1p
A 2008 október elején indult londoni olimpia-témájú alap évi 8,6 százalékot fizet ki befektetőinek a napokban. A K&H Alapkezelő Olimpia Plusz néven újabb tőkevédett alapot indít, amelynek hozama az arany, az ezüst, a platina és a palládium árfolyamától függ. A Pioneer Alapkezelő pedig mindenevő, hedge fund-szerű abszolút hozamú alapot hoz létre.

Közel négy évvel ezelőtt, az olimpiai felkészülési időszak kezdetén Nagy-Britannia részvénypiacait ajánlotta a befektetők számára a K&H Alapkezelő. Az alap jó időpontban indult, 2008 október 6-án, a Lehman-válság közepette, így első pillantásra magas, 34,87 százalékos hozamot fizet a befektetőknek, az alapkezelő közlése szerint május 22-étől. A Privátbankár számításai szerint azonban ez éves szinten 8,60 százalékot jelent az eltelt több mint három és fél évre, eközben pedig a 2008. október 6-i három éves állampapír-piaci referenciahozam 9,97 százalék volt éves szinten.

Olimpia helyett elég lesz az érem

Az olimpia közeledtével az alapkezelő „az érmekre koncentrál”, a K&H Olimpia Plusz a négy legfontosabb nemesfémet (arany, ezüst, platina és palládium) kínálja befektetésként, tőkevédett alapban - írják. „Mivel a növekedési kockázatok miatt jelentős árfolyam-ingadozásokra lehet számítani a következő időszakban, így a nyersanyagoknak – és ezen belül a nemesfémeknek – fontos kiegyensúlyozó szerepe lehet a portfólió-építés során, hiszen a részvényektől eltérően reagálnak a piaci mozgásokra” – írja az alapkezelő.

Meggyújtják az olimpiai lángot. Fotó: London2012.com

Az új alap a nemesfémek árfolyamának már kismértékű emelkedése esetén is 17 százalékos hozamot fizet, ennél nagyobb mértékű emelkedés esetén pedig a további emelkedésből is részesedik, maximum 30 százalékig.

Mindenevő lehet az alap

A pénzpiaci befektetéseket és a bankbetéteket érdemben meghaladó hozamok elérését tűzte ki célul a Pioneer Alapkezelő hétfő óta jegyezhető új konstrukciója, a Pioneer Regatta Származtatott Alap. Ez szigorú kockázatkezelést alkalmazva széles befektetői kört kíván megcélozni, középtávon a mérsékelt kockázati kategóriájú abszolút hozamú alapokkal versenyez. A pénzpiaci eszközöktől a kötvény-, részvény-, deviza- és árupiaci befektetéseken keresztül igen széles eszköztár áll az alapkezelő rendelkezésére, a befektetések származtatott eszközökön keresztül is megvalósíthatóak – írja a társaság.

Ennél az alapnál a referenciaindex követése fel sem merül, mint célkitűzés, a referenciaindex szerepe a teljesítmény összehasonlításra korlátozódik. Az alapkezelő szabadsága az eszközválasztásban nem kizárólag lehetőség, kötelezettséget is ró rá; amint azt tapasztalja, hogy egy portfólió elem nem hozza az elvárt teljesítményt a kitűzött hozamcélhoz viszonyítva, azonnal új befektetési célpontokat keres, és ezekbe csoportosítja át a portfólió adott részét. Így valósul meg az a követelmény, hogy folyamatosan alkalmazkodjon a változó piaci környezethez, és ne az ügyfeleknek kelljen keresniük a vonzónak tűnő lehetőségeket.

Ha esik az árfolyam, csökkentik a kockázatot

A kockázatvállalás kordában tartását egy speciális kontrollmechanizmus segíti. Ennek lényege, hogy egy bizonyos árfolyam-csökkenés esetén fokozatosan csökkenni kezd az alap által felvállalható kockázat, egy adott szinten túl pedig átmenetileg csak a legbiztonságosabb pénzpiaci eszközökbe (rövid futamidejű állampapírokba és bankbetétekbe) fektethet az alapkezelő.

(Az abszolút hozamú stratégia lényege, hogy az alapkezelő nem valamely indexet igyekszik túlszárnyalni, hanem mindenképpen pozitív hozam elérésére törekszik – a szerk.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40600 40400 40790 +0,57% 40560 40600 3 757 211 920 HUF 2026-06-09 13:56:43
MOL 3928 3914 3964 -0,20% 3924 3928 515 965 860 HUF 2026-06-09 13:57:03
MTELEKOM 2694 2654 2710 +1,66% 2694 2700 476 398 824 HUF 2026-06-09 13:57:17
RICHTER 11920 11900 12280 -1,81% 11920 11930 1 060 139 850 HUF 2026-06-09 13:52:09
OPUS 393 381 398 -2,00% 391 394 72 626 917 HUF 2026-06-09 13:47:26
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 9. 05:44
Egyebek mellett arról beszélgettünk Lugosi Barnabással, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserével, hogy Magyarország már megint ellentétes irányba halad, mint a világ, csak most pozitív értelemben: miközben az Európai Központi Banktól vagy a lengyel jegybanktól kamatemeléseket, a Magyar Nemzeti Banktól kamatcsökkentéseket vár a piac, mégsem gyengül a forint.
Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 5. 14:41
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
Befektetési alapok Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Herman Bernadett | 2026. június 3. 14:37
Különleges, innovatív termékeivel nyert díjat az Apelso Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2026 versenyén. A díjnyertes stratégiákról, az alternatív alapoktól, a fizikusok és matematikusok által kezelt alapok világáról beszélt Gyurkó Dániel befektetési igazgató.
Befektetési alapok Újra verseny lesz a magyar gazdaságban? Klasszis Podcast
Izsó Márton - Vég Márton | 2026. június 1. 14:16
Hajdu Egonnal, az Eurizon Asset Management Hungary befektetési igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
Befektetési alapok Így fektetnek be Magyarország legjobb szakemberei
Herman Bernadett | 2026. június 1. 10:21
Nem a divatot követik, hanem az értékalapú befektetésekben hisznek az Accorde Alapkezelőnél – mondja Gyurcsik Attila, vezérigazgató és Mezei Magdolna igazgatósági tag. Az Accorde lett 2026-ban az Év Alapkezelője.
Befektetési alapok Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. május 21. 15:04
Lokietek Eszter, az OTP Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere lett az idén az Év Portfólió Menedzsere. A siker titkáról beszélt a Klasszis Média podcastjában. 
Befektetési alapok Rekordösszeget buktak a magyar háztartások az iráni válságon
Herman Bernadett | 2026. május 9. 17:04
Több mint 390 milliárd forintot veszítettek márciusban az értékpapírjaikon a magyarok. Szerencsére ez csak átmeneti volt, áprilisban már emelkedtek az árfolyamok. 
Befektetési alapok Hatalmasat bukott a világ legnagyobb pénzügyi alapja
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 12:24
A közel-keleti háború gyengítette a globális részvényárakat.
Befektetési alapok Klasszis: íme a legjobb magyar befektetési alapok és alapkezelők, innovációk
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 12:37
A hazai befektetési alapok vagyona 2025-ben is dinamikusan nőtt tovább, meghaladta a 20 ezer milliárd forintot. A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2026 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb szakembereinek. Az Év Alapkezelője az Accorde Alapkezelő, az Év Portfóliómenedzsere Lokietek Eszter, az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere pedig Németh Gábor lett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG