1p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A hazai befektetési alapok szépen gyarapodtak augusztusban, de ami igazán feltűnő, hogy számításaink szerint kiemelkedő rekordösszeg, 41 milliárd forint ment devizába, a forintos alapokból pedig határozottan inkább elvitték a pénzt. Eurót 36 milliárd értékben, dollárt pedig ötmilliárdnyit helyeztek el az alapokban, leginkább megint a legalacsonyabb kockázatú, folyószámlaszerű pénzpiaci konstrukciókban.

A magyar lakosságra alighanem nyugodtan rá lehet sütni, hogy spekuláns: nemcsak azért, mert a nyolcvanas és kilencvenes években a várható egyszeri nagymértékű forintleértékelések előtt népmozgalommá vált a német márka buzgó vétele, hanem azért is, mert az utóbbi időben megint számszerűen kimutathatóan hasonló folyamatok zajlanak. Milliárdok, tízmilliárdok folynak devizába, ha a forint viszonylag erős, és hasonló összegek távoznak, ha gyenge. Valószínűleg a lakosság vásárlásainak, eladásainak is jelentős szerepe van abban, hogy devizánk árfolyama nem leng ki még jobban, pedig így is eléggé volatilis (ingadozó) volt az utóbbi egy-másfél évben.

A 275 forint már nagyon alacsony ár volt

Az utóbbi időben szinte megszokottá vált, hogy az euró/forint hol 280-285 körüli szintre süllyed, hol pedig a 300 forintot kerülgeti, haladja meg. (Erre úgy tűnik, sokan már spekulációs stratégiát is építettek, erre utal korábbi körkérdésünk is, amely itt olvasható.) Augusztusban viszont sokáig 280 alatt volt, sőt egyszer a 275 forintot is megütötte az árfolyam, amit sokan úgy érezhettek, hogy ez már nagyon alacsony ár.

Befektetési alapok vagyonának változása
(forintra átszámolva, milliárd forint)


HUF EUR USD Összesen
2011.dec. -70,7 2,3 1,3 -67,1
2012.jan. -102,9 -8,0 -0,1 -111,0
2012.febr. -30,0 5,6 6,2 -18,2
2012.márc. 1,9 7,1 1,6 10,6
2012.ápr. -9,2 -2,3 -0,1 -11,6
2012.máj. -7,5 6,5 -9,9 -10,9
2012.jún. 9,4 8,9 1,6 19,9
2012.júl. 10,4 16,3 -6,0 20,7
2012.aug. -24,6 35,8 5,1 16,3

Nagyon valószínű, hogy ezt a hazai kisbefektetők többsége is így gondolta, mert a Bamosz adatbázisából kiszámítható adatok szerint a hónap során nettó 36 milliárd forintot fektettek be euróban jegyzett befektetési alapokba, további ötmilliárdot pedig dollárban denominált társaikba. Ha az alapokat sorba állítjuk pénzáramlás alapján, akkor az első öt helyen csupa eurós konstrukciót találunk.

Harmadik hónapja tolják be a pénzt

Néhány további kisebb tétellel együtt, mint például a zlotyban és cseh koronában külföldiek számára jegyzett alapok, számításaink szerint összességében 18,6 milliárd forintot helyeztek el a hazai befektetési alapokban augusztus folyamán, ami pozitív fejlemény, hiszen tavaly év végén-idén év elején a végtörlesztés és más okok miatt százmilliárdok folytak ki az alapokból. Most harmadik hónapja pozitív a tőkeáramlás, azaz több pénzt helyeztek el a befektetők a nyilvános alapokban, mint amennyit kivettek onnét.

Ami az egyes alapfajtákat illeti, a megszokott tendenciák érvényesültek, pénzpiaci alapokba ment a tőke zöme, mintegy 18 milliárd forint. A különösen nagy kockázatú, ámde sokszor nagyon vonzó hozamokat felmutató abszolút hozamú alapok is tovább növelték a népszerűségüket, augusztusban is közel négymilliárd forintnyi friss pénz áramlott hozzájuk. Az ingatlanalapok és a tőkevédett (garantált) alapok tőkéje ezúttal szinte nem is változott. A klasszikus részvényalapok minimálisnak számító, egymilliárd alatti pénzkivonással szembesültek, a kötvényalapoknál hasonló mértékű szerény bővülés volt megfigyelhető, talán a hazai kötvények szép árfolyam-emelkedése (hozamcsökkenése) miatt.

A bankbetéteknél is látszik az euróőrület

A devizavásárlási tendencia – és a forint – egyébként már júliusban is igencsak erős volt: akkor 16 milliárd forintnyi eurót helyeztek el euróban denominált alapokban. Az MNB bankbetétekről szóló adatai is hasonló tendenciát jeleznek, az MTI szerint júliusban 19 milliárdnyi lakossági devizabetét-elhelyezés történt a bankszektorban, miközben a forintbetétek állománya erősen, 28 milliárddal csökkent.

Alapok vagyona


Pénzáramlás Vagyon

(milliárd forint) (milliárd forint)
Abszolút hozamú 3,9 174,6
Árupiaci -0,5 15,3
Dinamikus vegyes 0,0 1,9
Egyéb értékpapír -0,1 3,2
Egyéb pénzpiaci 18,1 325,9
Hosszú kötvény -2,0 124,0
Kiegyensúlyozott vegyes 0,2 57,3
Közvetett ingatlan -0,3 39,4
Közvetlen ingatlan 0,2 335,3
Likviditási -3,0 953,7
Óvatos vegyes -0,7 54,0
Részvény -0,7 242,2
Rövid kötvény 2,7 183,6
Szabad futamidejű kötv. 0,5 33,0
Származtatott 0,2 1,3
Tőkevédett 0,0 467,3
Összesen: 18,6 3 012,0
(Forrás: Bamosz-adatbázis, Privátbankár-számítás)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40600 40420 40750 +0,57% 40510 40600 132 433 790 HUF 2026-06-09 09:09:34
MOL 3936 3936 3950 0,00% 3932 3936 20 848 764 HUF 2026-06-09 09:09:32
MTELEKOM 2668 2668 2672 +0,68% 2656 2664 20 500 456 HUF 2026-06-09 09:08:07
RICHTER 12160 12160 12200 +0,16% 12160 12170 53 615 440 HUF 2026-06-09 09:08:55
OPUS 386 381 389 -3,62% 385 388 5 111 698 HUF 2026-06-09 09:08:26
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 9. 05:44
Egyebek mellett arról beszélgettünk Lugosi Barnabással, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserével, hogy Magyarország már megint ellentétes irányba halad, mint a világ, csak most pozitív értelemben: miközben az Európai Központi Banktól vagy a lengyel jegybanktól kamatemeléseket, a Magyar Nemzeti Banktól kamatcsökkentéseket vár a piac, mégsem gyengül a forint.
Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 5. 14:41
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
Befektetési alapok Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Herman Bernadett | 2026. június 3. 14:37
Különleges, innovatív termékeivel nyert díjat az Apelso Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2026 versenyén. A díjnyertes stratégiákról, az alternatív alapoktól, a fizikusok és matematikusok által kezelt alapok világáról beszélt Gyurkó Dániel befektetési igazgató.
Befektetési alapok Újra verseny lesz a magyar gazdaságban? Klasszis Podcast
Izsó Márton - Vég Márton | 2026. június 1. 14:16
Hajdu Egonnal, az Eurizon Asset Management Hungary befektetési igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
Befektetési alapok Így fektetnek be Magyarország legjobb szakemberei
Herman Bernadett | 2026. június 1. 10:21
Nem a divatot követik, hanem az értékalapú befektetésekben hisznek az Accorde Alapkezelőnél – mondja Gyurcsik Attila, vezérigazgató és Mezei Magdolna igazgatósági tag. Az Accorde lett 2026-ban az Év Alapkezelője.
Befektetési alapok Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. május 21. 15:04
Lokietek Eszter, az OTP Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere lett az idén az Év Portfólió Menedzsere. A siker titkáról beszélt a Klasszis Média podcastjában. 
Befektetési alapok Rekordösszeget buktak a magyar háztartások az iráni válságon
Herman Bernadett | 2026. május 9. 17:04
Több mint 390 milliárd forintot veszítettek márciusban az értékpapírjaikon a magyarok. Szerencsére ez csak átmeneti volt, áprilisban már emelkedtek az árfolyamok. 
Befektetési alapok Hatalmasat bukott a világ legnagyobb pénzügyi alapja
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 12:24
A közel-keleti háború gyengítette a globális részvényárakat.
Befektetési alapok Klasszis: íme a legjobb magyar befektetési alapok és alapkezelők, innovációk
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 12:37
A hazai befektetési alapok vagyona 2025-ben is dinamikusan nőtt tovább, meghaladta a 20 ezer milliárd forintot. A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2026 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb szakembereinek. Az Év Alapkezelője az Accorde Alapkezelő, az Év Portfóliómenedzsere Lokietek Eszter, az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere pedig Németh Gábor lett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG