1p
Február vége és május vége között átlagosan 2,2 százalékról 2,0 százalékra csökkent az általunk vizsgált 15 külföldi részvényalapban a hazai részvények aránya. Régi hívünk, a Templeton részvényalapja 4,7 százalékról 3,5-re vette vissza magyar kitettségét, a kötvényeink mellett viszont kitartott. A JP Morgannél végre ismét kimutathatók a magyar részvények, de csak 1,1 százalék erejéig. Több alapban még a kazahok is előttünk járnak.

Május végén 15 külföldi, térségünkre szakosodott részvényalapban 224 millió eurónyi magyar részvény volt, 22 százalékkal kevesebb, mint február végén. Ezzel a hazai részvények aránya 2,2 százalékról 2,0 százalékra csökkent.  Ez úgy lehetséges, hogy közben a szóban forgó alapok összvagyona is erősen csökkent, 12,7 milliárd euróról 10,9 milliárd euróra.  A legtöbbször „Kelet-Európa”, „Feltörekvő Európa” (Emerging Europe) vagy EMEA (Európa, Közép-Kelet, Afrika /Europe, the Middle East and Africa/) elnevezésű alapok többségében az orosz, a török és a lengyel részvények szerepelnek jelentős súllyal, 50-60, 10-20, illetve 10-15 százalékkal.

Futottunk még mi is

A magyar papírok inkább olyan középkategóriás vagy „futottak még” szerephez jutnak, több esetben a cseh részvények is megelőznek minket, sőt az újabban a jelek szerint divatossá vált kazah papírok is. A több alapnál – de nem mindenütt – benchmarkként (irányadó indexként) használt MSCI Emerging Europe indexben egyébként mintegy 3,0 százalékos a súlyunk, következésképpen a legtöbb alapkezelő változatlanul alulsúlyoz bennünket.

Magyar részvények feltörekvő európai alapokban




Alap Arány (százalék) Érték (millió euró) Alap mérete (millió euró)

2012. febr. 2012. máj. 2012. febr. 2012. máj. 2012. febr. 2012. máj.
Blackrock Emerging Europe 5,7 4,1 108 62 1 891 1 501
Baring Eastern Europe 3,1 4,2 50 58 1 629 1 380
JP Morgan Emerging Markets Equity 0,7 0,6 37 28 5 248 4 619
Templeton Eastern Europe 4,7 3,5 27 16 570 451
Schroder Int. Selection F. Emerging Europe 4,3 3,3 16 10 382 317
East Capital Eastern European (Svédo.) 2,8 3,0 15 12 548 415
Pictet-Eastern Europe 2,4 2,1 9 6 369 275
Pioneer Funds Emerging Europe and Medit. 1,5 1,4 9 7 589 475
Deka-Convergence Aktienf. Osteuropa 2,4 1,7 7 9 281 521
Morgan Stanley EMEA 2,7 2,8 7 6 243 198
East Capital Eastern European (Lux.) 2,8 3,0 2 2 72 58
WestLB Me Co Fd Eastern Europe 2,7 0,0 1 0 24 20
JPM Eastern Europe Equity 0,0 1,1 0 7 766 642
Fidelity Advisor EMEA 0,0 0,0 0 0 130 7
JP Morgan EMEA 0,0 0,5 0 2 467 412
Összesen 2,2 2,0 287 224 13208 11291

A Mark Möbius nevével fémjelzett Templeton kelet-európai részvényalapja eddig mindig külön utakon járt, egyes esetekben alaposan eltérve az említett benchmarktól. Tavaly még mi is a kedvencei közé tartoztunk, 7-9 százalék is volt az ország súlya. Az év végi 7,9-ről azonban május végére 3,5 százalékra csökkentették a magyar papírok arányát, bár ez még mindig a benchmark felett van. Emellett Oroszországot alaposan alulsúlyozták, kedvenceik pedig Ausztria, Kazahsztán és Törökország. Ausztriában főleg kelet-európai kitettségű bankok részvényeit vásárolták, mint az Erste és a Raiffeisen.

Kötvény jó, forintkockázat rossz?

A Templeton ugyanakkor kitart a magyar kötvények mellett, a 38,8 milliárd dolláros Global Bond Fund és a 22,6 milliárdos Global Total Return Fund 6,3, illetve 7,6 százaléknyi magyar papírt tartott májusban. Ez még 1-2 tized százalékpontos növekedést is jelent februárhoz képest, miközben ezen alapok mérete csak szerényen csökkent.

A forintkockázatokból azonban úgy látszik, kevésbé kérnek, mint a kötvényeinkből. A lengyel papírok aránya ugyanis alacsonyabb, mint a magyaroké, de a lengyel zloty-kitettség kimutatható mértékű a Templeton-alapokban, a forintkitettség viszont nem (feltehetőleg az „egyéb” kategóriába szorult vissza.) A Global Bond Fund kiemelt befektetéseként említik például a 2021. március 29-én lejáró, tavaly márciusban kibocsátott, 6,375 százalékos  kamatozású dollárkötvényt, amely az alap 1,6 százalékát adja, ez pedig nem kevesebb, mint 620 millió dollár. A Templeton Global Total Return egyik nagyobb befektetése viszont a 2014 augusztusi lejáratú forintkötvény.

Az egyik feljebb, a másik lejjebb tesz bennünket

A részvényekre visszatérve a JP Morgan Eastern Europe Equity korábban sok hónapja nem mutatott ki hazai részvényeket, ha voltak is, csak minimális mennyiségben az „egyéb” kategóriában lehettek. Hogy a jelentés részletesebbé válása, vagy vásárlások okozták, nem tudni, de végre feltűnt az alapban 1,1 százaléknyi magyar részvény. A JP Morgan Emerging Markets Equity magyar részvénytartalma alacsony ugyan, de mivel hatalmas alapról van szó, mégis  tízmillió eurós nagyságrendű a részvényállománya.

Két legnagyobb részvénytulajdonosunk ebben a körben a Barings és a Blackrock alapjai, ketten együtt dollárról átszámolva 120 millió euró körüli értékű papírt tartanak. Az első növelte, a második csökkentette a hazai papírok arányát. A Blackrocknál ötödikek vagyunk az oroszok, a törökök, a lengyelek és a kazahok után, a Baringsnél negyedikek (ott kazah papírok nincsenek).

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40250 40200 40920 -0,67% 0 0 5 696 936 950 HUF 2026-06-09 16:59:51
MOL 3904 3900 3964 -5,08% 0 0 1 082 278 202 HUF 2026-06-09 16:59:51
MTELEKOM 2724 2654 2726 +3,40% 0 0 1 309 901 474 HUF 2026-06-09 16:59:45
RICHTER 11880 11860 12280 -5,02% 0 0 1 971 168 420 HUF 2026-06-09 16:59:45
OPUS 390 381 398 +0,75% 0 0 95 008 355 HUF 2026-06-09 16:59:42
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 9. 05:44
Egyebek mellett arról beszélgettünk Lugosi Barnabással, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserével, hogy Magyarország már megint ellentétes irányba halad, mint a világ, csak most pozitív értelemben: miközben az Európai Központi Banktól vagy a lengyel jegybanktól kamatemeléseket, a Magyar Nemzeti Banktól kamatcsökkentéseket vár a piac, mégsem gyengül a forint.
Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 5. 14:41
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
Befektetési alapok Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Herman Bernadett | 2026. június 3. 14:37
Különleges, innovatív termékeivel nyert díjat az Apelso Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2026 versenyén. A díjnyertes stratégiákról, az alternatív alapoktól, a fizikusok és matematikusok által kezelt alapok világáról beszélt Gyurkó Dániel befektetési igazgató.
Befektetési alapok Újra verseny lesz a magyar gazdaságban? Klasszis Podcast
Izsó Márton - Vég Márton | 2026. június 1. 14:16
Hajdu Egonnal, az Eurizon Asset Management Hungary befektetési igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
Befektetési alapok Így fektetnek be Magyarország legjobb szakemberei
Herman Bernadett | 2026. június 1. 10:21
Nem a divatot követik, hanem az értékalapú befektetésekben hisznek az Accorde Alapkezelőnél – mondja Gyurcsik Attila, vezérigazgató és Mezei Magdolna igazgatósági tag. Az Accorde lett 2026-ban az Év Alapkezelője.
Befektetési alapok Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. május 21. 15:04
Lokietek Eszter, az OTP Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere lett az idén az Év Portfólió Menedzsere. A siker titkáról beszélt a Klasszis Média podcastjában. 
Befektetési alapok Rekordösszeget buktak a magyar háztartások az iráni válságon
Herman Bernadett | 2026. május 9. 17:04
Több mint 390 milliárd forintot veszítettek márciusban az értékpapírjaikon a magyarok. Szerencsére ez csak átmeneti volt, áprilisban már emelkedtek az árfolyamok. 
Befektetési alapok Hatalmasat bukott a világ legnagyobb pénzügyi alapja
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 12:24
A közel-keleti háború gyengítette a globális részvényárakat.
Befektetési alapok Klasszis: íme a legjobb magyar befektetési alapok és alapkezelők, innovációk
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 12:37
A hazai befektetési alapok vagyona 2025-ben is dinamikusan nőtt tovább, meghaladta a 20 ezer milliárd forintot. A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2026 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb szakembereinek. Az Év Alapkezelője az Accorde Alapkezelő, az Év Portfóliómenedzsere Lokietek Eszter, az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere pedig Németh Gábor lett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG