1p
A brit mellett az amerikai piacok is zárva tartottak, ezért ingerszegény, de bizakodó hangulatú nap volt hétfőn.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 88,32 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 19 271,64 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 4,6 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Králik István, a KBC vezető üzletkötője elmondta: a hét első kereskedési napján alacsony fogalom volt a budapesti piacon, és mivel a brit mellett az amerikai piacok is zárva tartottak, "ingerszegény", de szolidan bizakodó hangulatú nap volt hétfőn.

A német piac jelentette a támpontot a BÉT-nek, így emelkedni tudott - mondta, majd hozzátette: a befektetők abban bíznak, hogy Magyarország hamarosan kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól; ennek pozitív aspektusai már beépültek az árakba. Főként a Richter és az OTP tudott profitálni ebből az elmúlt héten - mondta Králik István.

A Mol 225 forinttal, 1,37 százalékkal 16 705 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,49 százalékkal 5150 forintra nőtt, forgalmuk 2,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 362 forintot ért, forgalma 158,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 150 forinttal, 0,42 százalékkal 35 750 forintra csökkent, a részvények forgalma 413,3 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 45,4 millió forintos forgalom mellett 40 forinttal, 0,20 százalékkal 20 000 forintra esett.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1006,99 ponton zárt hétfőn, ez 4,07 pontos, 0,40 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

A nyugat-európai értéktőzsdék hétfőn föllendültek, de a múlt heti rekordok még megdöntetlenek maradtak. A kereskedés utolsó percében a frankfurti értéktőzsde irányadó mutatója, a DAX-30 0,91 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,89 százalékkal volt az előző záróértéke fölött.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40330 40200 40920 -0,10% 0 0 8 675 146 130 HUF 2026-06-09 17:08:18
MOL 3892 3892 3964 -1,12% 0 0 1 786 076 346 HUF 2026-06-09 17:05:21
MTELEKOM 2736 2654 2736 +3,25% 0 0 2 400 810 338 HUF 2026-06-09 17:06:01
RICHTER 11840 11840 12280 -2,47% 0 0 3 218 642 660 HUF 2026-06-09 17:07:40
OPUS 398 381 398 -0,75% 0 0 114 610 651 HUF 2026-06-09 17:13:58
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nézze csak, mit csinált kedden a forint árfolyama!
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 18:43
Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Rossz napja volt a Richternek és a Magyar Telekomnak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 18:14
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 337,77 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel 133 372,63 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Olcsóbb lett az arany és az olaj, így ébredtek az amerikai piacok
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 17:04
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Repkednek a mínuszok a budapesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:48
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A vezető részvények vegyesen teljesítettek eddig a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:18
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,84 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Vége a kövér profitnak? Itt a sokkoló adat, ami földhöz vágta az aranyat, ezüstöt   
Czwick Dávid | 2026. június 9. 11:48
Gyakorlatilag napokra lebénította a legfényesebb fémek piacát az a makroadat, amely még a múlt héten érkezett az Egyesült Államokból. Egyre inkább úgy tűnik, hogy ez jó időre átírta a forgatókönyveket. De mi vár most a befektetőkre? Végleg temethetjük a kövér nyereségeket és az újabb rekordokat? A piacon látszólag ismét elszálltak a kamatvágási remények, az újabb szigorítástól tartva pedig szignifikáns zuhanás bontakozott ki a nemesfémek szinte mindegyikénél.
Részvény / Deviza / Áru Így indult a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 09:22
A hétfői záró értékéhez képest minimálisan gyengült.
Részvény / Deviza / Áru Olyan erős a forint, hogy sokkal olcsóbb lesz a külföldi nyaralás
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 07:26
Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 06:22
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodhatunk: így adják most az eurót
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 18:35
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG