3p
Izgalmas lett a hét közepe, sok makroadat jött, gyorsjelentések is érkeznek, osztalékbejelentés volt. Az európai tőzsdék emelkedni tudtak, Amerikában kivárás, csendes esés van, a BUX korrigált egy jót. A forint stabil, az olaj nagyot zuhant.
(Fotó: Wikimedia Commons)

Délután két órakor jelentették be a Magyar Telekom 25 forintos osztaléktervét, de az árfolyam ezt alig érezte meg, az addig is jellemző 524 forinton, három forintos emelkedéssel zárt a papír. A piac túlnyomó többsége valószínűleg ennyi osztalékkal számolt, de voltak ennél vérmesebb várakozások is. Nagyobb kérdés az, amit a jövőre nézve jelentenek be a gyorsjelentésben.

A KBC Equitas szerint viszont ez várakozásaiknak megfelelő kifizetés lenne, ami 4,8 százalékos osztalékhozamot jelent. „Ugyanakkor fontosabb esemény lehet ma, hogy a gyorsjelentés során a 2018-ban esedékes osztalékfizetéssel kapcsolatos tervek is ismertté válhatnak” - írták. A jelentést ma tőzsdezárás utánra ígérték, este hatig még nem érkezett meg.

Alulteljesítő volt a BUX

A BUX másik három vezető részvénye pedig esett ma, a BUX 0,6 százalékos esésével alaposan alulteljesítette a nyugat-európai tőzsdéket, igaz, egy nappal korábban még történelmi csúcsra tört, és ma is legalább 34 ezer pont felett maradt. A Mol fél százalékkal 21 055 forintra esett, az OTP 0,4 százalékkal 9361-re, a Richter 0,8 százalékkal 6627-re. A forint alig változott, este 307,90 volt az euró ára.

A nyugat-európai tőzsdék szépen emelkedek, amiben szerepe lehet a viszonylag gyenge euró ösztönző hatásának, a gyorsjelentéseknek és a jó makroadatoknak is. Az Ifo-index a például a várakozásoknál sokkal jobb lett Európában, Amerikában pedig a lakáseladások értek tíz éves csúcsra.

Jön a Fed-jegyzőkönyv

A német index 0,3, a francia 0,1, a brit 0,4 százalékkal emelkedett, ám a dél-európai tőzsdék nagyot estek. A DAX egész nap a 12 000 pontos határral küzdött, hol átlépte, hol alatta maradt, végül egy hajszállal lejjebb végzett. Így is közel két éves csúcson járt.

Az USA-ban óvatosságot indokolt az, hogy a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét este nyolckor teszik közzé, ez nagy ingadozásokat okozhat ma még az árfolyamokban. Az S&P 500 index 0,2 százalékkal esett, a Nasdaq 0,1 százalékkal süllyedt, a Dow Jones ipari átlag viszont 0,1 százalékkal emelkedni volt képes.

Holnap nagyot mehet az olaj valamerre

Az olaj ára a keddi száguldás után, melyet egy OPEC-tisztségviselő nyilatkozata váltott ki, szerdán nagyjából ugyanannyit esett vissza. A hétfői ünnepnap miatt az amerikai készletadatokat csak csütörtökön teszik majd közzé, az is megmozgathatja majd a piacot. Este a két fő olajfajta 1,5 százalékos mínuszban volt, a WTI 53,50, a Brent 55,80 dolláron. A nemesfémek kissé estek.

Németországban jelentése nyomán jól szerepelt például a Thyssenkrupp. A Ma este az amerikai zárás után a Tesla teszi közzé a jelentését az USA-ban.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG