Hirdetés
Hirdetés

Forinterősödésre és olajár-esésre, nemesfémekre, török lírára játszottak az OTP-alapok

2017. január 11., 16:00

Közzétették decemberi hírlevelüket az OTP alapjai, amelyek a fontosabb befektetésekről is sokat elárulnak, miközben az év vége is izgalmasan alakult a tőkepiacokon. Abszolút hozamú alapjaik aranytól aranybányákig, olajtól orosz részvényekig, złoty/forinttól török líráig sok egzotikusabb befektetéssel is foglalkoznak.

Decemberben a fejlődő piaci részvényeket reprezentáló MSCI Emerging Market Index dollárban kis mértékben tudott erősödni, ezt azonban ellensúlyozta a forint enyhe erősödése a dollárral szemben, így összességében forintban stagnált – írja az OTP Alapok havi hírlevele.

Az olaj szárnyalása az OPEC-megállapodás után nagy mértékben segítette az orosz részvénypiacot, amely a hóna során 11 százalék fölötti mértékben tudott emelkedni. A hónap vesztese 5%-os visszaeséssel a kínai részvénypiac volt.

Hirdetés

Aktívan játszanak a forintra

Az OTP aktívan kezelt alapjaiban „a lengyel zloty longot forinttal szemben lezártuk, aktívan kereskedtünk a sávban az EURHUF-al. Fél éves lejáratra 305-ös USDHUF call-t adtunk el, úgy gondoljuk hogy a dollárt nem fogják tartósan 300 forint fölött jegyezni. Tovább vettük a török lírát, abból pedig 7 éves, lírában denominált állampapírt. Tovább csökkentettük orosz részvény kitettségünket” – írják az összefoglalóban.

Ezen kívül az érdekesebb alapok közül az OTP Abszolút Hozam Alap azt írja, hogy a forint hónap során tapasztalt gyengülését fedezeti pozíciók nyitására használták fel, mert közép távon a forint erősödését valószínűbbnek gondolták a gyengülésnél. (Az euró/forint decemberben a 315-öt is megközelítette.)

Egy év alatt 38 százalékos hozamok

Az OTP EMDA egy év alatt 38 százalék hozamot ért el, és a bevezetésben már említett stratégiát alkalmazta. (Lengyel zloty long lezárása, aktívan kereskedtek a forinttal, dolláropciót adtak el, török lírában jegyezett állampapírt vettek, orosz részvényt adtak.) Ezen kívül a Provident anyacégének senior kötvényéből vásároltak. Számottevő arany longot nyitottak és Central Fund of Canada befektetési jegyeket vettek, mert arra számítottak, hogy a nemesfémek elérték mélypontjukat és egy komoly rali előtt állnak. (Az arany decemberben 1125 dollár is volt, most 1185.)

Az OTP Föld Kincsei is 38 százalékot ért el egy év alatt, de más stratégiával. A hónap elején még tartotta olaj-longjait, utána azonban inkább rövid távú shortokkal próbálkozott és összességében nyereséget realizált az olajon. Aktív volt a nemesfémek piacán is, itt is úgy vélik, hogy decemberben egy hosszabb távú mélypont alakul ki az aranyban és ezüstben. A Trump-eufória „kissé veszni látszik az ipari fémek esetében”, a réz korrekcióját eladásokkal próbálták kihasználni. Nagyot ugrottak a gabonák, így az alap régóta tartott búza- és kukorica-vételei jelentősen hozzájárultak az alap teljesítményéhez.

Szépített az OTP Supra

Az OTP Supra, amely 2015 elején a svájci frank elengedése miatt hirtelen nagyot veszített, ezt sikeresen ledolgozta kevesebb mint két év alatt. A hírlevele szerint éves teljesítménye tavaly 9,38 százalék lett, alacsony szórással.

A legjobban annak örülünk, hogy túlzott kockázatvállalás nélkül sikerült a 2015-ben elszenvedett EURCHF okozta veszteséget ledolgozni, sőt az árfolyam a valaha elért legmagasabb csúcsra emelkedett. Befektetőink nem pártoltak el tőlünk a veszteséges évet követően, sőt a 2016-os évben 15,4 milliárd forint friss tőke érkezett az Alapba” - írják.

Mollal és Mirconnal a csúcsra

A hozamhoz a Mol és a Micron részvényei, a „megfelelő időben megvett és eladott kötvénykitettség járult hozzá leginkább”. Az EURHUF longokat némileg csökkentették decemberben, Unicredit-Pekao részvényt vásároltank, illetve a kötvénykitettséget növelték lengyel, szlovák, angol papírokkal. „A 2008-óta alkalmazott globál-makró befektetési megközelítéssel folytatjuk a vagyonkezelést 2017-ben is” - fejezi be a hírlevél.

Sok arany és aranybánya

Az OTP G10 egy év alatt 30 százalékos hozamot ért el, de decemberben árfolyama enyhén csökkent, amiben elsősorban az arany gyengülése és a részvényárak emelkedése játszott szerepet. „Az arany long méretét tovább növeltük, emellett Anglogold és Gold Fields bányavállalatok részvényeiből és Central Fund of Canada befektetési jegyekből is vásároltunk” - ebből is látszik, hogy ez az alap is a nemesfémekben bízik.

EON-részvényt vásároltak, Potash és JCP részvényeiken viszont nyereséget realizáltak. „Bankrészvény longunkat pedig minimálisra csökkentettük Unicredit és Deutsche Bank részvényekben lévő kitettségünk csökkentésével. Az Alap devizakitettsége jelenleg minimális, az arany, gabona long és amerikai részvény short határozza meg az árfolyam alakulását” - teszik hozzá.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

A karácsony már a múlté? Új ünnepből élnek a kereskedők

A karácsony már a múlté? Új ünnepből élnek a kereskedők

A karácsony volt eddig az év legforgalmasabb időszaka a boltok számára, ezt azonban lassan átveszi az Amerikából bekúszott Black Friday, az online vásárlás világnapja. Ma már 10-ből 9 ember ismeri az akciót - derült ki a CIB Bank reprezentatív kutatásából. A boltok számára ez a nap hozhatja az éves forgalom negyedét. De mire szórunk el több milliárd forintot egyetlen nap alatt?

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés

Napi kommentár - videó

Powered by Saxo Bank

Utánajártunk

Mi mozgatja a befektetők fantáziáját

További cikkek

Tipp

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Heti várható események, adatok

  • november 20
    Termelői árindex (év/év) - október
    Külkereskedelmi termékforgalom (import, export)
    november 21
    MNB: Monetáris Tanács kamatdöntő ülése
    NGM: Gyorstájékoztató az államháztartás központi alrendszerének 2017. január-októberig tartó helyzetéről
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció
    Chicagói Fed index (október)
    Hewlett-Packard 2017 Q4
    november 22
    KSH: Átlagos bruttó béremelések (év/év) - szeptember
    Fed jegyzőkönyv
    Friss és tartós munkanélküli-segély kérelmek
    Fogyasztói Bizalmi Index - előzetes, november
    november 23
    KSH - Kiskereskedelmi forgalom, második becslés
    GDP Q3 (év/év, munkanaphatástól kiigazított)
    Thyssenkrupp 2017 Q4
    Feldolgozó- és szolgáltatóipari beszerzési menedzser index - november
    {{uk}} GDP 2017 Q3 - előzetes
    Feldolgozó- és szolgáltatóipari beszerzési menedzser index - november
    november 24
    IFO-index - november
    Feldolgozóipari beszerzési menedzser index - november
    Feldolgozó- és szolgáltatóipari beszerzési menedzser index - november

Szavazás

Idén is 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak karácsonyra a nyugdíjasok a kormánytól. Ön szerint kiknek járna még az utalvány?