máig sem sikerült a tudósoknak teljes egészében megfejtenie. Az azonban már világos, hogy szinte minden mindennel összefügg, és ha egy szerv működése rendellenessé válik, az akár a teljes szervezetre, fizikai és mentális állapota is kihathat.
Vásárló Mit jelent valójában a szeretet, és hogyan függ össze az önzetlenséggel?
Márkázott tartalom | 2024. április 5. 10:17
Tetszik vagy sem, voltaképpen az egész életünk egy olyan út, amin folyamatosan fejlődünk, részben az eleve bennünk lévő vonásokból kiindulva, másrészt az életünk ránk gyakorolt hatásai által.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG