3p
Megállt a vagyon gyarapodása a befektetési alapok piacán novemberben, ami elsősorban a hazai likviditási alapokból való tőkekiáramlás okozott. Ebben a hónapban összességében 32 milliárdnyi tőke távozott az alapokból, ezen belül kimagaslóan sok pénz a pénzpiaci / likviditási alapokból.

Megállt a vagyon gyarapodása a befektetési alapok piacán novemberben, ami elsősorban a hazai likviditási alapokból való tőkekiáramlás okozott – írja a Bamosz jelentése. A fejlett világ tőzsdéi emelkedtek, a fejlődő világ tőzsdéi csökkentek, a magyar börze pedig minimális emelkedéssel fejezte be a hónapot. A forint az euróhoz képest gyakorlatilag nem mozdult, de a dollárral szemben mérsékelten gyengült.

A vagyonváltozást tekintve a befektetési alapok piacán ebben a hónapban hiába szerepeltek jól a vegyes és az ingatlan alapok, a pénzpiaci alapok piacán történt nagyarányú tőkekiáramlást nem tudták ellensúlyozni. A befektetők nem fordultak el a befektetési alapoktól, de a pénzpiaci alapoknál tapasztalható hozamszint csökkenés nagyarányú tőkekiáramlást okozott, amit a többi kategóriába tartó tőke nem tudott korrigálni.

A hónapban összességében 32 milliárdnyi tőke távozott az alapokból, ezen belül kimagaslóan sok pénz a pénzpiaci /likviditási alapokból. Az egyes kategóriák közül ezen kívül csupán a részvényalapoknál látunk tőkekiáramlást, de ott nem jelentős a nagysága. A kezelt vagyon alakulása sem mutat ebben a hónapban egységes képet, hiszen a pénzpiaci, a részvény, a garantált és származtatott alapok vagyona csökkent. A többi kategóriában továbbra is kisebb-nagyobb növekedést tapasztalhattunk.

A tőkeáramlás és a hozamok eredőjeként a szervezet tagjai által kezelt befektetési alapok összvagyona 21 milliárd forinttal, azaz 0,4 százalékkal csökkent novemberben. A hónap végén a Bamosz-tagok összesen 5496 milliárd forintot kezeltek alapokban.

A pénzpiaci alapok vagyona öt százalékkal csökkent, ezen belül a likviditási alapok vagyona 6,2 százalékkal. Mindez alapvetően a hazai likviditási alapoknak köszönhető, ahonnan 63,5 milliárdnyi tőke áramlott ki. A pénzpiaci alapokból összességében 80 milliárdnyi friss tőke távozott, keresve a magasabb hozamot.

A kötvényalapok népszerűsége még tart, de már jóval kisebb mértékű. Már nem keresik a befektetők a rövid futamidejű hazai kötvényalapokat, sőt itt a visszaváltások már túlsúlyba kerültek hatmilliárddal. Ezzel szemben a hazai hosszú futamidejű kötvény alapoknál az értékesítés eredője plusz 6,5 milliárd. A tőkebeáramlás a kötvényalapokat tekintve 6,7 milliárd forint.

A vegyes alapokba még mindig jelentős mértékű, 13,6 milliárd forintnyi tőke áramlott be az elmúlt hónapban. A részvényalapokból közel 5 milliárdnyi tőke áramlott ki.

Az abszolút hozamú alapnál a tőkebeáramlás nagysága 11,9 milliárdot tett ki. Az ingatlanalapok vagyongyarapodása átlagot meghaladó volt, 8,2 milliárd forintot tett ki.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16740 16630 16890 +0,84% 16740 16745 1 273 858 215 HUF 2024-03-28 13:53:18
MOL 2964 2938 2970 +1,51% 2962 2964 409 036 042 HUF 2024-03-28 13:53:30
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 897 898 96 140 456 HUF 2024-03-28 13:49:35
RICHTER 9300 9280 9375 +0,38% 9300 9345 532 427 460 HUF 2024-03-28 13:48:52
OPUS 401 397 403 +0,12% 400 401 8 821 396 HUF 2024-03-28 12:24:30
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Nőtt a befektetási alapok vagyona februárban - a hozamok változatosak
Privátbankár.hu | 2024. március 14. 12:54
Februárban 4,3 százalékkal, 626 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, így az előző hónap végén a Bamosz tagjai 15 179 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.
Befektetési alapok Ingatlanalapok: kiemelkedő eredmények nehéz piaci helyzetben
PR | 2024. március 13. 08:58
Noha a tavalyi- év jelentős kihívásokat tartogatott a hazai és a nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiacon, az ingatlanalapok és a magyarországi befektetési alapkezelők szempontjából 2023 kifejezetten eredményes évnek volt tekinthető. Ezen belül pedig kiemelkedően teljesítettek a Gránit Alapkezelő ingatlanos termékei. Az elemzők várakozása szerint a következő években az ingatlanbefektetések volumene emelkedni fog hazákban és a régióban, ami új lendületet adhat a kereskedelmi ingatlanpiacnak, és kedvezően hathat az ingatlanalapok teljesítményére is. A hazai és nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiac, valamint az ingatlanalapok tavalyi teljesítményéről és idei kilátásairól beszélgettünk Pozsgai Gáborral, a Gránit Alapkezelő értékesítési vezetőjével és Duha Bencével, szenior értékesítési és terméktámogatási menedzserrel.
Befektetési alapok Az év legjobb alapkezelőjét díjazták
Privátbankár.hu | 2024. március 1. 11:23
A Real Estate Awards Gálán az Erste Alapkezelő Zrt. kapta az Év Asset Management Cége 2023 elismerést. Ezzel a társaság másodszor nyerte el az ingatlanpiaci szakma egyik legjelentősebb díját.
Befektetési alapok Egy vagy két számjegyű hozam jutott az ingatlanalap-befektetőknek tavaly?
Eidenpenz József | 2024. január 26. 05:41
Nagy átlagban elmaradtak az évi tíz százaléktól a hazai ingatlanalapok hozamai tavaly, de volt néhány kivétel. Ennek számos oka lehet, nem csak a gazdaság és az ingatlanpiac lehűlése, még a kamatszint és a forint is belejátszhatott.
Befektetési alapok Már túl erős a forint, százmilliárdokat fizet nekünk idén a PMÁP
Eidenpenz József | 2024. január 18. 15:01
Az Equilor szerint 2024-ben a magyar gazdaság kilábalhat a recesszióból, 3,2 százalékkal bővülhet a GDP, a forint viszont enyhén gyengülhet, év végén 395 forint lehet az euró. Nemsokára több százmilliárd forintnyi állampapírkamat keres majd új helyet. Az év azonban a nagy kérdőjelek éve lesz a sok kockázat miatt.
Befektetési alapok Mi történt a magyarok legkedveltebb alapjaival?
Eidenpenz József | 2024. január 15. 05:44
Megnéztük a kötvényalapok tavalyi teljesítményét, a hozamuk pedig átlagosan jóval meghaladta az inflációt, 14,77 százalékra rúgott az évben. Ám nagy a szórás, devizában például nem volt jó ötlet megtakarítani. Másrészt pedig még ez sem tudja feledtetni a rettenetes 2022-es esztendőt.
Befektetési alapok Az MBH önálló, specializált befektetési bankjánál is a reneszánszukat élik a kötvénybefektetések
Natív tartalom | 2024. január 2. 13:04
A három hitelintézet fúziójából létrejött és 2023. május 1-jén indult MBH Bank a turbulens gazdasági környezet és az egyesüléssel járó plusz feladatok mellett is kiemelkedő tavalyi első háromnegyedéves eredményeket tudhat maga mögött. A privátbanki üzletág által kezelt vagyon mintegy 20 százalékos gyarapodásához vezető folyamatok mellett természetesen szó esett az idei kilátásokról is az újonnan alakult MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettesével, Pleschinger Gyula Márkkal készült interjúban.
Befektetési alapok Van, ahol 362 milliárd forintot ért a november
Privátbankár.hu | 2023. december 14. 15:41
Szépen híznak a befektetési alapok.
Befektetési alapok Évi 35 százalékos hozam kötvényalappal
Eidenpenz József | 2023. október 24. 09:31
Az utóbbi egy évben 15-35 százalék közötti hozamot értek el a forintos hazai rövid és hosszú kötvényalapok, de ennek megismétlődése valószínűtlen. Ha a hozamcsökkenési trend tovább tart, akkor azért még előfordulhatnak két számjegyű értékek. A devizavétel sem jött be tavaly, a devizás alapok eredményei szerényebbek voltak. 
Befektetési alapok Ez a vagyon 438 milliárd forinttal hízott egy hónap alatt
Privátbankár.hu | 2023. október 16. 13:57
A befektetési alapokban kezelt pénzekről van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG