1p
Az elmúlt öt év második legnagyobb nyilvános részvénykibocsátására készül az Altera Vagyonkezelő Zrt. ez év őszén, a Budapesti Értéktőzsdén – mondta a cég sajtótájékoztatóján. Az év elején alapított társaság várakozásai szerint a jegyzést követően a cég saját tőkéje meghaladja majd a kétmilliárd forintot, középtávú terveik között pedig az „A” kategóriába és a BUX kosárba kerülés is szerepel.

Tőzsdei részvénykibocsátással vonna be friss tőkét a 2012 januárjában százmillió forintos alaptőkével és százmillió forintos tőketartalékkal létrehozott Altera Vagyonkezelő Zrt. A 32 részvényes által zárt körben megalapított társaság várhatóan ez év őszén lép a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT), amely az igazgatóság tervei szerint – a jegyzést követően várhatóan kétmilliárd forintot meghaladó saját tőkével – az elmúlt öt esztendő második legnagyobb nyilvános kibocsátása lesz a BÉT-en. (Az első a CIG Pannónia volt.)

Százmillió eurós tőke az álom

Szabó Barnabás, az igazgatóság elnöke szerint az Altera a bevezetés után 3-4 évvel szeretne a BÉT „A” kategóriájába, illetve a BUX kosárba is bekerülni, hosszú távú célja pedig az, hogy folyamatos, dinamikus növekedéssel a kelet-európai régió meghatározó befektetési társaságává váljon százmillió eurós nagyságrendű tőkével és az ágazatban kiugróan magas sajáttőke-arányos nyereséggel.

Az Altera egy hibrid befektetési modellnek nevezett stratégia alapján működik, amely igazodik a pénzügyi válság teremtette befektetési környezethez, és a részvénypiacok hektikus mozgásait kihasználva igyekszik nyereséget elérni. A modell lényege, hogy folyamatosan váltogat az adott piaci helyzetnek megfelelő stratégiák között, illetve egyszerre többet is alkalmaz, szemben a hasonló társaságok sokszor éveken át egy stratégiát követő magatartásával.

Ötféle stratégiát kombinálnak

„Portfóliónk egy dinamikus és egy konzervatív részből áll. A két rész közötti arányt, illetve a portfólió tartalmát folyamatosan aktualizáljuk a piaci viszonyoknak megfelelően, öt külön-külön is válságálló stratégiát kombinálva. A tradicionális befektetési stratégiákkal összehasonlításban ez a módszertan egyedülálló” – foglalta össze Szabó Barnabás, aki szerint a következő években is hirtelen emelkedések és zuhanások, kiszámíthatatlanság és bizonytalanság jellemzi majd a tőzsdéket.

A cég kifejezetten olyan befektetési célpontokat keres, amelyek ilyen időszakokban is képesek tartósan magas, akár átlagosan évi két számjegyű tőkearányos teljesítmény elérésére is 3-5 éves időtávon. Sőt, nem félnek kimondani, hogy éves szinten 12-20 százalékos hozamot céloztak meg, ami szigorúan a saját tőkére vetítve értendő. A vagyonkezelő az átlátható működés fenntartása érdekében már a tőzsdei bevezetés előtt is havonta közzéteszi a cég eszközeinek értékét, emellett negyedévente részletes információkat ad a tevékenységéről és annak eredményéről. Ha a részvények árfolyama az egy részvényre jutó vagyon alá esik, sajátrészvény-vásárlást terveznek, ami szintén növelheti a hozamot.

Az eredmény húsz százaléka sikerdíj

Az Altera alapítói és igazgatóságának tagjai Szabó Barnabás, az igazgatóság elnöke, Faluvégi Balázs befektetésekért felelős igazgatósági tag és Bundik Csaba üzletfejlesztésért felelős igazgatósági tag. A felügyelőbizottság tagjai Szeles Nóra, Jáger Lajos, valamint Iváncsics Pál.

A cég azért nem befektetési alapot hozott létre, hanem befektetési társaságot, mert a jelenlegi hektikus időkben a befektetők túl gyakran ugrálnak ki-be az alapokból, ami negatívan hatna a bennmaradók hozamára, az alap teljesítményére (például kényszer-értékesítéseken keresztül). Költségoldalról is praktikusabbnak látszott ez a megoldás, fix díjat a vagyonkezelésért nem kérnek, csak sikerdíjat, az adózott eredmény húsz százalékát. Emiatt a szervezőknek várhatóan 2014 előtt nem is lesz számottevő bevételük, amikor majd a lezárt 2013-as év sikerdíja esedékes lesz.

A tisztségviselők közül Faluvégi Balázs többek között a Bridge Wealth Management nevű alapkezelőről ismert és a BWM Meggyőzően Kockázatos Alapról. Szeles Nóra a BÉT-nél és a Concorde-nál dolgozott, majd kezelte a MAG Ingatlanalapot is.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40330 40200 40920 -0,10% 0 0 8 675 146 130 HUF 2026-06-09 17:08:18
MOL 3892 3892 3964 -1,12% 0 0 1 786 076 346 HUF 2026-06-09 17:05:21
MTELEKOM 2736 2654 2736 +3,25% 0 0 2 400 810 338 HUF 2026-06-09 17:06:01
RICHTER 11840 11840 12280 -2,47% 0 0 3 218 642 660 HUF 2026-06-09 17:07:40
OPUS 398 381 398 -0,75% 0 0 114 610 651 HUF 2026-06-09 17:13:58
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 9. 05:44
Egyebek mellett arról beszélgettünk Lugosi Barnabással, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserével, hogy Magyarország már megint ellentétes irányba halad, mint a világ, csak most pozitív értelemben: miközben az Európai Központi Banktól vagy a lengyel jegybanktól kamatemeléseket, a Magyar Nemzeti Banktól kamatcsökkentéseket vár a piac, mégsem gyengül a forint.
Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 5. 14:41
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
Befektetési alapok Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Herman Bernadett | 2026. június 3. 14:37
Különleges, innovatív termékeivel nyert díjat az Apelso Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2026 versenyén. A díjnyertes stratégiákról, az alternatív alapoktól, a fizikusok és matematikusok által kezelt alapok világáról beszélt Gyurkó Dániel befektetési igazgató.
Befektetési alapok Újra verseny lesz a magyar gazdaságban? Klasszis Podcast
Izsó Márton - Vég Márton | 2026. június 1. 14:16
Hajdu Egonnal, az Eurizon Asset Management Hungary befektetési igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
Befektetési alapok Így fektetnek be Magyarország legjobb szakemberei
Herman Bernadett | 2026. június 1. 10:21
Nem a divatot követik, hanem az értékalapú befektetésekben hisznek az Accorde Alapkezelőnél – mondja Gyurcsik Attila, vezérigazgató és Mezei Magdolna igazgatósági tag. Az Accorde lett 2026-ban az Év Alapkezelője.
Befektetési alapok Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. május 21. 15:04
Lokietek Eszter, az OTP Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere lett az idén az Év Portfólió Menedzsere. A siker titkáról beszélt a Klasszis Média podcastjában. 
Befektetési alapok Rekordösszeget buktak a magyar háztartások az iráni válságon
Herman Bernadett | 2026. május 9. 17:04
Több mint 390 milliárd forintot veszítettek márciusban az értékpapírjaikon a magyarok. Szerencsére ez csak átmeneti volt, áprilisban már emelkedtek az árfolyamok. 
Befektetési alapok Hatalmasat bukott a világ legnagyobb pénzügyi alapja
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 12:24
A közel-keleti háború gyengítette a globális részvényárakat.
Befektetési alapok Klasszis: íme a legjobb magyar befektetési alapok és alapkezelők, innovációk
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 12:37
A hazai befektetési alapok vagyona 2025-ben is dinamikusan nőtt tovább, meghaladta a 20 ezer milliárd forintot. A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2026 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb szakembereinek. Az Év Alapkezelője az Accorde Alapkezelő, az Év Portfóliómenedzsere Lokietek Eszter, az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere pedig Németh Gábor lett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG