4p
Nem egy özvegyeknek és árváknak való befektetés, elképesztő ingadozásokra képes. De ha valaki úgy dönt, hogy venni vagy eladni akar, az EU-n belül viszonylag könnyen megteheti. Az egyik német bitcoin-piactér már sok éve jól működik, de elvileg automatából vagy magánszemélytől is lehet vásárolni.

A bitcoin nevű digitális fizetőeszköz árfolyama annyira hektikusan változik, hogy mire megírunk egy cikket, már lehet, hogy több százalékkal odébb van. Tegnap este egyes tőzsdéken pár cent híján az 1875 dollárt is elérte az árfolyama, ma délben 1800 dollár körül, korábban így is elképzelhetetlennek tűnő szinteken volt. (A lehetséges okokról itt írtunk.) Ezzel egy bitcoin árfolyama átlépte a félmillió forintot (1800 dollár jelenleg mintegy 513 ezer forint).

Mit lehet ilyen helyzetben tenni? Mit tegyen az, aki venni, vagy eladni akar? A hatóságok sok országban, így Magyarországon is óvatosságra intenek, vagy egyenesen eltanácsolnak az ilyen, az állami szervektől függetlenül működő fizetőeszközöktől (így a Magyar Nemzeti Bank is). Mások viszont pont ezért a függetlenségért szeretik. Egyes országokban, mint Japán vagy Németország, a jogszabályokat próbálják a való élethez igazítani. Elismerve a bitcoin és társai létét, amelyekben már több tízmilliárd dollár van, és szabályozva használatukat a fogyasztók védelmében.

7*24

Az angol részvények fő piaca London, a magyar részvényeké Budapest, bár sok részvény forog többféle tőzsdén is. (Például Budapesten, forintért is lehet venni külföldi részvényeket a Béta nevű piacon, sok amerikai és ázsiai részvény pedig Németországban is kapható.) Azért az nem igazán fordul elő, hogy valami 2-3 tucatnyi tőzsdén is forogjon. A bitcoinnal viszont ez a helyzet, amint a Bitcoin.org listája is mutatja.

Ráadásul a kereskedés bitcoinnal 7x24-es rendszerben, azaz a hét minden napján és minden órájában lehetséges, ellentétben a hagyományos tőzsdékkel. (Miért is ne, ha ezt a modern technika lehetővé teszi?) Az egyik weboldal listája szerint rengeteg bitcoin-tőzsde létezik, csak Európában fél tucatnyi.

Németország közel van?

A lista szerint az egyik földrajzilag is közel eső bitcoin-tőzsde (helyesebben inkább platform, piactér, váltóhely vagy kereskedési felület) Németországban van, Bitcoin.de néven. A bitcoin tartása, kereskedése mindig is kockázatos vállalkozás volt, a kereskedéssel foglalkozó weboldalak gyakran váltak már csalások, támadások célpontjaivá. Ezen platform némi bizalmat gerjeszthet annyiban, hogy már 2013-ban is működött. (E sorok írója is kötött ott üzletet.)

Öt nyelven tud jól, számos biztonsági előírást alkalmaz, ugyanakkor nem olcsó, a forgalom 0,6-1,0 százalékát kérik el. (Tőzsdei online részvényüzleteknél 0,25-0,5 százalék a jellemző.) Elvileg magyar nyelvre is be lehet állítani, de az csak a korlátozottan használható Google-fordítást jelenti. Természetesen euró-bankszámla kell hozzá.

Személyesen is lehet

Ezen túl azonban számos más nemzetközi bitcoin-platform is létezik, lehet, hogy a jobb árak érdekében érdemes ezekkel is próbálkozni. (Egy másik felsorolás és sok más tudnivaló az egyik magyar nyelvű bitcoin-portálon itt olvasható.) Elvileg magánszemélytől magánszeméhez menő csere-berével is lehet bitcoint adni, venni, erre is létezik weboldal, a Localbitcoins. Már ha valaki szeret például kávézókban vadidegenekkel találkozva üzletet kötni.

Venni pár év óta egy bitcoin-automatából is lehet egy budapesti belvárosi kávézóban (Anker), ez például akkor lehet hasznos, ha az árfolyam hirtelen nagyon extrém módon lezuhan, és épp nincs megfelelő számlánk. Mint 2015 elején, amikor az ár hirtelen 200 dollár környékére pottyant, de csak 1-2 napra. Ha valaki akkor vett, ma nagyjából nyolcszoros áron értékesítheti. De itt a tőzsdékénél többszörösen magasabb jutalékkal kell számolnunk.

Sok internetes platformon bitcoinnal lehet más fizetőeszközöket, például ethert, litecoint venni. Sokan ennek tulajdonítják a bitcoin mostani áremelkedését.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG