3p
Nagyot gyengült a forint, részben az MNB ma bejelentett intézkedései miatt ugrott meg az árfolyam, bár az euró az összes devizához képest drágult. A BUX főleg a Mol miatt emelkedett, felülteljesítve például a német indexet.
(Fotó: 123rf.com)

Az euró/forint keresztárfolyam a ma reggeli 308,50 forintos szintről 311,90-ig is felszaladt a délután folyamán. Utoljára január végén járt ezen a szinten az árfolyam.

Állampapírt vesznek a bankok

Az MNB mai döntése, amellyel korlátozzák a kéthetes jegybanki betétet, és új, három hónapos instrumentumot vezetnek be, azt eredményezheti, hogy a kereskedelmi bankok fokozottabban fordulnak az állampapírok felé – mondta Fekete Ákos, az OTP Bank treasury üzletkötője.

Ha nem akarják lekötni az MNB-nél a pénzüket, akkor kéthetes helyett a rövid futamidejű állampapírok felé fordulnak majd, de a három hónapos instrumentum már a hosszabb futamidejű állampapírok piacára is kihathat. Mindez egyfajta monetáris lazításnak (kamatcsökkentésnek – a szerk.) felel meg – tette hozzá.

Görög pletyka

Ezen kívül az euró a nemzetközi színtéren is erősödött az összes fontosabb devizával szemben, ami mögött az a pletyka állhat, hogy állítólag megegyeztek a hitelezők Görögországgal kapcsolatban. Másrészt egy reggeli hír szerint az Eurózóna inflációja is a várakozásoknál kedvezőbben alakult, ami jó hír az Euróövezet számára.

További árfolyamok>>>>>

A forint egyébként az utóbbi időben, április közepétől többet gyengült, mint a török líra, eléggé alulteljesítőek voltunk a térségbeli országok között. A második legnagyobb gyengülést a líra, a harmadikat a zloty szenvedte el. A hétvégi törökországi választások után egyébként javulhat a líra helyzete.

Mol fel, OTP le

A hazai részvénypiacon nem volt nagyobb hír, a Mol, a Richter és a Telekom emelkedett, az OTP jelentősen esett (1,6 százalékot), így végül a BUX 0,3 százalékot ment fel. Ezzel felülteljesítette az európai részvénypiacokat – mondta Fekete Ákos.

Nagyot esett még a norvég korona, az emelkedő olajár ellenére. Norvégiában ugyanis kamatcsökkentés várható.

További árfolyamok>>>>>

Milyen bőrben van az USA?

A héten a szakember szerint lesz még egy EKB kamatdöntő ülés is, a legérdekesebbek azonban az amerikai munkaerő-piaci adatok lesznek. Ha ezek kedvezőek, kiderülhet, csak átmenetileg volt-e rossz bőrben az első negyedévben az amerikai gazdaság. Ez pedig a későbbi kamatemelés szempontjából fontos – fejezte be a szakember.

Az euró/dollár egyébként devizáknál szokatlan, 2,2 százalékos emelkedésen volt túl este fél hét körül, a keresztárfolyam a reggeli 1,093 környékéről 1,1170-ig száguldott, több mint egy heti esést törölve le egy nap alatt. Meggyengült a svájci frank is, vagy inkább ahhoz képest is drágult az euró, 1,33-ról majdnem 1,42-re.

Drágult az olaj

A WTI típusú olaj egy, a Brent majdnem kettő százalékkal drágult, a nemesfémek csak kicsit mentek feljebb.

A főbb amerikai részvényindexek mínuszban nyitottak és pár órát ott tartózkodtak, de itteni idő szerint hat körül szerény pluszban lendültek.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16785 16630 16890 +1,11% 16780 16785 1 672 101 400 HUF 2024-03-28 15:00:23
MOL 2972 2938 2974 +1,78% 2970 2974 648 656 648 HUF 2024-03-28 14:55:18
MTELEKOM 898 890 900 +0,90% 898 899 109 780 573 HUF 2024-03-28 14:57:24
RICHTER 9350 9280 9375 +0,92% 9325 9350 963 371 985 HUF 2024-03-28 15:00:13
OPUS 400 397 403 -0,25% 400 401 8 957 796 HUF 2024-03-28 14:43:58
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
Részvény / Deviza / Áru Az igazi tőzsdesztori a háború, de húsvéti kakaóválság is kitört
Eidenpenz József | 2024. március 26. 12:10
A tőzsdék enyhén optimisták, szárnyalnak viszont a hadiipari részvények. A BUX szerény emelkedését most a Richter húzza, az OTP lemaradó, a forint pedig kissé erősödött a kamatdöntés előtt. Megvan, miért mehetett új csúcsra a DAX. Egekben a kakaó ára, egy szakértő igazságot szolgáltat a bitcoinnak.
Részvény / Deviza / Áru Jó estéje lesz, ha meglátja, mi a helyzet a forinttal
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 19:12
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG