14p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A 2013-as évben a forintban kibocsátott alapok több mint háromnegyede pozitív hozamot ért el, de csak 43 százalékuk érte utol az irányadó állampapír-piaci mutatót. Óriási volt a szórás, 30-40 százalékos nyereségre és 30-40 százalékos veszteségre is volt példa.

„Csak úgy röpködtek a tíz százalék feletti hozamok, arany évük volt a hazai alapoknak” – ezt sajnos még egy évvel ezelőtt írtuk a Magyarországon kezelt befektetési alapok 2012-es teljesítményének áttekintésekor. Tavaly, 2013-ban szerényebben alakult a mezőny, és nem csak a tíz százalék feletti hozamok száma csökkent.

Felére csökkent a kamatszint és a hozam

Míg 2012-ben az átlagos hozam (az alapok mérete szerinti súlyozás nélkül és minden devizanemben együtt) 9,1 százalék volt, addig tavaly már csak 4,4 százalék. Az alapkezelők mentségére legyen azonban szólva, hogy eközben a hazai jegybanki alapkamat is majdnem feleződött, a 2012 végi 5,75 százalékról 2013. december végére 3,00 százalékra csökkent.

Az 502 különböző, legalább egy éve működő befeketésijegy-sorozatból 102 sorozat volt devizában denominálva, 402 forintban, ez utóbbiak átlagos hozama már magasabb, 4,91 százalék volt. A 2012 év végi egy éves állampapír-piaci referenciahozam ugyanakkor 5,38 százalék, sőt a magánszemélyek 6,65 százalékos kamatozással is tudtak akkoriban egy éves Kamatozó Kincstárjegyet vásárolni.

Könnyű volt infláció felett hozni

Tovább kutatva a számokban, a 402 darab forintos befektetésijegy-sorozatból 312 hozama volt pozitív, ami 77,6 százalék, ez jó hír. De csak 174 sorozat hozama haladta meg az említett 5,38 százalékos referenciahozamot, ami az alapok 43 százaléka. Két számjegyű hozamot a 20 százalékuk ért el, míg egy évvel korábban még több mint 40 százalékuk, bár ezt nem érdemes túlértékelni, mert erre az alacsonyabb kamatszint részben magyarázatot ad.

(Fotó: 123rf.com)

Miután az infláció is töredékére esett tavaly – a november végi adat 0,9 százalék volt, és várhatóan a decemberi sem lesz sokkal magasabb a rezsicsökkentés miatt –, a pénzromlást nem volt nehéz túlteljesíteni, a 402-ből 305 befektetési jegy volt egy százalék felett. Bár a tulajdonosaik valószínűleg már nem örülnek annyira annak, ha ezt csak egy picivel sikerült felülmúlni.

Részvényalapok: jogos volt az utálat?

Meglepő dolgot láthatunk a részvényalapok kategóriájában, annak ellenére, hogy az évek óta tartó nemzetközi részvényár-emelkedés tovább tartott tavaly is, csak 3,1 százalékos átlaghozamot értek el. A BUX ugyan inkább stagnált, de az MSCI World világindex például 24 százalékkal ment fel (lásd korábbi cikkünket). Márpedig kizárólag hazai részvényekbe manapság szinte senki sem fektet már.

Így aki a részvényalapokat kerülte, utólag igazolva érezheti magát. A hazai piacon a részvényalapok ugyanis már évek óta kiestek a befektetők kegyeiből, tőkéjük jobbára stagnál vagy csökken, sőt egyenesen a magyar befektetők körében tapasztalható „részvényutálatról” szoktak beszélni.

Észak-Amerika, yes, Dél-Amerika, no!

Volt ugyan sok 10-20-30 százalékos teljesítményű részvényalap, és a tavalyi év legjobb, 40,01 százalékos hozamszámát is egy részvényalap produkálta, de akadt szép számmal mínuszos, vagy a nulla körül teljesítő, középszerű konstrukció is. Az egyes befektetési területek közül jól alakult az észak-amerikai részvénypiacok teljesítménye, illetve általában a fejlett részvénypiacoké. A korábbi szűk esztendők után reneszánszát éli a megújuló energia és a környezetvédelem. (Táblázataink a cikk végén.)

Csúnyán elbántak viszont a török részvénypiaccal, Latin-Amerikával, Indiával és más ázsiai tőzsdékkel, az ezekben a régiókban aktív alapok adják a lista végét, jelentős két számjegyű veszteségekkel húzva le csúnyán az átlagot. Úgy tűnik, mintha túl sok lenne nálunk a feltörekvő piacokra szakosodott alap, valószínűleg ez okozza az említett gyenge átlaghozamot is.

Abszolút hozamúak mínuszban is

A talán legizgalmasabb kategória, az abszolút hozamú alapoké arról nevezetes, szereplői is azzal szoktak híveket toborozni, hogy emelkedő és eső piacon is tudnak pozitív hozamot elérni. Illetve általában nagyon szabadon, sokféle piac között mozogva, a menedzsereknek szabad kezet adva vadászhatják a hozamot. Azért is érdekes ez a terület, mert minden körülmények között pozitív hozamra törekszenek, csökkentik a kockázatokat, kevésbé rizikósak, mint a részvényalapok, a kamatcsökkenés miatt pedig sokan rájuk találnak, ömlik beléjük a tőke.

 

A „minden körülmények között pozitív hozam”, azonban csak egy törekvés, nem ígéret és nincs rá garancia sem. A gyakorlatban sokaknak nem jön be, tavaly például 59 alapból 12 mínuszos volt, azaz az ötödrészük. (Sőt, feltüntettük a három éves hozamokat is, még ilyen távon is volt jó pár veszteséges sorozat.)

 

Hosszabb távra jobbak

Az abszolút hozamú kategória átlaga 6,38 százalékos éves hozammal mindenesetre jól teljesített, jobban, mint az alapok nagy átlaga. Harmaduk tudott két számjegyű hozamot elérni, 59 százalékuk pedig az állampapír-piaci referenciahozam felettit, ami már jobban hangzik. Több közülük három évre visszatekintve is évi tíz százalék felett végzett, sőt van olyan, amely tavaly ugyan szerényebben hozott, de korábban nagyon jól.

Összességében azt mondhatjuk, hogy tavaly már nem volt éppen arany évük a hazai befektetési alapoknak, bár nem volt különösebben rossz sem, talán átlagosnak mondható. Közel felük túlteljesítette az állampapír-piaci referenciahozamot, és háromnegyedük az inflációt is, ha ez utóbbi nem is volt nagy művészet. Eközben ömlik az alapokba a friss tőke az alacsony kamatszint miatt.

Holnap a kötvényjellegű, pénzpiaci és egyéb alacsony kockázatú alapok tavalyi teljesítményével foglalkozunk részletesebben.

Abszolút hozamú alapok Devizanem 1 éves hozam 3 éves hozam
OTP Trend Alap B HUF 34,32%
OTP Trend Alap A HUF 32,26%
Concorde Rubicon HUF 26,70% 15,06%
Első Magyar Daytrade Származtatott EUR 20,91% -20,37%
Platina Pí HUF 19,59% 15,65%
Concorde Columbus HUF 19,36% 12,76%
Platina Pí B HUF 17,19%
OTP Abszolút Hozam B HUF 17,10% 6,78%
Generali IPO HUF 16,99% -1,48%
OTP Abszolút Hozam A HUF 16,14% 5,93%
Erste DPM Globális Részvény HUF 16,00% 5,13%
Dialóg Octopus HUF 15,09% 5,68%
Platina Alfa HUF 14,79% 13,52%
Concorde Hold HUF 13,79%
Citadella Származtatott HUF 11,52% 8,59%
Platina Gamma HUF 11,38% 9,71%
OTP Új Európa HUF 10,92% 0,56%
Dialóg EURÓ Származtatott Deviza EUR 10,33% 6,64%
Concorde PB2 HUF 10,07% 8,16%
Concorde VM HUF 9,92% 8,40%
Aegon Alfa B PLN 9,83% 6,59%
Aegon Alfa HUF 9,65% 7,06%
OTP Új Európa B EUR 8,82%
Prémium 1 HUF 8,67%
Raiffeisen Pannonia HUF 8,41% 1,27%
Equilor Primus Fund of Funds HUF 8,34%
OTP Supra HUF 8,12% 20,18%
Prémium 2 HUF 8,11%
Equilor Pillars Származtatott Alap HUF 7,21%
Dialóg Származtatott Deviza HUF 6,90% 5,24%
Pioneer Regatta Származtatott Alap A HUF 6,86%
Aegon MoneyMaxx HUF 6,71% 8,08%
OTP Prémium Származtatott HUF 6,25%
Platina Béta HUF 5,89% 7,49%
Aegon Smart Money HUF 5,88% 7,79%
Pioneer Cirkáló Származtatott Alap A HUF 5,31%
Concorde-VM Euro EUR 4,80% 3,69%
FHB Abszolút Hozamú Alap HUF 4,49% 5,90%
Erste DPM Alternatív HUF 3,95% 2,88%
Aberdeen Diversified Growth Alapok Alapja ?I? HUF 3,31% 0,50%
Raiffeisen Index Prémium HUF 3,13% 2,89%
Generali Infrastrukturális HUF 3,08% -0,46%
Erste Abszolút Hozamú Részvény HUF 2,58% 0,24%
Aberdeen Diversified Growth Alapok Alapja ?B? HUF 2,53% -0,35%
Takarék Származtatott Árupiaci HUF 1,56% 3,58%
Raiffeisen Rajna EUR 0,94% -1,07%
Raiffeisen Hozam Prémium HUF 0,46% 5,46%
GE Money Devizapiaci Abszolút Hozam Alap HUF -1,12%
Equilor Afrika Alap HUF -1,16%
OTP G10 Euró A HUF -3,14% 7,12%
Budapest Abszolút Hozam HUF -4,67% 1,30%
OTP G10 Euró B EUR -4,98%
Platina Delta HUF -7,68% -6,25%
Platina Delta B HUF -8,75%
OTP EMDA HUF -8,90% 8,01%
Generali Abszolút Hozam HUF -10,03% -6,61%
Pelso Quant HUF -13,73% 3,19%
Generali Greenergy HUF -15,42% -15,48%
Nyilasi 2015 HUF -40,13% -15,47%
Átlag:
6,38%
Árupiaci alapok Devizanem 1 éves hozam 3 éves hozam
OTP Föld Kincsei HUF 6,25% 5,10%
OTP Föld Kincsei B EUR 4,24%
K&H Nyersanyag USD USD -1,06% -4,65%
K&H Nyersanyag HUF HUF -2,82% -3,53%
CIB Nyersanyag HUF -5,59% -0,79%
GE Money Nyersanyag Alap A HUF -8,35% -5,55%
MKB Nyersanyag HUF -8,54% -8,61%
Budapest Arany Alapok Alapja A HUF -24,46% -5,60%
Egyéb alapok Bef.pol szerinti kategória Devizanem 1 éves hozam 3 éves hozam
K&H Válogatott IV. Dinamikus HUF 9,54% 5,36%
OTP Prémium Növekedési Dinamikus HUF 3,64% 1,49%
Budapest 2016 Egyéb értékpapír HUF 9,89%
GE Money Chraneny Egyéb értékpapír CZK 9,67% 3,20%
Budapest 2015 Egyéb értékpapír HUF 1,88% 1,51%
Budapest Zenit Egyéb értékpapír HUF 0,88% 1,71%
K&H háromszor fizető emlékező 3 származtatott Származtatott HUF 5,13%
Dialóg Árupiaci Származtatott Alap Származtatott HUF -5,97%
Carion Moneywheel Származtatott HUF -10,93% -7,11%
Részvényalapok Devizanem 1 éves hozam 3 éves hozam
OTP Klímaváltozás 130/30 A HUF 40,01% -5,42%
OTP Klímaváltozás 130/30 B EUR 37,36%
Concorde Részvény HUF 31,92% 11,58%
K&H Öko HUF 29,96% 6,83%
K&H Amerika HUF 29,40% 14,19%
Pioneer USA Devizarészvény I HUF 28,58%
Dialóg Ingatlanfejlesztő Részvény HUF 28,29% -2,76%
Pioneer USA Devizarészvény A HUF 27,54% 12,12%
Pioneer Selecta I HUF 26,15%
Generali Mustang B USD 26,06%
Quantis Észak-Amerika USD A USD 25,74% 10,90%
Aegon Climate Change B HUF 25,26% 1,53%
Pioneer Selecta A HUF 25,14% 10,88%
Quantis Észak-Amerika Részvény N USD USD 25,13%
CIB Fejlett Részvénypiaci HUF 24,84% 9,68%
MKB Észak-Amerikai Részvény HUF 23,49% 9,81%
Generali Mustang A HUF 23,33% 12,40%
Aegon Climate Change EUR 22,72% -0,65%
Quantis Észak-Amerika USD Részvény N HUF HUF 22,14% 11,58%
MKB Európai Részvény HUF 22,04% 0,69%
OTP Omega Fejlett Piaci Részvény A HUF 21,10% 9,72%
K&H Unió HUF 20,17% 7,71%
Quantis Észak-Amerika Részvény N EUR EUR 19,83%
Quantis Globális USD Fejlett Piaci A USD 19,03% 6,31%
OTP Omega Fejlett Piaci Részvény B EUR 18,81%
Concorde Nemzetközi Részvény HUF 18,65% 10,39%
Quantis Globális Fejlett Piaci Részvény N USD USD 18,39%
Erste Európai Részvény HUF 18,34% 8,61%
Aegon Nemzetközi Részvény HUF 18,29% 5,38%
Generali Arany Oroszlán A HUF 17,68% 6,27%
K&H Unió EUR EUR 17,25% 5,68%
Generali Arany Oroszlán B EUR 16,19%
Aegon Nemzetközi Részvény B EUR 16,05% 3,20%
Quantis Globális USD Fejlett Piaci Részvény N HUF HUF 15,61% 6,95%
GE Money FTS HUF 15,58%
GE Money Fejlett Piaci Részvény Alap HUF 15,22% 3,53%
Quantis Globális Fejlett Piaci Részvény N EUR EUR 13,42%
Quantis Kína USD Részvény A USD 10,66% -1,39%
Quantis Kína Részvény N USD USD 10,08%
Raiffeisen Nemzetközi Részvény HUF 8,68% 5,82%
Quantis Kína USD Részvény N HUF HUF 7,47% 0,93%
Quantis Kína Részvény N EUR EUR 5,44%
Pioneer Aranysárkány HUF 4,34% -1,42%
K&H Ingatlanpiaci HUF 3,62% 6,81%
OTP Afrika B HUF 3,49% 3,94%
Pioneer Magyar Indexkövető Részvény HUF 3,45% -5,09%
Quantis Oroszország Részvény N USD USD 3,43%
OTP Afrika A HUF 2,92% 3,09%
OTP Orosz Részvény B HUF 2,82%
GE Money Közép-Európai Részvény CZK CZK 2,44%
Futura Indexkövető HUF 2,39% -5,18%
OTP Orosz Részvény A HUF 2,10% 0,49%
OTP Planéta Feltörekvő A HUF 2,08% -0,28%
BUX ETF HUF 1,92% -4,85%
K&H Navigátor HUF 1,73% -4,48%
Quantis Oroszország Részvény N HUF HUF 1,00% -6,69%
OTP Afrika C EUR 0,97% 0,94%
Aegon Lengyel Részvény Alap I PLN 0,69%
Erste Hazai Indexkövető Részvény HUF 0,50% -6,60%
Allianz Indexkövető Részvény HUF 0,39% -5,88%
OTP Orosz Részvény C EUR 0,17% -1,60%
OTP Planéta Feltörekvő B EUR 0,14%
CIB Indexkövető HUF -0,16% -6,65%
Aegon Lengyel Részvény Alap B HUF -0,37%
Aegon Russia I HUF -0,40% -1,89%
OTP Quality B HUF -0,40% -1,68%
Quantis Oroszország Részvény A EUR -0,43%
Takarék Invest KKE Részvény HUF -0,56% -5,59%
Quantis Oroszország Részvény N EUR EUR -0,92%
MKB Bonus Részvény HUF -1,11% -5,07%
Aegon Ázsia A HUF -1,18% -0,13%
Aegon Közép-Európai Részvény I HUF -1,31%
OTP Közép-Európai Részvény EUR -1,40% -5,80%
Dialóg Konvergencia Részvény HUF -1,41% -8,03%
Generali Gold A HUF -1,44% -3,83%
Quantis Globális USD Fejlődő Piaci A USD -1,53% -2,21%
OTP Quality HUF -1,60% -2,85%
Aegon Russia HUF -1,93% -2,96%
Concorde Közép Európai Részvény HUF -1,93% -0,50%
Quantis Globális Fejlődő Piaci Részvény N USD USD -2,01%
Aegon Közép-Európai Részvény A HUF -2,03% -1,19%
Aegon RUSSIA P PLN -2,08%
Quantis Kelet-Európa Részvény N USD USD -2,63%
Generali Gold B EUR -2,64%
Aegon Ázsia B EUR -3,06% -2,21%
K&H Közép Európai Részvény HUF -3,10% -3,15%
Raiffeisen Részvény HUF -3,15% -3,21%
GE Money EMEA Részvény CZK CZK -3,49%
K&H Ázsia Alap HUF -3,62% -2,36%
CIB Feltörekvő Részvénypiaci HUF -3,79% -2,75%
GE Money Közép-Európai Részvény HUF -3,81% -2,79%
Aegon Közép-Európai Részvény B EUR -3,93% -1,11%
Generali IC Ázsiai Részvény HUF -4,18% -5,24%
Pioneer Közép-európai Részvény I HUF -4,27% -2,05%
Quantis Globális USD Fejlődő Piaci Részvény N HUF HUF -4,34% -1,62%
OTP Ázsiai Ingatlan A HUF -4,39% 6,47%
Generali Főnix Távol-Keleti Részvény HUF -4,44% -2,29%
CIB Közép-európai Részvény HUF -4,92% -2,42%
Quantis Kelet-Európa EUR Részvény N HUF HUF -5,02% -4,45%
Generali Fejlődő Piaci Részvény Alap B USD -5,38%
Pioneer Fejlődő Piaci Részvény HUF -5,46% -5,80%
Pioneer Közép-Európai Részvény HUF -5,52% -3,32%
GE Money Közép-Európai Részvény E EUR -5,86% -4,91%
Quantis Globális Fejlődő Piaci Részvény N EUR EUR -6,17%
OTP Ázsiai Ingatlan B EUR -6,20% 4,25%
Quantis Kelet-Európa EUR Részvény A EUR -6,36% -5,98%
GE Money Feltörekvő Piaci Részvény CZK CZK -6,42%
Quantis Kelet-Európa Részvény N EUR EUR -6,84%
Erste Közép-Európai Részvény HUF -7,11% -5,80%
Quantis India USD Részvény A USD -7,33% -9,26%
Generali Fejlődő Piaci Részvény A HUF -7,46% -5,87%
K&H Feltörekvő Piaci HUF -7,72% -5,09%
Quantis India Részvény N USD USD -7,80%
Raiffeisen EMEA Részvény HUF -8,95% -3,62%
GE Money EMEA Részvény HUF HUF -9,41%
Quantis India USD Részvény N HUF HUF -10,00% -8,72%
GE Money EMEA Részvény EUR -11,40% -6,58%
Quantis India Részvény N EUR EUR -11,69%
GE Money Feltörekvő Részvény HUF -12,16% -8,89%
Quantis Dél-Amerika USD A USD -13,10% -8,45%
Quantis Dél-Amerika Részvény N USD USD -13,53%
Generali Amazonas Latin-Amerikai Részvény HUF -14,58% -8,68%
Aberdeen Latin-Amerika Részvény HUF -14,87% -3,88%
Aegon IstanBull T TRY -15,13%
Quantis Dél-Amerika USD Részvény N HUF HUF -15,61% -7,90%
Quantis Dél-Amerika Részvény N EUR EUR -17,20%
OTP Török Részvény B HUF -27,18%
OTP Török Részvény A HUF -27,70% -7,97%
OTP Török Részvény C EUR -29,07% -9,89%
Aegon IstanBull I HUF -29,11%
Aegon IstanBull A HUF -30,41% -7,78%
Aegon IstanBull Részvény Alap P PLN -30,49%
Átlag
3,07%
Óvatos vegyes alapok Devizanem 1 éves hozam 3 éves hozam
Concorde 2016 Devizás Vállalati Kötvény Alap EUR 15,99%
Erste Globál Mix Megtakarítási HUF 10,14%
Erste Globál Aktív Megtakarítási HUF 9,04%
Concorde PB1 HUF 8,41% 8,15%
K&H Válogatott II. HUF 7,41% 7,23%
Raiffeisen Corvinus HUF 6,56% 4,79%
Alpok Válogatott HUF 6,51% 6,19%
Raiffeisen Perspektiva HUF HUF 5,72% 5,63%
Quaestor AranyTallér HUF 5,67% 0,80%
K&H Vagyonvédett december HUF 5,22% 5,36%
K&H Válogatott I. HUF 4,64% 5,27%
OTP Prémium Klasszikus HUF 4,64% 6,44%
Allianz Stabilitás HUF 3,90% 6,72%
Pioneer Horizont 2020 Alap A HUF 3,74%
Pioneer Horizont 2020 Alap K HUF 3,74%
K&H euró nemzetközi vegyes EUR 3,33% 2,73%
ACCESS PP Deposit Alap HUF 2,50% 3,08%
Raiffeisen Perspektiva EUR EUR 1,49% 1,88%
Átlag
6,04%

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 17045 16980 17300 -0,96% 0 0 7 645 425 200 HUF 2024-04-18 17:07:10
MOL 3020 3002 3064 -0,20% 0 0 1 835 022 702 HUF 2024-04-18 17:06:34
MTELEKOM 922 918 931 -0,32% 0 0 387 135 648 HUF 2024-04-18 17:05:05
RICHTER 8950 8950 9120 -1,16% 0 0 2 090 360 675 HUF 2024-04-18 17:05:09
OPUS 398 392 400 +1,14% 0 0 69 043 085 HUF 2024-04-18 17:07:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Húszéves lett az egyik legismertebb befektetési alap
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 12:09
A konzervatív befektetési politikának és az árfolyam stabil alakulásának köszönhetően a legnagyobb hazai ingatlanalappá nőtte ki magát az idén húszéves Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap. A hazai ingatlanalapok közül elsőként ESG minősítést szerző alap nettó eszközértéke az indulás óta csaknem a hétszázszorosára nőtt.
Befektetési alapok Nőtt a befektetási alapok vagyona februárban - a hozamok változatosak
Privátbankár.hu | 2024. március 14. 12:54
Februárban 4,3 százalékkal, 626 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, így az előző hónap végén a Bamosz tagjai 15 179 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.
Befektetési alapok Ingatlanalapok: kiemelkedő eredmények nehéz piaci helyzetben
PR | 2024. március 13. 08:58
Noha a tavalyi- év jelentős kihívásokat tartogatott a hazai és a nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiacon, az ingatlanalapok és a magyarországi befektetési alapkezelők szempontjából 2023 kifejezetten eredményes évnek volt tekinthető. Ezen belül pedig kiemelkedően teljesítettek a Gránit Alapkezelő ingatlanos termékei. Az elemzők várakozása szerint a következő években az ingatlanbefektetések volumene emelkedni fog hazákban és a régióban, ami új lendületet adhat a kereskedelmi ingatlanpiacnak, és kedvezően hathat az ingatlanalapok teljesítményére is. A hazai és nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiac, valamint az ingatlanalapok tavalyi teljesítményéről és idei kilátásairól beszélgettünk Pozsgai Gáborral, a Gránit Alapkezelő értékesítési vezetőjével és Duha Bencével, szenior értékesítési és terméktámogatási menedzserrel.
Befektetési alapok Az év legjobb alapkezelőjét díjazták
Privátbankár.hu | 2024. március 1. 11:23
A Real Estate Awards Gálán az Erste Alapkezelő Zrt. kapta az Év Asset Management Cége 2023 elismerést. Ezzel a társaság másodszor nyerte el az ingatlanpiaci szakma egyik legjelentősebb díját.
Befektetési alapok Egy vagy két számjegyű hozam jutott az ingatlanalap-befektetőknek tavaly?
Eidenpenz József | 2024. január 26. 05:41
Nagy átlagban elmaradtak az évi tíz százaléktól a hazai ingatlanalapok hozamai tavaly, de volt néhány kivétel. Ennek számos oka lehet, nem csak a gazdaság és az ingatlanpiac lehűlése, még a kamatszint és a forint is belejátszhatott.
Befektetési alapok Már túl erős a forint, százmilliárdokat fizet nekünk idén a PMÁP
Eidenpenz József | 2024. január 18. 15:01
Az Equilor szerint 2024-ben a magyar gazdaság kilábalhat a recesszióból, 3,2 százalékkal bővülhet a GDP, a forint viszont enyhén gyengülhet, év végén 395 forint lehet az euró. Nemsokára több százmilliárd forintnyi állampapírkamat keres majd új helyet. Az év azonban a nagy kérdőjelek éve lesz a sok kockázat miatt.
Befektetési alapok Mi történt a magyarok legkedveltebb alapjaival?
Eidenpenz József | 2024. január 15. 05:44
Megnéztük a kötvényalapok tavalyi teljesítményét, a hozamuk pedig átlagosan jóval meghaladta az inflációt, 14,77 százalékra rúgott az évben. Ám nagy a szórás, devizában például nem volt jó ötlet megtakarítani. Másrészt pedig még ez sem tudja feledtetni a rettenetes 2022-es esztendőt.
Befektetési alapok Az MBH önálló, specializált befektetési bankjánál is a reneszánszukat élik a kötvénybefektetések
Natív tartalom | 2024. január 2. 13:04
A három hitelintézet fúziójából létrejött és 2023. május 1-jén indult MBH Bank a turbulens gazdasági környezet és az egyesüléssel járó plusz feladatok mellett is kiemelkedő tavalyi első háromnegyedéves eredményeket tudhat maga mögött. A privátbanki üzletág által kezelt vagyon mintegy 20 százalékos gyarapodásához vezető folyamatok mellett természetesen szó esett az idei kilátásokról is az újonnan alakult MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettesével, Pleschinger Gyula Márkkal készült interjúban.
Befektetési alapok Van, ahol 362 milliárd forintot ért a november
Privátbankár.hu | 2023. december 14. 15:41
Szépen híznak a befektetési alapok.
Befektetési alapok Évi 35 százalékos hozam kötvényalappal
Eidenpenz József | 2023. október 24. 09:31
Az utóbbi egy évben 15-35 százalék közötti hozamot értek el a forintos hazai rövid és hosszú kötvényalapok, de ennek megismétlődése valószínűtlen. Ha a hozamcsökkenési trend tovább tart, akkor azért még előfordulhatnak két számjegyű értékek. A devizavétel sem jött be tavaly, a devizás alapok eredményei szerényebbek voltak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG