4p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Mostanában kevés a mozgás a befektetési jegyek és a bankbetétek állományában. Szeptemberben a kockázatosabb alapfajtákból kivettek néhány milliárd forintot a befektetők, és alacsony kockázatú formákba fektettek be. Az állampapírok népszerűsége viszont töretlen, köszönhetően az állam gáláns kamatfizetési szokásainak.

 

Szeptemberben számításaink szerint 11,9 milliárd forintot helyeztek el a befektetők a hazai befektetési alapokban, ami az elmúlt hónapokhoz hasonlóan szerénynek számító összeg. Még júliusban volt ugyan egy 62 milliárd forintnyi tőkeelhelyezés, azt azonban nagyrészt egy bankcsoport házon belüli műveletei okozhatták. (Az egyik alapba például egyik napról a másikra érkezett mintegy 24 milliárd forint.)

 

Mostanában tehát csekély, havonta 5-10 milliárdnyi pénzkivét vagy elhelyezés volt az alapokban, a piac szépen egyensúlyban van. Az augusztus végi tőkepiaci minipánik és a turbulens szeptember sem változtatott ezen, de azért a kisbefektetők egy része megijedt, és pár milliárdot kivettek a kockázatosabb alapfajtákból.

Veszélyes vegyes, részvény, abszolút?

Szeptemberben a részvényalapokból 2,6 milliárd forint távozott, ez nem számít kevésnek ebben a kategóriában, a részvényalapokban viszonylag kevés tőke volt eddig is. A vegyes alapokból (óvatos, kiegyensúlyozott és dinamikus együtt) 3,3 milliárd forintot vettek ki, az abszolút hozamú alapokból pedig 900 milliót. Ez utóbbi viszont eléggé csekély összeg az ilyen alapok 705 milliárd forint össztőkéjéhez képest.

 

Az árupiaci alapokba viszont érkezett 158 millió forint, ami csekélynek tűnik, de ebben a kategóriában csak 14 milliárd forintot kezelnek, így nem jelentéktelen. Az árupiacok sok éves mélypontokat ütöttek mostanában, így logikus, ha a befektetők olcsón próbálnak vásárolni. A tőzsdék által nem érintett ingatlanalapokba viszont 5,7 milliárd forint érkezett.

 

18 milliárd volt a veszteség

Némileg meglepő módon közel 22 milliárdot fektettek pénzpiaci és likviditási alapokba, amelyek pedig újabban – a rövid futamidejű állampapírok és betétek alacsony hozama miatt – inkább alacsony hozamukról, de nagy biztonságukról ismerszenek meg.

A szeptemberi tőkepiaci felfordulást jelzi, hogy a befektetési jegyek tulajdonosai összesen 17,7 milliárd forintnyi veszteséget szenvedtek el az árfolyamokon. Ez persze nem azt jelenti, hogy minden alap veszített volna, csak egyes alapfajták és sorozatok.

A betétekből is ment ki a pénz

A devizák terén nem volt nagy mozgás: a friss tőke elsősorban kilencmilliárdnyi forintban és 2,7 milliárd forint értékű dollárban érkezett. Euróban is csak egymilliárd forintnyit vettek ki az abban jegyzett alapokból.

 

Több hónapra visszatekintve megállapíthatjuk, hogy miközben az alapok tőkéje alig változott, a bankbetéteknél is kevés volt a mozgás, ha igen, jobbára elvittek pénzt az ügyfelek. Az állampapírok népszerűsége viszont töretlen, jellemzően havonta több tízmilliárd forint ment lakossági papírokba. A szeptemberi adat még nem ismert, de az augusztusi vakációs hónap 114 milliárdos adata imponáló.

 

Az állam magas kamatot fizet a lakossági állampapírokra, sokkal magasabbat, mint a nem akciós bankbetéteké, a biztonság is nagyfokú, így ez a viselkedés teljesen érthető is. Más kérdés, mibe kerül ez a nagyon kedvező kamat az adófizetőknek.

Nyilvános alapok vagyona (2015. szeptember)
Pénzáramlás Összvagyon Vagyonmegoszlás
(milliárd forint) (milliárd forint) (százalék)
Abszolút hozamú -0,9 704,9 13,0
Árupiaci 0,2 14,2 0,3
Dinamikus vegyes 0,0 7,8 0,1
Egyéb értékpapír -0,2 53,5 1,0
Egyéb pénzpiaci 6,8 505,6 9,3
Hosszú kötvény -1,8 210,0 3,9
Kiegyensúlyozott vegyes -5,6 438,6 8,1
Közvetett ingatlan -0,2 25,4 0,5
Közvetlen ingatlan 5,9 504,2 9,3
Likviditási 14,9 889,9 16,4
Óvatos vegyes 2,3 239,2 4,4
Részvény -2,6 255,1 4,7
Rövid kötvény -2,9 959,7 17,7
Szabad futamidejű kötv. -3,8 89,3 1,6
Származtatott 0,3 55,6 1,0
Tőkevédett -0,4 482,6 8,9
Összesen: 11,9 5 435,7 100,0
Alacsony kockázatú (ppiaci, likv., rövid kötv., tőkev.): 18,4 2 837,9 52,2
Magas kockázatú (rv., abszolút hozamú, árupiaci) -3,0 1 037,7 19,1
(Forrás: Bamosz-adatbázis, Privátbankár-számítás)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16940 16825 17025 -0,62% 0 0 6 974 318 185 HUF 2024-04-19 17:11:47
MOL 2960 2960 3024 -1,99% 0 0 1 727 464 518 HUF 2024-04-19 17:06:03
MTELEKOM 927 920 927 +0,54% 0 0 295 619 891 HUF 2024-04-19 17:05:19
RICHTER 8855 8805 9000 -1,06% 0 0 1 916 017 780 HUF 2024-04-19 17:09:50
OPUS 395 390 400 -0,88% 0 0 89 919 659 HUF 2024-04-19 17:05:04
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Klasszis 2024: megvannak a legjobb magyar befektetési alapok és alapkezelők
Privátbankár.hu | 2024. április 19. 15:46
A befektetési alapok vagyona tovább nőtt tavaly, meghaladta a 14 ezer  milliárd forintot, ami bő 50 százalékos emelkedés. A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2024 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb vagyonkezelő szakembereinek. Az Év Alapkezelője a HOLD Alapkezelő, az Év Portfóliómenedzsere Gyurcsik Attila, az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere pedig Tóth István lett.
Befektetési alapok Húszéves lett az egyik legismertebb befektetési alap
Privátbankár.hu | 2024. április 10. 12:09
A konzervatív befektetési politikának és az árfolyam stabil alakulásának köszönhetően a legnagyobb hazai ingatlanalappá nőtte ki magát az idén húszéves Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap. A hazai ingatlanalapok közül elsőként ESG minősítést szerző alap nettó eszközértéke az indulás óta csaknem a hétszázszorosára nőtt.
Befektetési alapok Nőtt a befektetási alapok vagyona februárban - a hozamok változatosak
Privátbankár.hu | 2024. március 14. 12:54
Februárban 4,3 százalékkal, 626 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, így az előző hónap végén a Bamosz tagjai 15 179 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban.
Befektetési alapok Ingatlanalapok: kiemelkedő eredmények nehéz piaci helyzetben
PR | 2024. március 13. 08:58
Noha a tavalyi- év jelentős kihívásokat tartogatott a hazai és a nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiacon, az ingatlanalapok és a magyarországi befektetési alapkezelők szempontjából 2023 kifejezetten eredményes évnek volt tekinthető. Ezen belül pedig kiemelkedően teljesítettek a Gránit Alapkezelő ingatlanos termékei. Az elemzők várakozása szerint a következő években az ingatlanbefektetések volumene emelkedni fog hazákban és a régióban, ami új lendületet adhat a kereskedelmi ingatlanpiacnak, és kedvezően hathat az ingatlanalapok teljesítményére is. A hazai és nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiac, valamint az ingatlanalapok tavalyi teljesítményéről és idei kilátásairól beszélgettünk Pozsgai Gáborral, a Gránit Alapkezelő értékesítési vezetőjével és Duha Bencével, szenior értékesítési és terméktámogatási menedzserrel.
Befektetési alapok Az év legjobb alapkezelőjét díjazták
Privátbankár.hu | 2024. március 1. 11:23
A Real Estate Awards Gálán az Erste Alapkezelő Zrt. kapta az Év Asset Management Cége 2023 elismerést. Ezzel a társaság másodszor nyerte el az ingatlanpiaci szakma egyik legjelentősebb díját.
Befektetési alapok Egy vagy két számjegyű hozam jutott az ingatlanalap-befektetőknek tavaly?
Eidenpenz József | 2024. január 26. 05:41
Nagy átlagban elmaradtak az évi tíz százaléktól a hazai ingatlanalapok hozamai tavaly, de volt néhány kivétel. Ennek számos oka lehet, nem csak a gazdaság és az ingatlanpiac lehűlése, még a kamatszint és a forint is belejátszhatott.
Befektetési alapok Már túl erős a forint, százmilliárdokat fizet nekünk idén a PMÁP
Eidenpenz József | 2024. január 18. 15:01
Az Equilor szerint 2024-ben a magyar gazdaság kilábalhat a recesszióból, 3,2 százalékkal bővülhet a GDP, a forint viszont enyhén gyengülhet, év végén 395 forint lehet az euró. Nemsokára több százmilliárd forintnyi állampapírkamat keres majd új helyet. Az év azonban a nagy kérdőjelek éve lesz a sok kockázat miatt.
Befektetési alapok Mi történt a magyarok legkedveltebb alapjaival?
Eidenpenz József | 2024. január 15. 05:44
Megnéztük a kötvényalapok tavalyi teljesítményét, a hozamuk pedig átlagosan jóval meghaladta az inflációt, 14,77 százalékra rúgott az évben. Ám nagy a szórás, devizában például nem volt jó ötlet megtakarítani. Másrészt pedig még ez sem tudja feledtetni a rettenetes 2022-es esztendőt.
Befektetési alapok Az MBH önálló, specializált befektetési bankjánál is a reneszánszukat élik a kötvénybefektetések
Natív tartalom | 2024. január 2. 13:04
A három hitelintézet fúziójából létrejött és 2023. május 1-jén indult MBH Bank a turbulens gazdasági környezet és az egyesüléssel járó plusz feladatok mellett is kiemelkedő tavalyi első háromnegyedéves eredményeket tudhat maga mögött. A privátbanki üzletág által kezelt vagyon mintegy 20 százalékos gyarapodásához vezető folyamatok mellett természetesen szó esett az idei kilátásokról is az újonnan alakult MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettesével, Pleschinger Gyula Márkkal készült interjúban.
Befektetési alapok Van, ahol 362 milliárd forintot ért a november
Privátbankár.hu | 2023. december 14. 15:41
Szépen híznak a befektetési alapok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG