2p
A Budapesti Értéktőzsde részvényszekciójának forgalma 39,2 milliárd forint volt a héten, ami csaknem 5 milliárd forinttal több, mint az előző heti 34,5 milliárd forint.

Hétfőn a nemzetközi borús hangulatot követte a BUX, az esés nem speciális magyar hírek eredménye volt, azonban az index 21 842,67 ponton zárt, ilyen alacsony érték utoljára áprilisban fordult elő.

Kedden a magyar részvénypiacon közepes - az elmúlt napokénál azonban jóval magasabb - forgalom mellett pozitív hangulatú kereskedés folyt, a BUX az OTP-nek köszönhetően közel 1 százalékos pluszban zárt, és felülteljesítő volt az európai piacokhoz képest.

Szerdán újból nagyon alacsony volt a forgalom, ennek megfelelően érdemi elmozdulás nem történt a magyar piacon. a magyar kereskedés ismételten immunis volt a nyugat-európai és a vezető amerikai indexek mozgásaira, a pozitív hangulat ellenére negatív eredményt ért el a magyar tőzsde.

Megint a görögök

Csütörtökön napközben szétváltak a piacok, a nyugat-európai tőzsdék pluszban, a kelet-európaiak mínuszban mozogtak, a magyar börze pedig a nyugatiakkal tartott.

Piaczárás előtt derült ki, hogy a Nemzetközi Valutaalap értékelése szerint a görög adósságválság rendezéséről folyó tárgyalásokon nem közeledtek az álláspontok, ekkor a nyugat-európai részvényindexek is esni kezdtek.

Pénteken a nyugat-európai tőzsdéhez hasonlóan csúsztak lefelé a magyar részvények is. A vezető részvények jelentősebb esést szenvedtek el átlag alatti forgalom mellett, ezek közül is az OTP árfolyama esett a legnagyobb mértékben.

A Mol 165 forinttal, 1,12 százalékkal 14 525 forintra csökkent. Az OTP-részvények ára 142 forinttal, 2,54 százalékkal 5440 forintra esett. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,24 százalékkal 413 forintra gyengült. A Richter-papírok árfolyama 58 forinttal, 1,32 százalékkal 4352 forintra csökkent.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 1581,66 ponton zárt pénteken, ez 1,63 százalékos csökkenés az egy héttel korábbihoz viszonyítva.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG