4p
A várakozások ellenére erősödött a forint a kedd délutáni MNB-bejelentések óta. Az OTP közel öt éve nem volt olyan drága, mint most. sikeresen megtartotta a BUX indexet is. A tőzsdék nap közben jól teljesítettek, de estére eléggé elment a kedvük, főleg amerikai technológia részvények estek. Az olaj megint közelít a 30 dollárhoz.

Alig változott a BUX index szerdán, 0,1 százalékkal ment fel, pedig a nap elején még közel egy százalékos pluszban is volt. A mutatót teljes egészében az OTP tartotta meg, a bankpapír 1,7 százalékkal 6188 forintra emelkedett, míg a többi jelentősebb részvény esett. A Mol 1,1 százalékkal 13 795 forintra gyengült, a Richter 5790 forintos záróára 0,3 százalékos süllyedés. A Magyar Telekom fél százalékkal 406 forintra ment le. A 15 milliárd forintos részvényforgalom jelentősnek számít.

„Elképesztő, amit az OTP művel… a bankpapír járt már 6200 forint fölött is, ahol utoljára még 2011 májusában fordult meg. Ráadásul múlt hét vége óta a kimondottan hektikus nemzetközi hangulat ellenére tud erős maradni a részvény. A forgalom is kimagasló” – írta a KBC Equitas.

Nem pont erre számítottak

Az euró/forint, amely kedd reggel még megérintette a 319 forintot is, szerdán eléggé stabilan 315,0-305,6 között mozgott, este 305,30 volt az ár. Ez körülbelül egy forinttal volt lejjebb a kedd estinél. Az MNB kedd délután lazító, hozamcsökkentő hatású, a bankokat még jobban az állampapír-piacra terelő lépéseket jelentett be, amitől sokan előzőleg a forint gyengülését várták. Az, hogy ennek ellenére inkább erősödött a fizetőeszközünk, az Equilor hírlevele szerint annak köszönhető, hogy „a piaci szereplők ennél szélesebb körű lazításra számítottak”.

További árfolyamok>>>>>>>

A dollár kezdetben erősödött, majd visszagyengült az előző napi szintre. A török líra az ország turizmusában nagy károkat okozó isztambuli robbantások ellenére második napja erősödik, de más feltörekvő piaci devizák még annál is jobban, mint a brazil vagy a dél-afrikai fizetőeszköz (amelyek úgynevezett nyersanyag-devizák).

Kína és olaj, e kettő borzolja a kedélyeket

A BUX index nap közbeni esése követte a nyugat-európai indexek elgyengülését. Reggel Kínából jó exportadat érkezett, a nagy ország kivitele decemberben a várakozásoktól elmaradó mértékben csökkent. Ez optimizmust okozott a kereskedés elején, ami késő délutánra azonban szertefoszlott. A német Handelsblatt.com ezt azzal magyarázza, hogy az ismét esésnek induló olaj keltett aggodalmakat. Az alacsony ár például munkahelyek elvesztéséhez vezet az olajiparban.

A kőolaj délelőtt két százalék körüli pluszban járt, amivel kissé eltávolodott az előző este beállított 30 dolláros, sok éves mélyponttól. Később azonban érkezett egy olyan készletadat, amely ismét padlóra küldte az árakat. Este hat előtt nem sokkal az a furcsa helyzet állt elő, hogy a Brent egy százalékos mínuszban, a WTI egy százalékos mínuszban állt, így mindkettő 30,60 dollár közelében volt.

Adják a technológiai részvényeket

A német részvényindex végül szerény mínuszban, a francia és brit mutatók pluszban végeztek, az EuroStoxx 50 összeurópai index 0,15 százalékkal tudott csak emelkedni. Az USA részvénypiaca pluszban nyitott, de aztán átfordult mínuszba, ami szintén kedvezőtlenül hatott vissza az európai részvényárakra. A Nasdaq indexe esett jobban, 0,5 százalékkal (frissítés: hat órakor már közel egy százalékkal), esett a Google, az Amazon, a Micron, visszatért viszont 100 dollár fölé az Apple és drágult a Microsoft.

A Volkswagen tárgyalásokat folytatott az USA hatóságaival, amelyek nem fogadták el a tervét az ott eladott autók motorjainak átalakítására – derült ki még kedden késő este. Ennek ellenére a részvény délelőtt még felül is teljesítette a DAX-ot, két százalék feletti emelkedéssel. Estére azonban mínuszba fordult ez a részvény is.

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG