9p
A piacszerűtlenül magas lakossági állampapírok sem tették tavaly értelmetlenné a kötvényalapokat. A legjobb kötvényalapjaink 9-11 százalékos hozamot értek el tavaly, és a mezőny átlagos hozama is meghaladta a lakossági állampapírokra fizetett három százalék körüli csúcskamatot. Elmaradtak ugyan a részvényalapoktól és az abszolút hozamú konstrukcióktól, de a kockázatuk is nyilván jóval alacsonyabb.

A magyar államkötvényeknek tavaly még jó évük volt, a hosszú futamidejű kötvények MAX indexe 6,73, a rövid futamidejű RMAX index csak 1,22, a CMAX komplex kötvényindex viszont 6,39 százalékkal ment fel. (2015. december 30. és 2016. december 30. között.) Ez úgy volt lehetséges, hogy tavaly is tovább csökkentek a kötvényhozamok Magyarországon, és így a kötvények tulajdonosai az időarányos kamat mellett árfolyamnyereséghez is jutottak.

Eközben a lakosságot továbbra is magas kamatokkal kényeztette az állam, legalábbis jóval magasabbal, mint a bankbetétek vagy az intézményi befektetőknek szóló állampapírok hozama. Az egy éves Kamatozó Kincstárjegy 2015 végén 2,75 százalékot fizetett, a változó kamatozású államkötvények legjobbjai pedig három százalék körül kamatoztak.

Nyugodtan lehetett aludni

Ennek fényében a több tucat hazai kötvényalap átlagosan 3,6 százalékos hozama kedvezőnek tekinthető. Ezen belül a hosszú futamidejű kötvényalapok átlaga még magasabb, 4,6 százalék, a szabad futamidejű alapoké is 3,9 százalék. A rövid futamidejű kötvényalapok átlagosan 2,2 százalékos hozama már alacsonyabb, de egy folyószámlához vagy rövid futamidejű bankbetéthez viszonyítva még mindig sokkal jobb.

Nem óriási hozammértékek ezek, nyilván nem a gyors meggazdagodás útja kötvényalapba fektetni a pénzünket, hanem inkább a nyugodt alvásé, hiszen itt a kockázat is alacsony. Az állampapírok, jó minősítésű vállalatok kötvényei sokkal alacsonyabb kockázati szintet képviselnek, mint a részvények vagy akár az ingatlanok.

Kevés a mínusz, sok a plusz

A magasabb hozam, magasabb kockázatvállalás jegyében érdemes megemlíteni, hogy a részvényalapok átlagos hozama tavaly 11,4 százalék volt, az abszolút hozamú alapjainké pedig 8,9. (Korábbi cikkeink: részvényalapok, abszolút hozamú alapok, ingatlanalapok, árupiaci alapok.)

Azokon azonban jókorát lehet veszíteni is, ami a kötvényalapoknál, legalábbis hosszú távon, nem túl valószínű. Ez abból is látszik, hogy a cikkünk végén levő táblázatban az öt éves hozamok kivétel nélkül pozitívak. Egy évre visszatekintve akad ugyan pár negatív hozamú alap, de ezek is valamilyen külföldi, például lengyel piacon érték el ezt. A lista csúcsán viszont három olyan alapot is találunk, amelyek hozama évi tíz százalék felett volt.

Várják a nagy fordulatot

A három és öt éves hozamok átlaga egyébként magasabb, mint az egy éveseké, jó pár évre visszamenőleg is megérte kötvényeket vásárolni. Megismételhető-e ez a jó teljesítmény, ami az utóbbi években a kötvénypiacon elérhető volt? Nem biztos. A fejlett piacokon a hozamcsökkenés évtizedes folyamat, és a világ legjobb befektetési szakemberei is megosztottak abban a kérdésben, hogy meddig tarthat még, mikor jön el a fordulat.

Mivel az EKB Európában az idén a bejelentett terv szerint csökkenti, majd lehet, hogy meg is szünteti kötvényvásárlási programját, könnyen lehet, hogy a fordulat az idén fog bekövetkezni. Ezek a folyamatok a magyar kötvénypiacot sem valószínű, hogy érintetlenül hagyják.

Mi lesz, ha megáll a hozamcsökkenés?

Ám az őszi amerikai választás és decemberi kamatemelés óta az amerikai kötvényhozamok is emelkedtek. A német tíz éves hozam pedig, amely tavaly volt enyhén negatív is, ma a plusz 0,5 százalékhoz közelít. Lehet, hogy a fordulat szépen csendben már be is következett.

Dollárban jobb volt?

A Budapest Dollár Rövid Kötvény Alap kiugró, évi hat százalékos hozamot ért el a rövid kötvényekre szakosodott alapok között. Havi hírleveléből kitűnik, hogy ezt dollárban jegyzett, de nem feltétlenül amerikai értékpapírokkal érte el. „Az Alap célja, hogy elsősorban a közép - kelet európai régió piacán rövidebb futamidejű kötvényekbe, kamatozó befektetési eszközökbe fektetve a Magyarországon elérhető USA Dollár betéti kamatoknál magasabb hozamban részesítse a befektetőket” – írják. A közép-kelet-európai régió mellett diverzifikációs céllal más régióban kibocsátott eszközökbe is befektethet. Fejlett- és fejlődő piaci vállalati kötvényeket, jelzálog- és állampapírokat egyaránt vásárol. Nem is csak dollárban, de „az Alapnak a deviza fedezeti ügyletekkel együttesen számított devizális kitettsége meghatározó részben amerikai dollár”.

Érdekes, hogy a hosszú futamidejű kötvényalapok átlagosan 4,6 százalékos hozama majdnem pontosan annyi, mintha a MAX index hozamából (6,7 százalék) levonnánk két százaléknyi költséget. Az alapok költségei ugyanis korábbi adatok szerint másfél-két százalék között szokott mozogni. Ha viszont megáll a hozamcsökkenési folyamat, az időarányos kamatokhoz nem jön árfolyamnyereség, akkor a MAX index hozama is 2-4 százalék közé csökkenhet, a kötvényalapoké pedig ennél is alacsonyabbra, 0,5-2,5 százalék közé.

Nem mindegy, hogyan érték el

Az alapokat nem a hozam, hanem a Sharpe-mutató szerint rendeztük sorba, ami annyiban ad többet, hogy a kockázatot is figyelembe veszi. Nem mindegy, hogy viszonylag óvatos befektetési politikával, vagy hatalmas kockázatok árán éri el valamelyik alap ugyanazt a hozamot. (A mutató a hozam és a kockázatmentes állampapír-hozam – jelen esetben a Kamatozó Kincstárjegy 2,75 százalékos kamata – különbségének és a hozamok szórásának hányadosa.)

Ha a Sharpe-mutató pozitív, az azt jelenti, hogy az alap a Kamatozó Kincstárjegyek 2,75 százalékos 2015 végi kamata felett teljesített. Egyébként pedig minél magasabb a mutató értéke, annál jobb az alap teljesítménye.

Kötvényalapok hozama (2016. december 30.)
Alap neve Deviza- Sharpe-mutató 1 éves 3 éves 5 éves Földrajzi
nem egy évre hozam hozam hozam kitettség
Hosszú kötvény
OTP Maxima B HUF 1,14 6,8% Hazai
Aberdeen Feltörekvő Kötvény HUF 1,04 10,8% 3,3% 5,3% Globális
MPT Hosszú Kötvény HUF 0,88 6,2% 7,4% 10,1% Hazai
Pioneer Magyar Kötvény I HUF 0,84 5,9% 6,9% 10,4% Hazai
OTP Maxima A HUF 0,84 5,8% 5,9% 9,8%
Generali Hazai Kötvény B HUF 0,80 5,4% 7,0% 9,7% Hazai
Concorde Kötvény HUF 0,79 5,9% 7,5% 11,0% Hazai
MKB Állampapír HUF 0,74 5,6% 5,8% 8,4% Hazai
AEGON Belföldi Kötvény HUF 0,71 5,7% 6,8% 10,4% Hazai
Allianz Kötvény HUF 0,70 5,5% 6,0% 8,5% Hazai
CIB Kincsem HUF 0,69 5,2% 5,9% 9,3% Hazai
Pioneer Magyar Kötvény A HUF 0,68 5,3% 6,2% 9,8% Hazai
Raiffeisen Kötvény A HUF 0,67 5,0% 6,4% 9,6% Hazai
Generali Hazai Kötvény A HUF 0,64 4,9% 6,4% 9,2% Hazai
Budapest Kötvény U HUF 0,63 4,8% 6,7% Hazai
Budapest Kötvény A HUF 0,63 4,8% 6,7% 8,4% Hazai
K&H Kötvény HUF 0,61 4,9% 6,7% 9,7%
Aberdeen Euró Vállalati Kötvény HUF 0,40 3,8% 3,8% 6,2% Globális
Futura Kötvény I HUF 0,38 3,5% 4,0% 8,1% Hazai
Erste XL Kötvény HUF 0,29 4,5% 7,8% 12,4% Hazai
Erste Korvett Kötvény Alapok Alapja HUF 0,15 3,2% 4,9% 8,7% Hazai
Futura Kötvény HUF 0,10 3,0% 3,5% 7,5% Hazai
AEGON Lengyel Kötvény A HUF -1,07 -5,1% 2,0% 3,5% Közép-Kelet-Eur.
AEGON Lengyel Kötvény P PLN -1,17 -0,4%
Átlag 4,6% 5,8% 8,8%
Rövid kötvény
Budapest Dollár Rövid Kötvény A USD 2,10 6,0% 3,6% Fejlett piaci / Észak-Am.
Budapest Állampapír I HUF 0,91 3,7% Hazai
Erste Rövid Kötvény HUF 0,58 3,2% 3,7% 7,3% Hazai
Budapest Állampapír A HUF 0,49 3,2% 3,7% 5,4% Hazai
Pioneer Rövid Kötvény A HUF 0,46 3,4% 3,1% Hazai
Pioneer Rövid Kötvény H HUF 0,46 3,4% 3,1% Hazai
Takarék FHB Rövid Kötvény HUF 0,21 3,0% 3,4% Hazai
Magyar Posta Rövid Kötvény HUF -0,01 2,7% Hazai
OTP Optima B HUF -0,18 2,6% Hazai
K&H Aranykosár HUF -0,29 2,4% 3,2% 5,1%
Concorde Rövid Kötvény HUF -0,35 2,4% 3,7% 6,3% Hazai
Budapest Euró Rövid Kötvény HUF HUF -0,41 0,8% 3,6% 3,1% Fejlett piaci/Eur.
K&H állampapír I HUF -0,71 2,3% Hazai
Budapest Euró Rövid Kötvény E EUR -0,72 2,1% 2,2% 3,4% Fejlett piaci/Eur.
MKB Prémium Rövid Kötvény HUF -0,88 1,9% 1,2% 1,6% Hazai
Erste Kamatoptimum Nyíltvégű HUF -0,88 2,5% 2,5% 5,1% Hazai
OTP Optima A HUF -1,40 1,6% 2,0% 4,8%
K&H állampapír HUF -1,90 1,4% 2,0% Hazai
K&H rövid állampapír HUF -3,31 0,7% Hazai
GE Money Konzervativni CZK -4,05 1,0% 1,2% 1,9% Közép-Kelet-Eur.
Futura Rövid Kötvény I HUF -6,66 0,6% 1,2% 3,1% Hazai
Raiffeisen Kamat Prémium HUF -6,67 1,2% 1,6% 3,4%
Futura Rövid Kötvény B HUF -7,91 0,2% 0,8% 2,7% Hazai
Raiffeisen Euró Prémium Rövid Kötvény EUR -30,40 -0,3% 0,1% 0,5%
Átlag 2,2% 2,4% 3,8%
Szabad futamidejű kötvény
Erste Bond Emerging Markets Corporate HUF Alapok Alapja HUF 1,54 9,1% 4,1% Egyéb feltörekvő
MKB Adaptív Kötvény Abszolút Hozamú HUF 1,21 6,7% Globális
Erste Abszolút Hozamú Kötvény HUF 1,02 4,0% 3,6% 8,5% Hazai
BF Money Feltörekvő Piaci DevizaKötvény CZK CZK 0,98 11,5% 5,1% 5,1% Egyéb feltörekvő
Aegon BondMaxx P PLN 0,90 3,4% 3,9% Közép-Kelet-Eur.
Erste DPM Nemzetközi Kötvény Alapok Alapja HUF 0,87 5,4% 3,3% Globális
BF Money Feltörekvő Kötvény HUF 0,81 10,3% 7,3% 3,6% Egyéb feltörekvő
MKB Adaptív Dollár USD 0,79 5,6% Hazai
OTP EMEA HUF 0,72 5,8% 4,6% 8,3% Globális
Aegon BondMaxx R HUF 0,51 3,1% 3,9% Közép-Kelet-Eur.
MKB Adaptív Euró EUR 0,50 4,5% Hazai
BF Money Feltörekvő Piaci Devizakötvény USD USD 0,43 7,3% -3,5% Egyéb feltörekvő
Aegon BondMaxx A HUF 0,23 2,9% 3,7% 7,9% Közép-Kelet-Eur.
Budapest Abszolút Kötvény Alapok Alapja HUF 0,14 4,1% -0,9% 3,5% Globális
Diófa Optimus I. A HUF -0,01 2,7% Hazai
Equilor Fregatt Kötvény HUF -0,08 2,5% 4,0% Globális
Quaestor Borostyán HUF -0,19 2,4% 6,1% Globális
AEGON Nemzetközi Kötvény HUF -0,23 1,2% 8,5% 3,8% Globális
Diófa Optimus II. A HUF -0,57 1,7% Hazai
Aegon Feltörekvő Európa Kötvény A EUR -4,11 0,0% 0,7% 1,1% Feltörekvő Európa/ Oroszo.
REÁLSZISZTÉMA-Mont Blanc A HUF -7,07 -3,6% -1,3%
REÁLSZISZTÉMA-Mont Blanc B EUR -7,14 -3,8% -1,2% Globális
Átlag 3,9% 2,9% 5,3%
Átlag mindösszesen 3,6% 3,8% 6,5%
Kockázatmentes hozam: 2,75%
(Forrás: Bamosz, Privátbankár-számítás)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Nőtt a befektetási alapok vagyona februárban - a hozamok változatosak
Privátbankár.hu | 2024. március 14. 12:54
Februárban 4,3 százalékkal, 626 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, így az előző hónap végén a Bamosz tagjai 15 179 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.
Befektetési alapok Ingatlanalapok: kiemelkedő eredmények nehéz piaci helyzetben
PR | 2024. március 13. 08:58
Noha a tavalyi- év jelentős kihívásokat tartogatott a hazai és a nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiacon, az ingatlanalapok és a magyarországi befektetési alapkezelők szempontjából 2023 kifejezetten eredményes évnek volt tekinthető. Ezen belül pedig kiemelkedően teljesítettek a Gránit Alapkezelő ingatlanos termékei. Az elemzők várakozása szerint a következő években az ingatlanbefektetések volumene emelkedni fog hazákban és a régióban, ami új lendületet adhat a kereskedelmi ingatlanpiacnak, és kedvezően hathat az ingatlanalapok teljesítményére is. A hazai és nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiac, valamint az ingatlanalapok tavalyi teljesítményéről és idei kilátásairól beszélgettünk Pozsgai Gáborral, a Gránit Alapkezelő értékesítési vezetőjével és Duha Bencével, szenior értékesítési és terméktámogatási menedzserrel.
Befektetési alapok Az év legjobb alapkezelőjét díjazták
Privátbankár.hu | 2024. március 1. 11:23
A Real Estate Awards Gálán az Erste Alapkezelő Zrt. kapta az Év Asset Management Cége 2023 elismerést. Ezzel a társaság másodszor nyerte el az ingatlanpiaci szakma egyik legjelentősebb díját.
Befektetési alapok Egy vagy két számjegyű hozam jutott az ingatlanalap-befektetőknek tavaly?
Eidenpenz József | 2024. január 26. 05:41
Nagy átlagban elmaradtak az évi tíz százaléktól a hazai ingatlanalapok hozamai tavaly, de volt néhány kivétel. Ennek számos oka lehet, nem csak a gazdaság és az ingatlanpiac lehűlése, még a kamatszint és a forint is belejátszhatott.
Befektetési alapok Már túl erős a forint, százmilliárdokat fizet nekünk idén a PMÁP
Eidenpenz József | 2024. január 18. 15:01
Az Equilor szerint 2024-ben a magyar gazdaság kilábalhat a recesszióból, 3,2 százalékkal bővülhet a GDP, a forint viszont enyhén gyengülhet, év végén 395 forint lehet az euró. Nemsokára több százmilliárd forintnyi állampapírkamat keres majd új helyet. Az év azonban a nagy kérdőjelek éve lesz a sok kockázat miatt.
Befektetési alapok Mi történt a magyarok legkedveltebb alapjaival?
Eidenpenz József | 2024. január 15. 05:44
Megnéztük a kötvényalapok tavalyi teljesítményét, a hozamuk pedig átlagosan jóval meghaladta az inflációt, 14,77 százalékra rúgott az évben. Ám nagy a szórás, devizában például nem volt jó ötlet megtakarítani. Másrészt pedig még ez sem tudja feledtetni a rettenetes 2022-es esztendőt.
Befektetési alapok Az MBH önálló, specializált befektetési bankjánál is a reneszánszukat élik a kötvénybefektetések
Natív tartalom | 2024. január 2. 13:04
A három hitelintézet fúziójából létrejött és 2023. május 1-jén indult MBH Bank a turbulens gazdasági környezet és az egyesüléssel járó plusz feladatok mellett is kiemelkedő tavalyi első háromnegyedéves eredményeket tudhat maga mögött. A privátbanki üzletág által kezelt vagyon mintegy 20 százalékos gyarapodásához vezető folyamatok mellett természetesen szó esett az idei kilátásokról is az újonnan alakult MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettesével, Pleschinger Gyula Márkkal készült interjúban.
Befektetési alapok Van, ahol 362 milliárd forintot ért a november
Privátbankár.hu | 2023. december 14. 15:41
Szépen híznak a befektetési alapok.
Befektetési alapok Évi 35 százalékos hozam kötvényalappal
Eidenpenz József | 2023. október 24. 09:31
Az utóbbi egy évben 15-35 százalék közötti hozamot értek el a forintos hazai rövid és hosszú kötvényalapok, de ennek megismétlődése valószínűtlen. Ha a hozamcsökkenési trend tovább tart, akkor azért még előfordulhatnak két számjegyű értékek. A devizavétel sem jött be tavaly, a devizás alapok eredményei szerényebbek voltak. 
Befektetési alapok Ez a vagyon 438 milliárd forinttal hízott egy hónap alatt
Privátbankár.hu | 2023. október 16. 13:57
A befektetési alapokban kezelt pénzekről van szó.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG