1p
Megkapta a működéshez szükséges PSZÁF engedélyt az Equilor Alapkezelő. Az Equilor Befektetési Zrt. leányvállalata mától megkezdi a privát és intézményi vagyonkezelési tevékenységét, míg szeptemberben indítja el első befektetési alapjait. A vállalat befektetési filozófiájának középpontjában az abszolút hozam elérésére irányuló stratégiák állnak.

Az Equilor Befektetési Zrt. vagyonkezelési üzletágának továbbfejlesztése érdekében tavasszal létrehozta az Equilor Alapkezelőt. A működéshez szükséges PSZÁF engedélyt a vállalat a napokban kapta meg, így augusztus 1-jével megkezdte tevékenységét. Az alapkezelő célja, hogy unikális és attraktív befektetési alapok kezelőjeként a magyar piac meghatározó szereplőjévé váljon, erős jelenlétet kiépítve mind az intézményi, mind pedig a privát vagyonkezelés területén. Tevékenységének középpontjában a befektetett tőke értékének megőrzése és növelése áll, melyet innovatív stratégiákkal kíván elérni. Az Equilor Alapkezelő az előkészítést követően szeptemberben indítja el első befektetési alapjait. Az Alapkezelő vezérigazgatója Pillár Zsolt, aki az elmúlt húsz év során komoly szakmai tapasztalatokra tett szert a magyar befektetési piacon. Az Equilorhoz a Generali Alapkezelő befektetési igazgatói pozíciójából érkezett, ahol több mint tíz évig dolgozott.

Ezt megelőzően a Postabank Értékpapír Zrt. vagyonkezelési főosztályának főosztályvezető-helyettese volt, szakmai pályafutását pedig az OTP Banknál kezdte. A közgazdász végzettségű szakember a Pénzügyi és Számviteli Főiskola pénzügy szakán szerezte meg első diplomáját, majd elvégezte a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola reklám és marketing szakközgazdász képzését is.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40680 40400 40790 +0,77% 40630 40680 4 331 055 610 HUF 2026-06-09 15:17:30
MOL 3926 3900 3964 -0,25% 3922 3926 762 842 606 HUF 2026-06-09 15:17:28
MTELEKOM 2698 2654 2710 +1,81% 2692 2698 605 855 382 HUF 2026-06-09 15:16:01
RICHTER 11870 11860 12280 -2,22% 11860 11870 1 391 967 980 HUF 2026-06-09 15:16:45
OPUS 384 381 398 -4,11% 384 389 76 914 172 HUF 2026-06-09 14:50:49
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 9. 05:44
Egyebek mellett arról beszélgettünk Lugosi Barnabással, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserével, hogy Magyarország már megint ellentétes irányba halad, mint a világ, csak most pozitív értelemben: miközben az Európai Központi Banktól vagy a lengyel jegybanktól kamatemeléseket, a Magyar Nemzeti Banktól kamatcsökkentéseket vár a piac, mégsem gyengül a forint.
Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 5. 14:41
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
Befektetési alapok Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Herman Bernadett | 2026. június 3. 14:37
Különleges, innovatív termékeivel nyert díjat az Apelso Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2026 versenyén. A díjnyertes stratégiákról, az alternatív alapoktól, a fizikusok és matematikusok által kezelt alapok világáról beszélt Gyurkó Dániel befektetési igazgató.
Befektetési alapok Újra verseny lesz a magyar gazdaságban? Klasszis Podcast
Izsó Márton - Vég Márton | 2026. június 1. 14:16
Hajdu Egonnal, az Eurizon Asset Management Hungary befektetési igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
Befektetési alapok Így fektetnek be Magyarország legjobb szakemberei
Herman Bernadett | 2026. június 1. 10:21
Nem a divatot követik, hanem az értékalapú befektetésekben hisznek az Accorde Alapkezelőnél – mondja Gyurcsik Attila, vezérigazgató és Mezei Magdolna igazgatósági tag. Az Accorde lett 2026-ban az Év Alapkezelője.
Befektetési alapok Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. május 21. 15:04
Lokietek Eszter, az OTP Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere lett az idén az Év Portfólió Menedzsere. A siker titkáról beszélt a Klasszis Média podcastjában. 
Befektetési alapok Rekordösszeget buktak a magyar háztartások az iráni válságon
Herman Bernadett | 2026. május 9. 17:04
Több mint 390 milliárd forintot veszítettek márciusban az értékpapírjaikon a magyarok. Szerencsére ez csak átmeneti volt, áprilisban már emelkedtek az árfolyamok. 
Befektetési alapok Hatalmasat bukott a világ legnagyobb pénzügyi alapja
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 12:24
A közel-keleti háború gyengítette a globális részvényárakat.
Befektetési alapok Klasszis: íme a legjobb magyar befektetési alapok és alapkezelők, innovációk
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 12:37
A hazai befektetési alapok vagyona 2025-ben is dinamikusan nőtt tovább, meghaladta a 20 ezer milliárd forintot. A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2026 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb szakembereinek. Az Év Alapkezelője az Accorde Alapkezelő, az Év Portfóliómenedzsere Lokietek Eszter, az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere pedig Németh Gábor lett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG